Íme a legjobb hazai pezsgők!

Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen magyar és angol nyelven.

A legjobb magyar pezsgőket és tokaji aszúkat összegyűjtő kiadvánnyal a fehérborok, a vörös- és rosé borok, valamint a pálinkák kötetei után teljessé vált a sorozat.

A 48 nevezett pezsgőből 27 tétel ért el három-, négy-, illetve ötcsillagos minősítést, és került be a kötetbe, míg a 66 beérkezett aszúból 42 szerepel a kiadványban. A nevezett tételek bírálata két fordulóban zajlott: az első napi "szétlövés" után következett a második körbe jutott pezsgők ás aszúk végigkóstolása, majd a négy és öt csillagra jelölt tételeket újrakóstolta minden zsűritag.

Olvastad már?

Tények és tévhitek a pezsgőről

Pezsgőből hat borvidékről érkeztek be tételek. Az OBB elnökének értékelése szerint bebizonyosodott, hogy az Etyek-budai borvidék továbbra is a hazai pezsgőkészítés fellegvára, de a második helyen már Tokaj áll, ahol a desszert- és száraz borok mellett ez a kategória is egyre fontosabb, ezáltal is megmutatva, hogy a furmint és a hárslevelű mire képes. "Balatonboglár jó szereplése szintén nem meglepetés, annál inkább Somló, ahol a pezsgőkészítés egyik új fellegvára alakulhat ki" - fűzte hozzá.

A nevezett pezsgők közül 21 tétel ért el háromcsillagos, 5 minta négycsillagos, és a Királyudvar 2009-es Henye Tokaji Pezsgője egyedüliként ötcsillagos minősítést. Horkay András kiemelte a hagyományt minőséggel ötvöző Törley Pincészetet, valamint a somlói Kreinbacher Birtokot, amelynek mindhárom nevezett pezsgője négycsillagos lett.

Beszámolója szerint az aszúk közül 17 háromcsillagos, 20 négycsillagos és 5 ötcsillagos tétel került a kötetbe, más kategóriákhoz képest még szigorúbb bírálat mellett. A legmagasabb kategóriába a Balassa Bor, a Dobogó Pincészet, a Hudácskó Pincészet, a Királyudvar és a Pelle Pince aszúit választotta be a bizottság.

A kiadványhoz borkereskedésekben, szaküzletekben, illetve a minisztériumban lehet hozzájutni hamarosan.

Olvastad már?

Szilveszteri pezsgőszótár

(via MTI)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ha valami egészséges édességre vágysz, ne keress tovább – Leteszteltük...

A diéta alatt nagyon nehéz olyan édességet találnunk, mely nemcsak kalóriaszegény, de finom és egészséges is. Szerencsére ma már vannak olyan termékek a piacon, melyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. A szerkesztőségünknek most volt szerencséje megkóstolni a Good Calories termékeit, melyek minden eddig említett jótulajdonsággal rendelkeznek. Nézzük, mi volt a véleményünk!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Fontos kiskapura figyelmeztet a bank – 30 fölött is van...

Az idei évben még a korábbi feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a babaváró hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek. 2024-ben az átmenti szabályok szerint még a 30 és 41 év közötti nők esetében is van esély a kamatmentes hitelfelvételre – hívta fel a figyelmet Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Ünnepi bevásárlás egyszerűen!

Az ünnepi készülődés nemcsak ráhangolódást, de komoly szervezést is igényel. Szerencsére nálunk, az ALDI-ban mindent megkaphatsz, amire csak szükséged lehet, legyen szó a karácsonyi vagy épp szilveszteri menü alapanyagairól, a kedvenc süteményed hozzávalóiról, otthonod ünnepi dekorációjáról vagy a családodnak és barátaidnak szánt ajándékokról – velünk időt és nem kevés pénzt is spórolhatsz.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ennyibe kerül egy vacsora Rácz Jenőnél vagy Sárközi Ákosnál –...

Amióta a kereskedelmi tévékben főműsoridőben vetítenek gasztros realityshow-kat, többek számára lett vonzó a fine dining éttermek magasra pozícionált világa. Ha egész évben nem is költünk ilyen élményekre, az év végi ünnepek idején jól jöhet ajándékötletként. Olcsó menüket nem ígérünk, emlékezetes gasztroélményeket annál inkább!

31 étel, amit idén decemberben mindenképp tegyél az (ünnepi) asztalra

Ismét eltelt egy év, eszméletlen, de így van: nem voltunk restek most sem, összeszedtük nektek a legszebb, legünnepibb, legdecemberibb receptjeinket adventre, karácsonyra, szilveszterre és újvére, hogy ne maradjatok inspiráció nélkül. A klasszikus, házias, családi fogások mellett előkerülhet egy-egy újító ötlet is. Segítünk!