Kiderült, melyek a legjobb mosogatógépek - így érdemes választani közülük

Hétköznapi emberek próbáltak kicsi és nagy, drágább és olcsóbb mosogatógépeket: érdekes tanulságokat vontak le a tapasztalataikból.

Egy évvel legutóbbi mosogatógép tesztje után az azóta megjelent új modelleket is próbára tette a Tudatos Vásárlók Egyesülete, így már összesen 212 terméket hasonlított össze. Nemcsak az volt a fontos szempont, hogy mennyire hatékony, milyen erősen tisztít vagy szárít, de az is, mennyire csöndes illetve energiatakarékos az adott szerkezet, vagy hogy mennyire praktikus használni.

Talán nem csak a nagycsaládosok adnak hálát - a mostani időszakban különösen - ennek a mesés szerkezetnek, ami legalább a mosogatást leveszi a vállunkról. Ha még nincs mosogatógépünk vagy újat szeretnénk, nagyon sok szempontot érdemes figyelembe venni.

Így válasszunk gépet

Először is érdemes néhány napig figyelni a fogyasztásunkat: azt, hogy körülbelül mennyi koszos edényt termelünk egy nap. Ezután mérjük le, mekkora helyünk van a gép számára, mert a méret nagyon nem mindegy: ha kisebbet választunk, és gyakrabban indítjuk be, nagyobb lesz a fogyasztásunk, mintha nagyobb gépet veszünk, de kevesebb alkalommal működtetjük.

A látvány drága szempont

Azt is gondoljuk meg, hogy beépíthető vagy különálló modellt szeretnénk választani. Ez utóbbi kérdés azért sem mindegy, mert a szabadon álló gépek ára idén jelentősen alacsonyabb a beépíthető modellekénél. A szabadok átlagára idén 70 és 425 ezer forint között mozgott, míg a beépíthetőké 83 és 970 ezer között. Lehet, hogy néha érdemes beáldozni a konyhabútor szépségét a spórolás érdekében.

via GIPHY

A fogyasztás nem csak a besoroláson múlik

Fontos figyelni, milyen energiaosztályba tartozik a választott gép, A, A++ vagy A+++, hiszen ez alapján fog változni a havi energiaszámlánk. Valódi különbséget a pluszok segítségével fogunk látni a kiadásainkon, de az is fontos, mennyire kemény a víz, és ehhez milyen regeneráló sót használunk, hiszen a víz minősége is visszavehet a gép energiatakarékosságából.

Ha kisebb gépet veszünk

Ha kisebb, 6-11 terítékes gépet veszünk, akkor az árkülönbséget a hatékonyság szabja meg, a drágább nem lesz sem energiatakarékosabb, sem halkabb a többinél. Csendesség szempontjából a teszten egy középkategóriás modell végzett jól a kicsik között, a Bosch SPS46IW01E verziója, illetve az Ikea Medelstorját.

A nagyobbaknál már az energia is számít

A nagy kapacitású gépeknél a drágább gépek azok, amelyek energiatakarékosabbak és csendesebbek, illetve praktikusabban működnek a többinél, ha kényelmesebb a felhasználásuk. Itt a hatékonyság már nem annyira fontos tényező. Hétköznapi tesztelők próbálták ki a gépeket, bepakolták, elindították majd kipakolták őket, az így végzett teszten pedig a felhasználhatóság szempontjából a legdrágább, majdnem egymillió forintos Miele G 7960 SCVi AutoDos került ki győztesen. Ugyanakkor a teszten számos Bosch és Siemens modell is jó eredményekkel ment át, olyan gépek, amelyek hasonlóan hatékonyak és kényelmesek, de megfizethetőbbek a győztesnél.

Használtan mosogatógépet?

A teszt érdekes módon ajánlja azt is, hogy mosogatógép vásárlásakor nézzünk körül a használt készülékek között is, mert vannak olyan gépek, amelyeket már nem forgalmaznak, pedig remekül teljesítenek mind felhasználás, mind energiatakarékosság szempontjából. A tesztek alapján ugyanakkor nagyot nem tévedhetünk akkor sem, ha olcsóbb gépet választunk, mert a lista aljára azok a modellek kerültek, amelyek több vizet és energiát fogyasztanak, hangosabbak vagy kevésbé kényelmesen használhatók voltak, a hatékonyságban nem jelentkeztek markáns különbségek.

A teljes tesztet ITT lehet megtalálni!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...