Mi is az a török kávé? Ezzel a gyors tippel lesz a legfinomabb, telt ízű és selymes állagú

Szinte mindenki elköveti ezt a hibát a török kávé elkészítésekor, pedig ezzel a módszerrel érhetjük el a legjobb ízt a készítésekor.

Mi is az a török kávé?

A török kávé igazi klasszikus: rendkívül finomra, szinte púderszerűre őrölt kávéból készül, vízzel és cukorral, egy hosszú nyelű, kis rézedényben, a cezvében.

A különlegessége, hogy nem szűrik le, ezért a csésze alján leülepedő, krémes kávézacc adja a jellegzetes textúrát és az intenzív ízvilágot.

Ez az ital egyszerre telt, selymes és aromás, sok helyen valóságos rituálé kíséri a fogyasztását.

Bár a kávéfőzés nem nagy tudomány, sem komoly kulináris készség, nem mindenki tud jó házi kávét főzni.A szokásos eljárás az, hogy vizet öntünk a kávéfőzőbe, szükség szerint cukrot adunk hozzá, és addig melegítjük, amíg fel nem forr és habosodik.

török kávé
Mi is az a török kávé? Ezzel a gyors tippel lesz a legfinomabb, telt ízű és selymes állagú

Ezután levesszük a tűzről, kiöntünk egy kevés vizet, majd hozzáadjuk az őrölt kávét. Általános arányként egy csésze vízhez egy teli kávéskanál kávé szükséges. Ezután a cezvét visszatesszük a tűzre, hagyjuk, hogy a keverék felforrjon, végül hozzáöntjük a maradék vizet.

Alternatíva török kávé készítéshez

Másik módszerként a vizet nem kell kiönteni. Ha a cezve (dzsessza) elég nagy, és nem fenyeget a túlcsordulás veszélye, akkor a kávét rögtön a teljes mennyiségű vízhez is hozzáadhatjuk, és egyszerűen hagyjuk, hogy szépen „kifőzzön”.

Érdekességek

A kávét szinte por finomságúra őrlik.
A főzéshez használt edény a cezve (vagy ibrik), hosszú nyéllel, hagyományosan rézből.
Nem forralják sokáig: elég, ha épp felhabosodik.
A tetején lévő sűrű, barna hab (köpük) a jó minőség egyik ismérve.
Gyakran már eleve cukorral főzik – lehet kevés, közepesen édes vagy egészen édes.
Sok helyen kardamommal vagy más fűszerekkel bolondítják meg.

A Redditen nemrég nagyot futott egy videó a hagyományos török kávé elkészítéséről. A trükk egyszerű: hagyni kell, hogy a kávé minél tovább leülepedjen, így lesz igazán selymes és telt ízű az ital. Ez szembemegy az eredeti török kávé készítési módszerre, ami maximum 1-2 perc főzési idő.

A török kávé akkor lesz jó, ha a zacc szépen leül az alján, és nem keverjük meg fogyasztás előtt.

- állítják a trükkről.

A török kávé sokkal több, mint egy szokásos kávéital, valójában egy rituálé, amivel reggel elindul a nap, felébreszti a testünket és az érzékeinket. A trükk mindössze a megfelelő főzés és egy kis odafigyelés, teljesen megváltoztathatja a kávé ízét és illatát.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...