A hét szakácsa: palice

E heti kiemelt szakácsunk: palice - vagyis Alice - négy éve, egy csodás tavaszi napon csatlakozott hozzánk. Marosújvárról küldi szuper sütireceptjeit, ismerjétek meg!

12 éves koromban próbálkoztam először a “konyherálással”. Éppen november elseje volt, világítás napja, a szüleim a temetőben voltak gyertyát gyújtani. Amikor megérkeztek, fantasztikus illat fogadta őket - anyukám emlékei szerint. Báránybordát sütöttem rozmaringgal - egyszerűen csak megszórtam fűszerrel, és olajban megsütöttem.

palice szakács

Itt van a lényeg: honnan tudjam, mikor megfelelően meleg az olaj, hogy beletegyem a húst?! Megpróbálom az ujjammal – jött a “jó” ötlet. Szerencsémre még csak alig volt meleg, és nem lett nagy baj az akcióból. Azóta próbálkozom ezzel-azzal a konyhában, de ennyire merészet azóta sem csináltam. Mert amint írtam a jeligémben is “mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok” - mondja Pál apostol, és én megfogadtam a tanítását nemcsak a főzésben, hanem az élet más területén is.

Ezeket olvastad már?

Szeretek kísérletezni, mindent kipróbálni, és van úgy, hogy bejön, ízlik a fiúknak - a férjemnek és egy szem fiamnak - , de van, hogy már az egész rokonság azt eszi, és még mindig van, még mindig van, még mindig van belőle...

Ezeket olvastad már?

Semmilyen diétát nem tartok, nem követek, nem számolgatok semmit. Általában igyekszem minél egyszerűbben megoldani az ebédet, vacsorát - fiam kérésére majdnem mindig meleg vacsora van itthon. Fontosnak tartom, hogy ne kelljen sokat dolgozni vele, de van úgy, hogy az egész napom sütésfőzéssé válik.

Ezeket olvastad már?

Nagyon szeretem a NoSaltyt, mert ott a kép és a rengeteg hozzászólás, ami segít eligazodni a recept “szövevényében”. Szeretem, hogy vannak régi, nagymamáink korabeli és modern, új receptek is az oldalon. Ha ötlet kell bármire, irány a NoSalty. Köszönöm, hogy vagytok nekem/nekünk!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.