A WHO adatai szerint 2018-ban 828 millió ember éhezett világszerte. Ez 150 millióval több a Covid-19 járvány kezdetéhez képest, és a jövőben várhatóan tovább emelkedik ez a szám a klímaválság következtében a mezőgazdaságra nehezedő nyomás – például a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok, kártevők – miatt. Még inkább fokozza a nehézségeket az urbanizáció. A becslések szerint a világ lakosságának 56%-a él városi környezetben jelenleg, míg 2050-re várhatóan már a 68%-a. Pedig a válasz erre a fenyegetésre az önellátás lenne, vagyis hogy az élelmiszerek a felhasználás helyéhez minél közelebb teremjenek, és ne a világ másik feléről kelljen őket odaszállítani (ami a környezetterhelést és a kártevők behurcolásának kockázatát is csökkentené). De hogyan lehet élelmiszert előállítani a betondzsungelben? Számos más lehetőség mellett világszerte egy több vertikális farm üti fel a fejét, és egyre több a diskurzus arról, miként jelenthetnek megoldást a jövő élelmezési problémáira ezek a futurisztikus rendszerek.
Nem csak hűhó a talaj nélküli mezőgazdaság
Egyelőre nincs egy hivatalos és egységes definíció arra, mi is az a vertikális farm, de lényegében talajmentes növénytermesztésre specializálódott „gazdaságokról” van szó. Miként lehet talaj nélkül növényeket termeszteni? A válasz a hidropóniában rejlik. Ennek lényege, hogy a növényeket nem talajban, hanem tápanyagban gazdag vizes oldatban termesztik. Az elnevezés a görög „hydro”, vagyis víz, és „ponos”, azaz munka szavakból tevődik össze.
A LED-del megvilágított, hosszan sorakozó növénytálcákat elnézve talán nem is gondolhatnánk, hogy a talaj nélküli növénytermesztés gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. Egyes feltételezések szerint a babiloni függőkerteket is ezzel a technológiával hozták létre. Amit azonban biztosan tudunk, hogy egy Jan van Helmont nevű flamand botanikus a 17. században kísérletezett ezzel a megoldással. Később, 1800-ban De Saussure és Boussingault francia tudósok bebizonyították, hogy a növényeknek szénre, hidrogénre, oxigénre és nitrogénre van szükségük a megfelelő növekedéshez. Ezt követően, 1860-ban Sachs és Knop német tudósok kiegészítették De Saussure és Boussingault listáját azzal, hogy a növényeket foszfor-, kén-, kálium-, kalcium- és magnéziumsókat tartalmazó vizes oldatokban termesztették. William Frederick Gerickét emlegetik a modern hidropónia egyik fontos alakjaként, aki kísérleteivel bebizonyította, a növények vízben is képesek növekedni és virágozni, amennyiben kielégítik alapvető tápanyagigényüket.
Ebből következik, hogy a vertikális farmok akár a városban is megvethetik a lábukat, hiszen sokkal kevesebb helyre van szükségük horizontálisan – a rendszer lehetővé teszi, hogy felfelé terjeszkedjenek a növénytálcák elhelyezésével. Akár egy emeletes ház tetején, de akár egy pincében is kialakítható vertikális farm. Utóbbi esetben és ha nincsenek ablakok, akkor persze LED-világításra van szükség, de vannak olyan vertikális farmok, amelyek üvegházakban kapnak helyet, így hasznosítva a Nap fényét és hőjét. A mesterséges világítás azonban lehetővé teszi, hogy az időjárási viszonyoktól és évszaktól függetlenül állítsák elő az élelmiszert.
A legfontosabb, hogy a víz, tápanyag és fény biztosított legyen a növények számára
Ez azt is jelenti, hogy akár kis léptékben is működhet ez a rendszer, vagyis az emberek akár a lakásukban is termelhetnek zöldségeket egy hidropóniás toronyban, ezáltal biztosítva az önellátást.
A legtöbb vertikális farm jelenleg az alacsony biomasszájú növényekre - például fűszernövényekre, salátákra és kisebb gyümölcsökre és zöldségekre - összpontosít, mivel a felhasznált hő-, fény- és vízmennyiséggel összevetve nagyobb a hozam. A levélzöldségek ráadásul gyorsan nőnek, és napok vagy hetek alatt betakaríthatóak, míg például a sütőtök növekedése hónapokig tartana, és napfényre lenne szükség hozzá. Egy 53 országra kiterjedő meta-analízis szerint a salátafélék, a kelkáposzta és a brokkoli különösen jól termeszthetőek ilyen körülmények között.
A budapesti Csillagváros vertikális farm is hasonló repertoárral működik. „Jelenleg a Food Revolutionnek szállítunk zöldségeket, sokáig a Fény utcai piacon voltunk megtalálhatóak, ahol frissen, a hidropónikus minifarmjainkról vágtuk a fűszernövényeket, salátát és mikrozöldségeket. Az utóbbi az, amire a legnagyobb igény volt, és jelenleg is ezt szállítjuk, a növények még élnek, mikor odaérnek, és a séf maga döntheti el, hogy mikor és mennyit használ fel belőlük” – meséli Csulik Gergely, a Csillagváros kutatási-fejlesztési mérnöke.
Vízben úszó növényekkel vizet spórolni?
A vertikális farm radikálisan eltér a mezőgazdaság eddig megszokott formájától, ezért nem is meglepő, hogy sokakból ellenérzést és kétkedést vált ki. A legtöbb aggályt azonban könnyű megcáfolni.
A hidropónia 95%-kal kevesebb vizet használ, mint a hagyományos szántóföldi termesztés:
1 kg salátához ebben a rendszerben csak 1 liter víz kell, míg a hagyományos szántóföldi termesztésben ugyanehhez 120 liter
- olvasható a Tudatos Vásárlók Egyesületének cikkében.
Ez annak köszönhető, hogy a hidropónikus rendszerekben nincs szükség folyamatosan friss vízre. A vizet a tápanyagokkal együtt folyamatosan keringetik, és csak annyit pótolnak, amennyi elfogyott. Ezenkívül ez a módszer lehetővé teszi a tápoldatok újrahasznosítását és újrafelhasználását, elősegítve a fenntarthatóságot és minimalizálva a hulladék mennyiségét.
De nem csak vízből használnak kevesebbet a vertikális farmok. A vertikális termesztés révén optimalizálható a helykihasználás, vagyis kisebb területen több élelmiszert lehet termelni. Ezen felül a talajfüggőség megszüntetése a talajerózió, a tápanyagveszteség és -romlás csökkenését eredményezi.
Mivel nincs talaj, illetve sok esetben zárt, steril rendszerekről van szó, ezért a növények a kártevők pusztításának is kevésbé vannak kitéve, ezáltal jelentősen kevesebb vagy akár semennyi kémiai növényvédő szerekre sincs szükség a termesztésükhöz. Ez egészségesebb és az emberek számára biztonságosabb növényeket eredményez.
Gyakran hozzák fel ellenvetésként a vertikális farmok energiaigényét, ami a mesterséges világítással jár. „Mondhatja bárki, hogy őt az energiafelhasználás zavarja, de egy fűtött üvegház, vagy a több ezer kilométert utazott paradicsom, ugyanannyi, ha nem több energiát használ el. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kellene vertikális farmoknak foglalkozni az energia kérdéskörével, nagyon is releváns kérdés, és nyitni kell hibrid rendszerek felé. Agrivoltaikus rendszerek, komposzt alapú biogázas energia előállítás, sok opció van” – tudjuk meg Gergelytől.
Mi a helyzet az ízzel és tápanyagtartalommal?
„A tápanyagtartalommal és az ízzel is foglalkozunk az Eco-Ready pályázat keretein belül. A BME biomérnökeivel érzékszervi vizsgálatok és beltartalmi mérések is történnek. Alapvetően a környezeti paraméterek azok, amik meghatározzák a beltartalmat, illetve a betakarítás időpontja, a hozott genetikai anyag stb. Amikor környezeti paraméterekről beszélek, akkor tulajdonképpen a hőmérsékletre, öntözésre, fényre, tápoldatra vagy a termesztőközegre gondolok. Az íz pedig egy nehezen mérhető dolog. Cukorszintet lehet mérni, de az emberben az íz gyakran a csomagolás, származás vagy külalak alapján dől el, ezeknek a külső tényezőknek a hatását is érdemes figyelembe venni.
Összességében azt mondanám, hogy kontrollált környezetben a beltartalom is kiszámíthatóbb tud lenni. Az íz pedig nem kizárólag mérnöki kérdés, társadalomtudomány is.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete segít nekünk a pályázat keretein belül a fogyasztók megértésében” – magyarázza a Csillagváros mérnöke.
Mit hoz a jövő?
Megvannak azonban a maga kihívásai a vertikális farmoknak. Arra a kérdésünkre, hogy miben kell fejlődniük, hogy valóban széles közönség számára elérhetőek legyenek a termékek, Gergely a magas előállítási költségeket említette elsőként.
„A másik nagy probléma a termékportfólió, egy klasszikus farm vagy gazdaság többféle terméket állít elő. A monokultúrás termelés csúcsa a vertikális farm lett, és idő kell, mire megtalálja a helyét, ha egy vertikális farm csak salátát állít elő, és azt ugyanúgy, mint a high-tech üvegházmonstrumok, több ezer kilométerre szállítja, akkor megbukott. A helyi fogyasztók igényeit kell, hogy ellássa, és nemcsak rostot meg vitaminokat, hanem fehérjét és a belátható jövőben akár szénhidrátot is hatékonyan kell tudnia előállítani ezeknek a rendszereknek.”
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Olvass további izgalmas cikkeket és interjúkat az oldalról:
- „Gyerekként a porcsin és a madársóska leveleit rágcsáltam, nálam ezekkel kezdődött a gazevés” – A Greens of Daisy megálmodójával, Bukovicsné Békefi Daisyvel beszélgettünk
- Nem félnek ugrani, és ez be is jön nekik – Hogy lett a nagykanizsai Lokalistából sikersztori?
- „Életminőségünk romlásának okai 80%-ban a bélben keresendők" – Interjú Dr. Schwab Richárd gasztroenterológussal és Hadnagy Viktória dietetikussal
