A balatoni vendéglátóhelyek, apró büfék kínálata széles skálán mozog a Zenga oldalán böngészve, ez pedig az árakban is megmutatkozik. Sok helyen több, mint egymillió forintos négyzetméter áron kínálnak büféket, na de nézzük, pontosan mennyi az annyi.
A Balaton déli partján a kicsi, partmenti büfék körülbelül 30-40 milliós árról indulnak.
Siófokon a négyzetméter ár elérheti az 1,2 millió forintot, míg a kisebb településeken 700-900 ezer forintos árak jellemzőek négyzetméterenként.
Egy év alatt csupán 4 százalékot nőtt a hazai vendéglátóhelyek ára, ami a szűk kínálat miatt sokkal hektikusabban mozog, mint a lakáspiac.
A vendéglátóhelyeknél azonban nem ugyanaz határozza meg az értéket, mint egy lakásnál. Mivel ez minden esetben egy befektetési termék, így az elsődleges szempont, hogy mennyi pénzt lehet kitermelni vele a szezonban, és ez hosszabb távon milyen megtérülést eredményez. Egy jó helyen lévő büfé vagy étterem értékét tehát a várható bevétel és a hozam határozza meg
– mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője, írja a Sokszínű vidék.
60-80 millióért azonban már olyan vendéglátóhelyeket találni, amiket belső vendégtérrel, berendezéssel, néha lakásrésszel együtt kínálnak.
- Példa erre egy balatonlellei 133 négyzetméteres, közvetlen vízparti vendéglátóhely, aminek a felső szintjén lakás van kialakítva.
- Egy siófoki 90 főnyi befogadóképességű helyet, ráadásul nem vízpartiként, 140 millióért árulnak.
A Balaton északi partja sem olcsóbb, ott szintén 40 millió forint környékén indul a kisebb büfék ára, de ezért néha csak az üzemeltetési jogot és a berendezést kapja meg a vevő, magát az ingatlant nem
– mondta Futó Péter.
A klasszikus strandbüfék árazása
- Balatongyörök, Alsóörs, Balatonederics: ezeken a településeken 50-60 millió forintért kapni büfét.
- A csárdák ára azonban jóval 100 millió fölé is emelkedhet.
- A Balatontól távolabb azonban már barátibb árakkal lehet találkozni, hiszen egy kisebb étterem vagy bisztró 15-20 millió, míg egy borozó, söröző vagy büfé 10 millióról indul.
A cukrászdák és presszók választéka szűkebb, de ezek is 10 millióról indulnak, akár a 100 milliós nagyságrendet is elérve.
Címlapkép: Fortepan / Székely Iván