Szelektálj tudatosan, és dobj le 100 kilót!

Egy átlag magyar szén-dioxid-kibocsátása 11 és 12 tonna körül mozog évente. Azért, hogy megóvjuk a Földünket, és látható változást érjünk el a károsanyag-kibocsátásban, ezt a számot egyénenként 10 tonna alá kellene csökkentenünk.

Talán soknak tűnhet, de az ártalomcsökkentés ma már a mindennapi élet számos területén lehetséges! Akár kis lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy egészségesebben és fenntarthatóbban éljünk. Most megmutatjuk, hogy például a háztartási hulladékok kezelése kapcsán miként csökkenthetjük a CO2-kibocsátásunkat, és hogyan találhatjuk meg hétköznapi tevékenységeink ártalomcsökkentett verzióját!

Kihelyezett szelektív hulladékgyűjtők a papír, a műanyag és a kommunális hulladék részére

A hulladék voltaképpen az értelmetlen és indokolatlan üvegházgáz-termelés szinonimája, hiszen minden, ami idővel hulladékká válik, energiafelhasználás és szén-dioxid-kibocsátás árán jött létre*. Ráadásul az általunk megtermelt hulladékmennyiség, illetve annak kezelése önmagában is hatalmas üvegházgáz-kibocsátással jár, ebből a szektorból származik a teljes üvegházgáz-mennyiség 3 százaléka. Mindez azt is jelenti, hogy a hulladékmennyiség csökkentése a klímavédelem egyik legkézenfekvőbb és fájdalommentes módja, hiszen semmiről nem kell lemondanunk érte, ami igazán fontos a számunkra.

A hulladékcsökkentés az üzletben, a bevásárlásnál kezdődik, a kevesebb és könnyebben lebomló csomagolóanyagba csomagolt termékek választásánál. Ha van olyan opció, akkor célszerű a visszaválthatót, a többször felhasználhatót választani. Jó megoldás a szelektív gyűjtés is, de szükséges hozzá a gyűjtőrendszer ismerete (melyik nap és milyen formában szállítják el a papírt, a műanyagot, esetleg a fémet, az üveget, a zöldhulladékot; mit milyen formában kell kitenni, hogy valóban elvigyék; mit kell gyűjtőszigetre vagy hulladékudvarba vinni). Az egyszer használatos műanyagok forgalmát ma már uniós irányelv is korlátozza – szerencsére az üzletekben is egyre ritkábban találkozunk velük, és mindnek van bevált helyettesítő terméke (például az egyszer használatos plasztik szatyor helyett a vászon bevásárlószatyor). A háztartási veszélyes hulladékot például csak a hulladékudvarok, illetve egyes speciális hulladékfajták esetén a gyógyszertárak és a benzinkutak veszik át.

Használd a szelektív hulladékgyűjtőket!

Minden élelmiszercsomagolást meg kell tisztítani az élelmiszermaradéktól – ez elsősorban nem is technológiai, hanem higiéniai okokból fontos. Bonyolultnak tűnik, de erre is igaz az egész klímavédelem alapgondolata: sokkal egyszerűbb megőrizni élhetőnek a Földet, mint megpróbálni lakhatóvá tenni valahol egy másik bolygót.

*Az energiahasználat elsősorban az évmilliókkal korábban élt állati és növényi szervezetek maradványaiból képződött fosszilis tüzelőanyagok elégetésével járul hozzá a földi életfeltételek rontásához. A füst szén-dioxid-tartalma a légkörben üvegházhatású gázként viselkedve fokozza a felmelegedést. Nem ártalmatlan ugyanakkor a füstgáz többi összetevője sem: az égéstermékek számos légúti és daganatos megbetegedés okozójaként ismertek. Hasonló a helyzet az égéssel és füsttel járó hagyományos dohánytermékek esetében is. A cigarettafüst szintén tartalmaz szén-dioxidot, de emellett közel száz olyan egyéb égésterméket is, amelyek bizonyítottan ártalmasak a dohányzóra és annak környezetére is. Az égés és füst nélkül működő alternatívák használatakor lényegesen kevesebb káros és potenciálisan káros anyag szabadul fel, mint a hagyományos dohánytermékek esetében. A hiteles, megbízható forrásból történő tájékozódás segítheti a károsanyag-kibocsátásról megszerezhető alaposabb ismereteket, ami lépés lehet az ártalomcsökkentés útján.

Kíváncsi vagy, mekkora a szén-dioxid-kibocsátásod?

A füstmentes kalkulátor segítségével egyszerűen kiszámíthatjuk személyes szén-dioxid-kibocsátásunkat, vagyis azt a CO2-mennyiséget (kilogrammban kifejezve), amelyet a különféle tevékenységeinkkel és fogyasztásainkkal egy év alatt a környezetbe bocsátunk. Mivel a globális éghajlatváltozás elsődleges oka a légkör üvegházgáz- (elsősorban CO2) koncentrációjának a civilizációs hatások általi növekedése, a kalkulátor azt is megmutatja, hogy személyes károsanyag-kibocsátásunkkal mennyivel járulunk hozzá egy év alatt a földi légkörben lévő üvegházhatású gázok mennyiségének növekedéséhez, illetve mekkora kibocsátás-csökkenést tudunk elérni a szokásaink megváltoztatásával.

Töltsd ki a tesztet, és tudj meg többet arról, hogyan csökkentheted a hétköznapokban a környezeti ártalmakat!

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, amely a Philip Morris Magyarország Kft. megrendelésére készült. 

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...