A tüsszentés igenis jó, de vannak szabályai

Lehet, hogy nagyon zavaró tud lenni, de jobb, ha nem tartod vissza, hiszen rengeteg jótékony hatása van.

Az orr legfontosabb feladata, hogy megtisztítsa a belélegzett levegőt a baktériumoktól és a szennyeződésektől, amik legtöbbször az orrváladékba ragadnak. Ha azonban valamilyen idegen anyag kerül az orrba, ami irritálja a nyálkahártyát, akkor tüsszentenünk kell.Egy kutatás szerint azonban nem csak ilyenkor kell hapciznunk, ugyanis előfordulhat, hogy az erős fény vagy ahideg levegőváltja ki az ingert!

Hogyan kell helyesen tüsszenteni?

Sokan kellemetlennek érezzük, ha túl hangosan tüsszentünk, ezért befogjuk az orrunkat, hogy halkabb legyen, illetve azért, hogy ne kerüljenek a bacilusaink a levegőbe. Ezzel viszont a legrosszabbat tesszük a szervezetünknek, hiszen pont az lenne a lényege, hogy megszabaduljunk azoktól a kórokozóktól, amik az orrunkban tanyáznak. Szóval egészségünk érdekében jobban járunk, ha inkább szabadjára engedjük a tüsszentésünket!

via GIPHY

Miért tüsszentünk többet egymás után?

Nagyon ritka, hogy csak egy tüsszentést produkáljunk, mert általában két, három, vagy annál is több követi egymást. A sorozatos tüsszentés attól függ, hogy mi váltotta ki a reakciót.

Ha nem sikerül elsőre kiüríteni a betolakodót, akkor a szervezetünk újra próbálkozik. Ezért tüsszentenek folyamatosan az allergiások, hiszen nekik nehéz megszabadulniuk az allergén anyagtól. Az is érdekes, hogy megfázás miatt ritkábban szoktunk tüsszenteni.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.