Mondhatom, eléggé fejlett – várhatóan hasonlatos lesz a nagyobbikéhoz, melyet viszont már sokszor megtapasztaltam. Szóval a dolog úgy esett, hogy hosszú idő után újra együtt volt a család, Kriszti lányom főzött finom csorba levest, utána torta is került az asztalra. Nem volt semmilyen jeles nap, névnap, születésnap, nem ünnepeltünk különleges eseményt, csupán szeretetből készítette, mert régóta nem találkoztunk. Volt benne gyümölcs bőven, és mert minden szentnek maga felé hajlik a keze, tetejét tojáshabbal díszítette, mert azt nagyon szereti. A citromtortájára is ilyen habkoronát kerekít, ez a mostani pedig sárgabarackkal készült.
Az eredeti receptötlet Erzsi barátnőmé, de neki persze, jó matematikatanárhoz méltón, vérében vannak az arányok, nem bíbelődik holmi mérleggel. Csak úgy érzésre porciózza a hozzávalókat – és ennek ellenére, mindig sikerül minden süteménye. Na, de végül összehozták lányommal a pontos receptúrát, elkészült a torta, mi több, nagyon ízlett. Bizonyíték erre, hogy pár perc múlva csak egy szeletke árválkodott az asztalon. Kisebbik unokám tányérján azonban a nemszeretem ételeknél már többször megfigyelt folyamatot követhettük: a felpicikézett, ide-oda tologatott, majd gondosan szétterített tortadarabkák csak nem akartak elfogyni. Ő pedig egyre gondterheltebben üldögélt, és végül megszólalt:Nagyon ügyes vagy Kriszti, hogy ilyen szép tortát tudsz csinálni, de nem lehetne, hogy finom is legyen?
Nem győztük meg azzal, hogy nekünk nagyon ízlett, de véleményének ilyen alakulását erősen befolyásolhatta, hogy néhány nappal előbb jó kilónyi barackot magába tömött, és utána emberes hasfájás, hascsikarás kínozta. Egy időre hát kilőve ez a torta, amúgy is vége már a sárgabarackszezonnak, de őszibarackkal újra próbálkozunk. Kritika ide vagy oda, csak ajánlani tudom, mert nagyon finom!
Mari nagyi
