Egyszer hátizsákkal bejártam Dél-Európát

Utazni előbb szerettem, mint főzni, de mikor a vonatjegyre és az étteremre együtt nem futotta, a görög éttermek legolcsóbb fogásaival vigasztalódtam. Azóta is imádom a mezét!

Tudom, hogy az eredeti szövegben Nyugat-Európa van, de én hátizsákkal a déli országokban barangoltam éppen tíz évvel ezelőtt. A dolog úgy indult, hogy egy hideg, ködös novemberi reggelen, mikor nem csak nekünk nem volt kedvünk az iskolában ülni, de hippilelkű angol tanárnőnknek sem, óratartás helyett inkább elmesélte, hogyan járta be Európát tizenéves korában egy olcsó vonatjegy segítségével. E. barátnőmmel még aznap, tanítás után elmentünk a MÁV központi irodájába (ami a mai, gugli uralta világban egyenesen nevetségesnek tűnik), és megtudakoltuk, létezik-e még ez a csodás vonatjegy.

A skordalia receptjéért kattints ide

Létezett. Ha valaki letett az asztalra ötvenezer forintot - ami 2004-ben, csóró gimnazistáknak hatalmas összeg volt - , akkor harminc egész napig szabadon közlekedhetett az általa kiválasztott három, egymással határos ország leglassabb, legbüdösebb személyvonatain.

A szervezés nyolc hónapba tellett - ennyi kellett hozzá, hogy találjunk még három bátor barátot, aki velünk tart a nagy kalandra, hogy meggyőzzük a szülőket, hogy elengedjék a tizenhét éves csemetéiket egy ilyen túrára, és hogy összeszedjük rá az összeget. Hónapokon át ment minden zsebpénz a túradobozba, és még így is csak annyit sikerült spórolnunk, hogy a vonatjegy kicsengetése után maradt kb. ötvenezer forintunk fejenként, amivel nekivághattunk a harminc napig tartó olasz-görög-török túrának.

Azt már az elején tudtuk, hogy szállásra nem lesz pénzünk, így szó szerint csöveztünk egy hónapig - aludtunk vonaton, tengerparton, utcán, egyszer pedig egy athéni metróállomáson, a mosakodást pedig benzinkutakon és vonatmosdókban bonyolítottuk - , de ezt egy kicsit sem bántuk, mert mindent megért az érzés, hogy van egy hátizsákunk, egy térképünk meg egy vonatjegyünk. Ugyan, kit érdekelt, hogy hol ér minket az este!

A tyrokafteri receptjéért ide kattints

Ennünk viszont sajnos kellett - még szerencse, hogy a rekordokat döntögető, ötven fokos hőségben csak gyümölcsöt meg sört kívántunk. Az első pár napban nagyon ügyesek voltunk: csak a múzeumi belépők csökkentették az induló összeget, az otthonról hozott rettenetes májkrémkonzerveknek és instant leveseknek köszönhetően alig költöttünk valamit.

Mire Görögországba értünk, elfogyott a hazai, de találtunk olcsó töltike konzervet, azt ettünk rogyásig görögdinnyével, és a kis tengerparti partszakasz, ahol tábort vertünk, titkos tűzrakásra is alkalmas volt, így néha főztünk is egy kis tésztát valami olcsó szósszal, valamint naponta beküldtünk az egyik srácot a faluba friss pékáruért.

Igaz ugyan, hogy nem voltam még igazán gasztromán, annyit azért megjegyeztem matróz múltú apám tanításaiból, hogy a helyi ízek próbája pont annyira hozzátartozik egy kultúra megismeréséhez, mint a híres épületek látogatása - így aztán két-három naponta, ha bementünk a városba, és bemerészkedtünk egy-egy olcsóbb étterembe, mindig megpróbáltam a lehető legtöbb helyi ételt megkóstolni. És mivel az igények magas, és a lehetőségek alacsony mutatója az étlapon egyenesen a mezékre mutatott, én általában előétellel nyitottam és zártam a vacsorát.

A skordalia receptjéért ide kattints

Nem mondom, hogy nem ettem volna egy jó muszakát, de számomra kiejthetetlen nevű és ismeretlen kencék között mindig találtam olyat, aminek a nevét érdemes volt feljegyezni a túra fontosabb részleteit tartalmazó kis noteszomba. Akkor még nem tudtam, hogy pár éven belül minden információhoz egy perc alatt lehet majd hozzájutni, csak úgy felvéstem a kilométereket, kiadásokat, érdekességeket tartalmazó kis füzetembe ezeknek a csodás, selymes krémeknek és falatkáknak a nevét. És milyen jól tettem! Majd' öt évvel később, egy takarítás alkalmával találtam meg a két kedvencem nevét a tépett füzetben, a receptjüket pedig pillanatok alatt a neten. A maradékfelhasználó skordalia és a füstös ízű, csípős tyrokafteri azóta is gyakori vendég, ha barátokat várok beszélgetésre, borozgatásra, vagy ha nagyon gyorsan akarok isteni vacsorát készíteni. És bár azóta nem jártam Görögországban, ha újra mennék, biztos megint a mezékkel kezdeném. Akkor is, ha ma már ki tudnám fizetni a főételt.

Hozzászólások

witch

Ewww, az "illatos" vonatokra, de ez az elmeny fantasztikus lehetett!

Dacota

Kedves witch, Az volt! Ha újra 18 lennék (és nem zavarna a kosz, a nem jó kaja, az utcán alvás, és a többi) újra megtenném. Ha lenne egy 18 éves gyerekem, azt küldeném el. :) Üdvözlettel, Nóra

Angéla1960

81-ben, 21 évesen: sátor, hátizsák, vonat (ül? "üzemmódban" - hálókocsira nem futotta. 300 dollárral a zsebben(ennyi volt a "valutakeret" 3 évente...) Két hét szabadság járt, úgyhogy csak Görögországra futotta. Vonat odafelé Athénig (1,5 nap belgrádi átszállással), Athénban 5 nap, majd 3 nap Meteorák (akkoriban még több kolostor volt látogatható, sokat gyalogoltunk egyikt?l a másikig), majd 5 nap Litohoron, tengerparti pihi az Olymposz lábánál. Hazafelé Thesszalonikib?l indultunk, Belgrád el?tt elromlott a vonat, fél nap késés, az a vonat, ahova helyjegy szólt, persze már nem volt érvényes (azért megpróbáltuk becserélni, de nem engedték, venni meg már nem volt pénzünk). Egy véletlenül arra járó "disszidens" (akkor még így hívták azt, aki engedély nélkül maradt nyugaton) magyar segített, négyünknek megvette az utolsó két helyjegyet :-) Nagy élmény volt az egész út, annál is inkább, mert ugye "nyugatra" mentünk, egy teljesen más berendezkedés? országba, mint a miénk volt akkor. Görögország örök szerelem lett....

Dacota

Kedves Angéla, Akkor ismer?s az érzés...:) Sajnos nem csak a fiatalok hibája, bár be kell látnom, hogy már tíz évvel ezel?tt is nagy meló volt túratársakat szerezni az úthoz, mert a legtöbben inkább egész napos strandolásra és el?re leszervezett, all inclusive útra vágytak. De sajnos körülöttünk egyre streilebbé váló világ is megnehezíti a dolgot - ezt a vonatjegyet például úgy átvariálták azóta, hogy nem is éri meg az árát, és kalandozásra sem használható többé. A stoppolás már szinte mindenhol tilos, ahol meg nem, ott esetleg veszélyes. A túra mindenesetre valóban örök emlék maradt, és örökre eldöntötte, hogyan szervezem a nyaralásaimat - azóta is. :) Szép napot! Üdvözlettel, Nóra

Angéla1960

A legtöbb mostani tizenéves el se tudja képzelni, hogy így is lehet utazni, pedig szerintem nagyobb élmény egy olyan utazás, ahol nincs minden el?re eltervezve, megrendelve, kifizetve, ahol a pillanatnyi helyzetekhez kell alkalmazkodni, megoldani problémákat. Biztos, hogy erre az útra életed végéig emlékezni fogsz :-)

Címlapról ajánljuk

További cikkek