Hajtsd finomra! Hajtogatós falatok

A hétköznap a gyorsan elkészíthető nyalankságoké, a hét vége azonban nyugodtan lehet a hosszú elkészítést ígénylő nyalánkságok időszaka. Éljenek a hajtogatós sütik és pogácsák!

A hajtogatós sütiknek sokan neki sem mernek állni, mondván túl nehéz, és úgysem sikerülne. Pedig a hajtogatós sütik, legyen szó hagyományos vagy leveles verzióról, egyáltalán nem nehezek – csak éppen időigényesek. Tulajdonképpen még ez sem teljesen igaz, hiszen nem kell állandóan a süteménnyel foglalkozni – csak fél óránként, óránként egyszer meghajtogatni. Ha betartunk pár szabályt, a legfinomabb hajtogatott sütit hozhatjuk össze – miért ne éppen ezen a hétvégén?

Az egyszerűbb változat

Végy egy kész leveles tésztát, töltsd meg tetszés szerint, és 20 perc múlva élvezheted. Természetesen nem erre gondoltunk. Az egyszerűbb hajtogatós falatok közé azok tartoznak, amelyeket csak önmagában kell hajtogatni, de a rétegek közé nem kell extra zsiradék, például vaj vagy háj. Általában töltetlen, élesztős tésztáról van szó, melyet az tesz igazán omlóssá, hogy pihentetési ideje alatt többször meghajtogatjuk, majd tovább kelesztjük. Ettől a tészta levegős lesz – fogyasztáskor rétegenként szét tudjuk szedni. Ebből a fajta tésztából főleg klasszikus pogácsákat készítünk. Hogyan nem ronthatjuk el?

  • Ügyeljünk arra, hogy az élesztő friss legyen – ha a tészta nem kel meg, a levegő sem marad meg a rétegek között.
  • Tartsuk be a pihentetési időket! A tésztának szüksége van arra, hogy a gyúrás után kissé „magához térjen"!
  • Minél többször hajtogatjuk meg, annál rétegesebb lesz a tésztánk. Az alapszabály az, hogy legalább háromszori hajtogatás szükséges!
  • Ügyeljünk a hajtogatás irányára! Jegyezzük meg, hogyan kezdtük, és a következő hajtogatásnál is azt kövessük – ha össze-vissza hajtogatjuk, saját munkánkat rontjuk el.

Isteni tésztarakottasok vasárnapra >>

Kicsit még bonyolítjuk!

Ha már biztos kézzel készítünk hajtogatós tésztát, jöhet a kicsit bonyolultabb falat: amikor a tésztát valamilyen zsiradékkal is megkenjük. Ez lehet háj, értelemszerűen hájas sütihez, vaj a leveles tésztához, esetleg zsír vagy tepertőkrém egy bonyolultabb pogácsához. Ezeket a sütiket sem ördöngösség elkészíteni, de előfordulhat, hogy hiába kezdünk neki reggel, csak estére lesz kész a finomság. Hájas tésztából érdemes egyszerre többet készíteni, hiszen nagyon jól bírja a fagyasztást. Ha erre esik a választásunk, sajnos a háj tisztításával is meg kell küzdenünk, ami plusz 1-2 órát is jelenthet. De ha megvan a tésztánk, tölthetünk bele lekvárt, gesztenyekrémet, sós tölteléket, és egy isteni hájas pogácsa is készülhet belőle. A vajas tésztából készíthetünk croissant-t, szerelmes levelet, de egy házi krémesnek is tökéletes alapja lehet. Hogy mire ügyeljünk?

  • Akár hájjal, akár vajjal, akár zsírral dolgozunk, csak akkor álljunk neki, ha nagyon hideg.
  • Gyorsan dolgozzunk, mert a kezünk melegétől és a súrlódástól könnyen melegszik, és akkor használhatatlan lesz.
  • Pontosan dolgozzunk! Ha túl sok/túl kevés a zsiradék vagy nincs megfelelően becsomagolva az alaptésztába, nem lesz szép leveles a tésztánk!
  • A kész, formázott sütit csak forró sütőbe tegyük! Ha nem elég meleg, a zsiradék megmelegszik, eláztatja a tésztát és kifolyik – így hiába dolgoztunk.

A hájas sütik kora >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...