Kiderült, egészségesebb-e az éretlen banán

Bizony, az érett és az éretlen banán között nem csak a színük a különbség.

Két fajta ember létezik: az egyik a zöldesebb színű banánt veszi le a boltban a polcról, valaki pedig a szép, érett sárgát. Sokan azt gondolhatják, hogy csak az állagukban és a színűkben van különbség, esetleg az ízükben, de az igazság az, hogy kicsit a tápanyagtartalmukban is eltérnek.

Kiderült egészségesebb-e az éretlen banán

Az éretlen banánban található rezisztens keményítő és pektin is, melyek segíthetnek kordában tartani a vércukorszintünket, valamint a bélrendszer és emésztés megfelelő működését.

Ezzel szemben, amint a banán érésnek indul, a cukortartalma is megnő, ami a vércukorszint megugrásához is vezethet, ha többet falatozunk belőle a kelleténél.

Ezek alapján tehát az éretlenebb banán előnyösebb a cukorbetegek számára, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy az érett ne lenne nagyon jó. Az érési folyamatoknak köszönhetően ugyanis az antioxidánsok – a rák és a szívbetegségek ellen védő anyagok – szintje némileg megnő.

Melyik tehát a jobb?

Igazából mind a két fajta tökéletes, hiszen a sárga és a zöld banán is remek kálium-, B6-vitamin-, rost- és C-vitaminforrás. A lényeg csupán annyi, hogy az érett banánt könnyebben feldolgozza a szervezetünk, és több antioxidánst tartalmaz, mint az éretlen. A zöld banán viszont alacsonyabb gyümölcscukor-tartalommal bír, és magasabb a rosttartalma.

Forrásunk volt.


Még több az egészségről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

George Hamilton torta

Ez is a nagy júliusi családi ünneplésre készült a rumos-meggyes puncstorta, az aszpikos sonkatekercs, a málnamisu kétféle piskótával, és a meggyes-diós-habos sütemény tejmentesen ...