Néhány 10 évvel ezelőtt a disznóölés azért volt jelentős esemény, mert ezzel alapozhatták meg a családok az egész évi húsfogyasztásukat. Rokonok, ismerősök gyűltek össze a fagyos téli hajnalokon, hogy magukat belülről pálinkával felfűtve, és a munkára igazán elszántan veselkedjenek neki a disznó lebökésének, darabolásának, feldolgozásának, és annak az ezerféle munkának, amire kevésbé gyakorlott disznóvágóként nem is gondolnánk.
Az én gyerekkoromnak meghatározó élménye volt a disznóölés. A féltucatnyi unokatestvéremmel hatalmas bulinak éltük meg, hogy az égvilágon senki nem foglalkozik a felnőttek közül azzal, hogy mi mit is csinálunk. A szülők az állat(ok) körül serénykedtek, pörzsöltek, daraboltak, válogattak, bélbe töltöttek, abáltak és kövesztettek, vagy ha éppen egyiket sem, akkor összeszereltek vagy mosogattak valamit a hidegben gyorsan párolgó langyos vízben. Eközben a pálinka és a forralt bor mennyisége a jókedvvel fordítottan, a munkakedvvel egyenesen arányosan csökkent. A nyári konyha fontos színtere volt a tornak, a mama itt sütötte ki szinte még hajnalban a friss fokhagymás májat és a hagymás vért. Gyerekként a disznóvágás eseményeinek sorrendjét valószínűleg kizárólag a frissen elkészült ételekkel tudtam volna leírni.
Felnőttként persze egészen máshogy éli meg az ember a disznóölést. Mert akármekkora buli, akármennyi pálinka és akármilyen frissen sült pecsenye, azért a disznóölés mégiscsak egész napos fagyos szélben dolgozás. Évről évre felemlegetik a szüleim, hogy bezzeg, amikor még a mamáéknál vágtuk a disznót, akkor már délután háromra minden a helyén volt, elmosogatva, a kölcsönkért daráló rég visszaszállítva a tulajdonosához, talán már el is felejtették az egészet akkorra. És évről évre ez a megjelölt időpont egy órával korábbra kúszik: délután kettőre, egyre, sőt, lehet, hogy már délre végeztek a két a disznóval an zusammen. Hát így változnak az emlékeink, pedig én biztosan tudom, hogy évről évre hamarabb végzünk a disznóvágással most is.
Az egyik kedvenc disznóvágás-epizódom a hurka- kolbászhús kóstolgatása. Ebben mindig mindenki okos. Még egy kis sót, sok a majoranna, kevés a bors, jó lesz az már, minek annyi rizs. Mindenki tesz hozzá még valamit, de elvenni belőle már nem lehet, így a végeredményen szinte mindig meglepődünk.
Mára az én gyerekeim is abba a korba értek, hogy ha nem is egész nap, de azért valamennyit ők is lábatlankodhatnak a disznóölők körül. Tavaly a fiam még baba volt, és az aggregátorról működtetett daráló brummogására jóízűen elaludt a babakocsiban a takarókupac alatt. Idén inkább az abalé környékén, a forró üstök körül sürögtek, vagy inkább melegedtek, de ehhez legalább két felnőtt óvó tekintete kellett a tűz miatt. Alig várom már, hogy ők is elérjék azt a kort, amikor kevesebb szülői felügyelet szükséges a disznóvágáson való részvételükhöz, így a felmenőik is felelőtlenül vehetik ki a részüket a munkából és a forralt borból.
A disznóvágás ugyanis ma is fontos szerepet tölthet be a család életében, egy alkalom a Karácsonyhoz, Húsvéthoz, jeles ünnepekhez hasonlóan, ami összehozza a rokonokat. Egy nap, ami a munka és a húsfeldolgozás mellett arról is szól, hogy együtt vagyunk. Nem siet senki el, zsíros-véres kézzel nem nyomkodja a telefonját, rászánja az időt, hiszen a disznó megköveteli.
