Szalmonellás lengyel tojás okozhat fertőzést

Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is.

Szalmonellával fertőzött lengyel tojásszállítmányok miatt adott ki riasztást az RASFF, és az eset más tagállamok mellett Magyarországot is érinti – jelentette be a Nébih. A riasztásban érintett hazai tojásfeldolgozó üzemben a hivatal soron kívüli ellenőrzést tartott, de azt nem közölte, melyik ez az üzem.

A szakemberek – a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséig – elrendelték az érintett tojástétel és az abból készült termékek forgalomból történő kivonását. A Magyarországra szállított tojásokon a „3PL30221321” azonosító olvasható, a fogyaszthatósági idő 2016. november 4.

A magyar érintettség és a magas élelmiszer-biztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a lengyel étkezési tojásszállítmányok fokozott vizsgálatát. A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményt érint. A szakemberek, a nyomon követhetőség ellenőrzése mellett, valamennyi lengyel étkezési tojástételből mintát vesznek szalmonella vizsgálat céljából.

A szalmonella nagyon súlyos fertőzést is okozhat

A szalmonella baktérium – nem megfelelő hőkezelés esetén – élelmiszerfertőzést, szalmonellózist okozhat, amelynek lefolyása, időtartama, súlyossága változó. Jellemző tünetei a hasmenés, a hányás, a magas láz, enyhébb esetben csak hőemelkedés, levertség, súlyos esetben viszont akár halállal is végződhet. A megbetegedés a kisgyermekekre, az idősekre, a legyengült szervezetűekre különösen veszélyes lehet.

A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a fenti azonosítóval ellátott és lejárati dátumú tojás megbetegedést okozhat, ezért azt senki ne fogyassza el, a tojással érintkezett felületeket pedig fertőtleníteni kell. A hivatal már az első külföldi hírek néhány héttel ezelőtti megjelenésekor mintát vett több olyan késztermékből is, amelyeket lengyel tojásból készítettek. Ezekben a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki szalmonella baktériumot.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...