A Kenyérverseny a nemzeti ünnephez, Szent István király napjához kapcsolódva a
hagyományőrzés és a szakmai megújulás méltó színpada, ahol a magyar pékségek évről évre tanúbizonyságot tesznek arról, hogy az örökértékű kenyérkultúra képes megújulni, választ adva a modern kor kihívásaira.
A Magyar Pékszövetség szakmai versenyén nemcsak Pékszövetségi tagok, hanem bármilyen magyar tulajdonú sütőipari vállalkozás indulhat. A megméretés egyre népszerűbb, idén közel 70 terméket neveztek a 3 kategóriában. A Szent István napi kenyér címért 20 vállalkozás indult 29 termékkel. Az Innovatív kenyér kategóriában 14 cég 26 termékkel jelentkezett, míg a Leveles sétáló sütemény kiírásra 9 cég küldte el 13 termékét. A pályaművek kifejezetten e jeles verseny alkalomára születtek meg, kereskedelmi forgalomba csak a díjátadót követően kerülnek.
A verseny rangját emeli, népszerűségét mutatja, hogy az ország szinte minden tájáról érkeztek kézműves és nagyüzemi pékmesterek, hogy bemutassák legújabb termékfejlesztéseiket. A nevezők közel harmada első alkalommal indult el a megmérettetésen – ez egyértelmű jele annak, hogy a fiatal, lelkes vállalkozók is egyre nyitottabban fordulnak a szakmai kihívások felé.
A verseny második fordulójába összesen 30 termék jutott be (9-9 db kenyér és 12 db sétáló sütemény). A Szent István napi kenyér kategória győztese 500 ezer forint, az Innovatív kenyéré 300 ezer, míg a Sétáló süteményé 200 ezer forint díjban részesül. A legjobb pékárukkal a nagyközönség először a Magyar Ízek Utcájában ismerkedhet meg.
„Az egészséges életmód és a hagyományos technológiák újrafelfedezése egyre meghatározóbb a versenytermékeknél. A piac számára a frissesség mellett fontos szempont a természetes, kovászos technológiák alkalmazása, illetve az alapanyag kiválasztásnál is egyre jobban előtérbe kerülnek azok, amelyek az egészségre valamilyen kedvező hatást gyakorolnak” – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. A Magyar Pékszövetség elnöke megjegyezte: a szakemberek az utóbbi években bátrabban alkalmaznak különleges fűszereket, magvakat, gabonákat egy-egy új termék fejlesztése során.
A nyertesek
Szent István napi kenyér kategória
Balmaz Sütöde Kft. – Alföldi Pajta kenyér- tönkölyliszttel
Alföldi tájainkból, Balmazújvárosból érkezett az a különleges kenyér, amely 2025-ben újraéleszti a magyar kenyérfogyasztás hagyományát és jövőt terem. Ez a kenyér nem csupán egy új íz – hanem egy üzenet: a múlt ölelésével együtt haladunk a jövőbe. Az ősi tönkölybúza magas rost- és ásványianyag-tartalma, finom diós aromája most a modern ízléshez igazodóan jelenik újra – egészségesebb és karakteresebb ízvilággal. Az Alföldi Pajta kenyér a régmúlt vidéki életformát, az egyszerűséget és a tiszta ízeket hozza vissza a mai asztalokra. A kenyér különlegessége az összetevőkben rejlik: világos tönkölyliszt, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, BL 55 és BL 80 búzaliszt alkotja a harmóniát, kiegészülve sóval, vízzel, sertészsírral. Az ősi tönkölybúza magas rost- és ásványianyag-tartalma, finom diós aromája most a modern ízléshez igazodóan jelenik újra – egészségesebb és karakteresebb ízvilággal.
Hagyomány és innováció kéz a kézben
A Pajta kenyér a múlt értékeit és a jelen tudatosságát egyesíti. A hagyományos kenyérsütés
technológiát követve, kovászos eljárással készül, mégis újat nyújt a választott alapanyaggal: a
tönkölybúzaliszt nemcsak ízében gazdagabb, hanem táplálóbb, emészthetőbb alternatívája a
modern búzának.
Ezzel a lépéssel a kenyér nemcsak visszanyúl az alföldi kultúra gyökereihez,
hanem válasz is napjaink egészségtudatos törekvéseire. Egy szeletben múlt és jövő találkozik – a természetes, lassú érlelésű tészta egyszerre őriz és újít. A világos és teljes kiőrlésű tönkölylisztek társítása javítja az ízharmóniát és az egészségi hatásokat – modern fogyasztói igények szerint.
Családi örökség – név és tradíció
A Pajta kenyér nem csupán egy termék – egy név, ami családi történetet mesél. A kenyér
elnevezése családi örökségből fakad. A "Pajta" név emléket állít a nagyszülők kemencéjének, ahol a kézzel dagasztott cipók illata köré gyűlt a család. Ez a hagyomány ma is él: három generáció tudása fonódik össze minden vekniben. A tönkölybúzából készült kenyér egyszerre idézi a múltat, és felel a jelen kihívásaira – természetes, egészséges és őszinte.
Minden cipóval egy darabka örökséget adunk tovább – tiszta kézzel, tiszta szívvel!
Számunkra a kenyér nem termék, hanem örökség, amit apáról fiúra adunk tovább. Ezt a
– mondta Fülep Zsolt, a cég ügyvezetője.
hagyományt sütjük bele minden veknibe
Innovatív kenyér kategória
Varga Pékség- Mediterrán kenyér - extraszűz olivaolajjal
A mórahalmi Varga Pékség harmincéves szakmai örökségére építve, elkötelezetten képviseli a
természetes alapanyagokra és a kovászos technológiára épülő kenyérkészítést. Innovatív
kenyerük a Mediterrán kenyér - extraszűz olivaolajjal az idei verseny fődíját nyerte el és méltó
példája a mediterrán életérzés és az egészségtudatos táplálkozás házasságának.
A termékfejlesztés során az alkotók célja az volt, hogy a magyar búzából készült kenyér a
mediterrán konyhaművészet egészségtudatosságával és ízvilágával gazdagodjék – így került a
tésztába kiváló minőségű extraszűz olívaolaj, amely ízében és beltartalmában is új dimenziót nyit.
A kihívást az arányok összehangolása és a technológiába illesztése jelentette.
A mediterrán étrend előnyeit pozitív egészségügyi hatásai, mindenki számára ismertek, hiszen
segít a testsúly kontrollban, a vércukorszint stabilizálásában, és az érrendszeri megbetegedések megelőzésében.
Úgy véljük, hogy a mediterrán életmód egy olyan életstílust képvisel, amelynek középpontjában a kiegyensúlyozott táplálkozás és az egészséges jólét iránti elköteleződés áll.
– nyilatkozta Varga Ferenc a cég tulajdonosa.
Meggyőződésünk, hogy a nyertes olivás kenyerünkben a kiváló minőségű magyar lisztet a saját
technológiánkkal úgy tudtuk ötvözni a könnyed, laza és egészséges mediterrán jelleggel, hogy
végül mindezt egy általunk megálmodott díjnyertes kenyérben valósítottuk meg.
Leveles sétáló sütemény kategória
Három Tarka Macska Kézműves pékség- Augusztusi Álom
A Három Tarka Macska pékséget 2017-ben alapította Márton Dávid, Franciaországban született
honfitársunk, aki az egész csapattal karöltve arra törekszik, hogy a hagyományt kortárs
szemlélettel ötvözve adja tovább – legyen szó hosszú érlelésű, adalékmentes, kovászos
kenyereikről, vagy éppen a croissant-okról, amelyeknél különösen büszkék a tésztaszerkezetre,
illetve a liszt és a vaj minőségére.
Idén első alkalommal indultak a Kenyérversenyen, és az volt a céljuk, hogy egy független, szakmai zsűri visszajelzésein keresztül lássák, hogyan állják meg a helyüket azok a termékek, amelyekben hisznek – amelyek a francia technológia és a magyar ízvilág ötvözetéből születnek.
A versenyre való felkészülés nemcsak technikai kihívásokat hozott, de hatalmas inspirációt is jelentett a csapatnak. Új lendületet adott az innováció iránti vágy. A szakembereik egymás ötleteiből építkeztek, és közösen csiszolták végleges formára a receptúrát. Megtanulták, hogy egy igazán jó termék mögött mindig közös gondolkodás, bátorság és sok-sok kísérletezés áll.
A győztes sütemény, az Augusztusi Álom, egy laminált croissant tésztából készült leveles desszert, amely kívülről elegáns és roppanós, belülről viszont gazdag és meglepő. A függőleges rétegek belsejében egy selymes brownie tészta és egy zamatos meggyszósz rejtőzik – az édes és savanykás ízek harmonikus játéka, amit a textúrák gondos összehangolása tesz igazán különlegessé.
A termék alapötlete abból a szándékból született, hogy egy olyan „sétáló süteményt” hozzanak létre, amely egyszerre esztétikus, innovatív és könnyen fogyasztható – miközben tisztelettel adózik mind a magyar, mind a francia cukrászati hagyományoknak.
A koncepció kidolgozásában sokat merítettek franciaországi tanulmányútjuk során szerzett tapasztalataikból, ahol lehetőség volt elmélyülni a laminálás technikájában és kísérletezni az ízekkel. A hosszadalmas tesztelés és újratervezések során végül megszületett egy olyan sütemény, amelynek minden részlete tudatos döntés eredménye – az alapanyag-választástól kezdve a töltelékek textúráján át egészen a díszítésig.
A jövő indulóinak azt tudom tanácsolni: merjenek kérdezni, játszani és kilépni a megszokott
– nyilatkozta Márton Dávid.
keretekből. Mert a kreativitás ott kezdődik, ahol a biztos receptek véget érnek
A Kenyérverseny nyertes termékeit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg először a nagyközönség. A Pékszövetség célja, hogy ezek a termékek országos szinten elérhetővé váljanak a fogyasztók számára. Ennek érdekében a Magyar Pékszövetség gyártói felhívást tesz közzé, amiben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba XIV. Szent István napi kenyérverseny nyertes termékei.
Azokkal a pékségekkel, gyártókkal, akik jelentkeznek, a szövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret és sétálósüteményt kapják a vásárlók.