Fontos: ez az ehető gomba hasonlít a zalaegerszegi ételmérgezést okozó fajtára

A zalaegerszegi, tömeges éttermi gombamérgezést okozó fajta sajnos hasonlít egy ehető gombára, ezért kiemelten vigyázzunk vele.

A napokban mi is megírtuk, hogy többen, miután ugyanabban a zalaegerszegi étteremben ettek az ottani gombalevesből, kórházba kerültek ételmérgezés miatt.

A nagy döggomba, mely mérgező

A Sokszínűvidék cikke most a helyi vármegyei kormányhivatal friss közlésére hivatkozva árulta el, hogy a tömeges megbetegedéseket a nagy döggomba okozta Zalaegerszegen.

A gombaszakértők elmondása szerint a nagy döggomba (Entoloma sinuatum) valóban mérgező, elfagyasztása gyomor- és bélpanaszokat okoz. Fél-két órával a fogyasztás után hányás, hasmenés, fejfájás, enyhébb idegrendszeri tünetek léphetnek fel.

Külsőleg a döggomba sajnos összekeverhető a valóban ehető májusi pereszkével, ezért nagyon figyelni kell, mit fogyasztunk el!

Így ismerd fel a mérgező nagy döggombát

Fehér színű, 5-20 cm átmérőjű, fiatalon begöngyölt szélű, majd kiterül, közepén tompa púppal. Krémszínű vagy fehér, jellemzően selymes fényű a kalapbőre. Húsa fehér, lemezei fiatalon sárgásak, később rózsaszínűek, húsa a kalapban vékony.

Az ehető májusi pereszke

Az ehető májusi pereszke (Calocybe gambosa) sajnos több mérges gombával is összekeverhető, főleg nyár elején: amúgy egy finom, ehető gomba, mely szinte minden ételnek jól áll. Rántott gombát viszont ne készítsünk belőle.

Ha gombát szedünk, mindenképpen vizsgáltassuk be szakértővel!

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.