Bécsi szelet és keringő – gyerkőcös falatozások az osztrák fővárosban a báli szezon kellős közepén.
Menjünk kirándulni a gyerekekkel hét végén! – jött az ötlet. Na, mármost, azt töredelmesen be kell vallanom, nem vagyok az a bakancsos, hegymászós típus. A városnéző túrákat viszont nagyon szeretem, így hát próbáltam ebbe az irányba gombolyítani a családi gondolkodás fonalát. Egyre inkább kezdtek kirajzolódni egy kis kultúrával, vásárolgatással összekötött gasztrotúra körvonalai. Hová menjünk? Pécsett nemrég voltunk, a Balaton környékén még nincs nyitva semmi… mi lenne, ha Bécsbe mennénk, csak két-három óra az út kocsival? Igen, de majd hol parkolunk? – és további kérdések sora következett. Mi lenne, ha vonatoznánk, a mi városi gyerkőceinknek úgyis olyan ritkán adatik meg ez a lehetőség? Gyors internetes utánanézés, számítás. Hát, ez így még sokkal olcsóbban megoldható! Sőt szállásunk is akadt, lesz majdnem két napunk nézelődni!
Szendvicsek a vonatra
Nagyon korán keltünk, nem volt egyszerű kitessékelni a gyerekeket az ágyból. Gyors müzli-tej-joghurt reggeli, fogmosás, öltözködés, és be a kocsiba. Tökéletes érkezés a Kelenföldi pályaudvarra. Felszállás után nem sokkal megszólalt az első delikvens: Éhes vagyok! Még szerencse, hogy elég körültekintően pakoltam. No, nem ruhákat, mert egy alsó, fogkefe és fogkrém volt a kikötés, ennyi lehetett a táskákban. Mindenkinek készítettem három-három szendvicset és kaptak fejenként három müzliszeletet, almát, narancsot vagy banánt. Ez elegendőnek is bizonyult egész délutánig.
A West Bahnhoftól az MQ-ig
A szűkösen meghatározott ruhakeret nem volt véletlen, ugyanis a vonatállomástól gyalogosan fedeztük fel a Mariahilferstrasse boltjai adta leárazásos lehetőségeket. A budapesti ruhahiányosságokat a múzeumi negyedig sikerült is enyhíteni. Több óhaj-sóhaj nem volt és mindaddig éhség sem jött szóba, pedig számtalan gyorsbüfé kínálta török, távol-keleti és helyi finomságait. Korábban csak virslit és kolbászt kaphattunk ezekben az utcai bódékban, ám mostanában már nagyon vegyes a felhozataluk: wurstel, wok és gyros egy helyen!
Vacsorázzunk bécsiesen!
Ha már idáig kibírtuk, akkor együnk helyi specialitásokat. Szálláshelyünkön letettük cókmókjainkat és útnak eredtünk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb bécsi éttermet. Évekkel ezelőtt voltam egy autentikus helyen, amelyet sehogyan sem találtunk, ezért a keresgélés olyan hosszúra nyúlt, hogy már egy hamburgerrel is kiegyeztem volna… és ekkor megtaláltuk a Frauenhubert.
Korábban Mozart és Beethoven is tartott „asztali” koncertet az 1824-óta kávéházként üzemelő helyiségben. Magasztos léptekkel vonultunk be a bordó szövettel bevont ülések közé, a gyerekek pedig rögtön tudták, mit rendeljenek. Bécsi szelet krumplisalátával, sajtos és tojásos galuska – amit csak a mi kérésünkre készítettek el – zöldsalátával lett az aznap esti menünk. Élményszámba ment a közös bécsi vacsora.
Pálmaház és báli szezon
Még a vacsorahely keresése előtt bementünk a belvárosi várkertben a Pálmaházba (Palmenhaus). Itt a gyerekek egy-egy étvágygerjesztő, alkoholmentes koktélt, a szülők egy-egy pohárka bort ihattak. A kertben hatalmas hógolyócsata alakult ki, miközben taxival percenként érkeztek az élére vasalt uraságok habos-babos hölgyikék társaságában. Ekkor döbbentünk rá, hogy a báli szezon kellős közepén érkeztünk az osztrák fővárosba. Ettől kezdve mindenhol bálozó népekbe botlottunk.
Bőséges reggeli, Hangmúzeum és Hawelkáék
Másnapi reggelinket nem bíztuk a véletlenre, úgyhogy a Naschmarktra siettünk. Azt azonban elfelejtettük, hogy vasárnap lévén, a piacon semmi sincs nyitva. Nagy megkönnyebbülésünkre a szomszédos utcában egy valódi bécsi reggelizőhelyre, a Café Drechslerre bukkantunk. Az étlapon több lehetőség szerepelt, szinte mindannyian a sonkás-rántottás verziót rendeltük. Kávé, tea vagy forró csoki, bécsi zsömlék, vaj, lekvár, illetve ásványvíz és frissen facsart narancslé járt hozzá.
Nagyon jól tettük, hogy sokat ettünk, mert az ezt követő múzeumlátogatás igen hosszúra nyúlt. A Haus der Musik négy emeleten keresztül, mondhatni egész napos szórakozást nyújt kicsinek-nagynak. Ezt nem lehet leírni, ezt meg kell nézni, vagyis hallgatni!
Különleges kirándulás lévén, kora délután nem étterembe, hanem cukrászdába és kávézóba igyekeztünk. Saját kedvenc: a Hawelka a Stephansdom mellett egy kis utcácskában. Habár a gyerekek valódi cukira vágytak, itt is sikerült kiennünk az almáspite-készletet. Természetesen utána azért még beléjük fért pár tortaszelet egy másik nagyszerű helyen…
{ GALÉRIA = title:Gr%C3%A9ti%20B%C3%A9cs%20ihlette%20finoms%C3%A1gai%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10 }
Késői ebéd a pályaudvaron
Táskáinkért még vissza kellett mennünk a szállodába, így elég szűkössé vált az idő a vonatunk indulásáig. A pályaudvar megannyi választékából egyöntetűen a török büfé kínálatára szavaztunk. Fantasztikus jól tettük, hiszen a gyerekek dobozba kapták a salátás gyrostálat, én pedig egy hatalmas csavart finomsággal, borjús dürümmel szálltam fel a vonatra. Egy másik kioszknál édesség gyanánt ananász- és gyümölcssaláta-csomagokat, valamint ásványvizet vettem. Bőségesen belakmároztunk a hazafelé vezető úton.
Fürdés, fogmosás és ágyba bújás, holnap iskola! – mondtam hazaérkezésünkkor az aprónépnek és mi, szülők, vezényszó nélkül is ugyanígy tettünk.
Jövő héten levesőrületbe kezdünk, addig is készítsünk osztrák krumplisalátát a vasárnapi rántott husi mellé, és süssünk almás pitét a drága kölyköknek.
Gréti
