Itt a X. Főzdefeszt!

Szeptember 4-6. közt kerül megrendezésre a 10. Főzdefeszt ismét a fesztivál történetének eddigi legjobb helyszínén, a városligeti Olof Palme sétányon! (x)

5 évvel ezelőtt a szervezők azért fogtak bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjék a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyék a jó magyar kézműves sört.

4 és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy az ügyük hivatalos megerősítést nyerjen: 2015. augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy 2 év alatt 20%-kal kevesebb sört adjanak el efféle szerződések keretében.Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van. Az őszi fesztivál legnagyobb szenzációja az, hogy körképet kapunk a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásáról. Pár évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak, idén mégis három vadonatúj vallásos lelkületű sörbrand mutatkozik be a Főzdefeszten.

A Zirci Ciszterci Apátságban felépült Magyarország első valódi apátsági sörfőzdéje a kolostor pincéjében – a 18. századi zirci főzde szellemi örököseként. A történelmi környezetbe helyezett modern főzde mai felfogásban főzött sörszortimenttel mutatkozik be a Főzdefeszten. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor 3 fajta sört főzet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újrateremtette a legendás Szt. István Portert, amit ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek.

De nemcsak szerzetesek és püspökök kongregációját láthatjuk majd – az egyházon túl is egyre többen fogják fel a jó sörben rejlő kommunikációs lehetőségeket. Így tanúi lehetünk a Freak Fusion Cabaret Tripla Leszúrt Rittenberger nevű füstös „freak” lágerének bemutatójához készült rögtönzött hátborzongató cirkuszi mutatványnak.A már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készülünk, ráadásul most először külföldről is érkeznek kézműves sörfőzők, hiszen Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés Európa talán legnagyobb kézműves sörfesztiválja, a Főzdefeszt iránt!

Az ételkínálat is felfrissült, a bevált slágerek – mint Befaló Bill, Zing Burger, Vörös Homár és társai – mellett új street-food standok állnak hadrendbe, valamint sőt a sörfőzők maguk is készülnek étellel!A júniusi tapasztalatok alapján a szervezők azt ígérik, hogy egyre okosabban használják majd a sétány tereit és a nagy forgalmú főutak mellett számos intim kis sörkertet terveznek létrehozni!

Vasárnap kora délután pedig kiosztják az Év Kedvenc Söre, az Év Sörfőzdéje és az Év Legjobb sörcímkéje díjakat!

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, hiszen a jó sör még mindig demokratikus alapjog!

A Főzdefesztről még több info itt:

Főzdefeszt.hu

Facebook.com/Főzdefeszt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...