7 hely Budapesten, ahol mennyei matchát szürcsölhetsz

Már a csapból is matcha folyik, azonban óriási különbség van matcha és matcha között. Összegyűjtöttünk 7 helyet Budapesten, ahol mennyei matchát szürcsölhetsz, és garantáltan nem ér majd csalódás.

Kétféle ember létezik: aki szerint a matcha ihatatlanul fűízű, és aki esküszik, hogy sokkal jobb, mint a kávé. A matcha már jó pár éve megjelent Magyarországon is, de míg eleinte csak az egészséges táplálkozás megszállottjainak különc hóbortja volt, mostanra annyira elterjedté vált, hogy sorra nyílnak a kimondottan matchára specializálódott helyek a városban, sőt, minden magára valamennyire is adó kávézóban, reggelizőben is felkerült az itallapra. Nem mindegy azonban, hogyan és milyen alapanyagból készítik el, ezért érdemes megválogatni, hol költöd el a kemény munkával megkeresett pénzedet erre a nem épp olcsó italra. Összegyűjtöttünk 7 helyet, ahol garantáltan nem ér csalódás.

  • Az édes: The Garden

Annak sem kell lemondani a matcha előnyös tulajdonságairól, akinek a matcha illatától is felfordul a gyomra, hiszen a fűre emlékeztető ízt ma már olyan édes párosításokkal ellensúlyozzák, mint például az eper.

A török reggelit új szintre emelő The Gardenben jelenleg az epres matcha hódít, amihez igazi eperpürét használnak, így nem üt át a jellegzetes aroma.

Korábban volt ananászos matchájuk is, így érdemes időről időre visszalátogatni hozzájuk az újdonságokért.

  • A zöld megújulás: Edison & Jupiter

Izgalmas matchamenüvel várja az új élményekre szomjazókat az Edison & Jupiter specialty kávézó. A friss, első tavaszi szüretelésű, a cserje tetején található levelekből készülő, vibrálóan jade zöld matchapor az Edison & Jupiterben olyan italok formájában kerül a pohárba, mint a matcha latte (zabtejjel ajánlott), matcha narancs, matcha limonádé és matcha tonik. A matcha teához pedig ceremóniai matchát használnak, ha valaki a lehető legautentikusabb formában kóstolná az ikonikus japán teát. Italaikhoz az M Matcha Fukuoka szigetéről származó porait használják.

  • Az ellenállhatatlan: The Principal’s Office

A The Principal’s Office-ban nem veszik félvárról a minőséget, és ez a matchájukról is elmondható: italaik elkészítéséhez a Cha No Yu ceremóniai matchát használják, amely a Kiotótól délre eső Uji régióból érkezik. Az umamiban gazdag ízvilágú matchát kifejezetten teaszertartásokhoz ajánlják, ennek megfelelően a The Principal’s Office-ban is ezzel az eljárással készítik az összes italukat a kőmalomban őrölt porból, bambusz kefével, ceremóniai kerámiában. A tikkasztó nyári hőségben az ellenállhatatlan iced honey matchával vagy a matcha tonikkal lehet náluk felfrissülni, melyek elkészítése során kiemelt figyelmet fordítanak a microhab integritására és a tea selymességére.

  • Az autentikus: Zhaou Zhou

Budapesten a Lánchíd lábánál bújik meg a teaművészet fellegvára. A Zhaou Zhou-ban a lehető legautentikusabb formában hódolhatunk a teázás szenvedélyének, így a matcha esetében is minden alapanyagot és eszközt a leggondosabban válogatnak, a hagyományoknak megfelelően.

Amellett, hogy elkortyolhatsz egy csésze matchát náluk, hétvégente a Matcha – A japán tea művészete workshopon közelebbről is megismerkedhetsz a matchák világával, történetével, előállításával és elkészítési módjával. Természetesen a kóstolás sem marad el.

  • A frissítő: Caphé by Hai Nam

Mint egy üdítő csobbanás a nyárba, olyan könnyű és frissítő a Caphé matcha lattéja, amit kókuszvízzel készítenek. Abszolút a matcha dominál benne, a kókusz nem túl erőteljes íze inkább csak felvillan a korty végén, izgalmas meglepetésként. Ha nyári italt keresel, ez egy tökéletes választás, de náluk is találsz gyümölccsel ízesített matchát, ha épp valami édesebbre vágynál.

  • A matcha mennyország: Matcha Tsuki

Matcha latte? Lárifári! A különböző ízű matchás italvariációkon túl a Matcha Tsukiban a süteménytől a mousse-on át a fagylaltig számtalan formában élvezheted a matchát. Ha azonban maradnál az italoknál, akkor olyan különlegességeket kóstolhatsz meg itt, mint a vanilla cold foam matcha latte vagy a sakurás matcha. Természetesen a minőségre a Matcha Tsukiban is nagy hangsúlyt fektetnek, minden matchájuk Japánból, Ujiból érkezik.

  • A virális: Cécha

Két lábbal rúgta be a színes, édes italok rajongóinak szívéhez vezető ajtót a három hónappal ezelőtt nyílt Cécha. A kimondottan matchára specializálódott helyet az első pillanattól óriási szenzáció övezi, köszönhetően rendkívül mutatós különlegességeiknek: a legjobb japán matchaporból készülő italok között találni gyümölcssziruposat, kókuszvizeset, de talán a legtöbbek fantáziáját izgató tétel a menün a cloud matcha. Ezt úgy készítik, hogy a matcha tetejét könnyed és hűvös, például epres tejszínhabbal koronázzák.

De náluk lehet kapni egyedül a városban tarógyökeres matchát, és a kókuszvizes, pillangóborsó-virágos változattal is csak itt lehet találkozni.

A nagy népszerűségnek megvolt az ára, az apró Kazinczy utcai üzlethelyiségben a legtöbbször a matchaport sem lehetett leejteni, akkora volt a tömeg. A jó hír viszont, hogy hamarosan tágasabb helyre költöznek, így kényelmesebben várakozhatnak matchaimádók.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek