Mióta a gyerekeim elérték a majdnem mindenevő kort, igyekszem arra odafigyelni, hogy hetente egyszer kerüljön valamilyen halétek az asztalra. Persze ez nem mindig sikerül, ahogy a heti egy májevés sem jön össze mindig, de az esetek többségében azért igen. Hiszen halat enni nagyon fontos, különösen kisgyermekkorban a már sokat emlegetett omega-3 zsírsavak miatt, amelyek hozzájárulnak az agy és a szem egészséges fejlődéséhez.
Halat? Honnan?
Viszont halat enni nem a legegyszerűbb dolog, több okból adódóan sem. Egyrészt mert tengerpartunk nem lévén nincs olyan elképesztő fajgazdagság halakból, mint például Olaszországban vagy teszem azt Norvégiában. Persze az édesvízi halakkal sincsen semmi baj, sőt. Nagyon ízletesek és egészségesek azok is, viszont omega-3 zsírsavtartalmuk jóval alacsonyabb, mind a tengeri halaké. Ezért, ha oda is figyelünk arra, hogy főként helyi vagy közeli alapanyagokból főzzünk, időnként akkor is érdemes lehet kivételt tenni, és a távolabbról érkező, sós vízi halakat választani.
De halat enni azért sem egyszerű, mert bár nem kéne így lennie, de nem számít a legszokványosabb alapanyagnak. Sokkal nehezebb például beszerezni, mint egy kiló csirkecombot. Már amennyiben megbízható eredetű, minőségi halról és csirkecombról beszélünk. Ha hazairól van szó, legjobban talán akkor járunk, ha ismerős halászatból, horgásztóból szerezzük be a húst. Ez egyáltalán nem olyan nehézkes, mint ahogy elsőre hangzik, hiszen halastavak mindenhol vannak, és ahol horgászni lehet, ott nagy eséllyel halat vásárolni is lehet. Külföldről érkező halak esetén nincs jobb tippem, mint az, hogy keressünk egy megbízhatónak tűnő halárust, aki tud nekünk mesélni a halai eredetéről.
Óvatosan a szálkával!
De a gyerekek halfogyasztása nem csak a fenti okok miatt ütközik akadályokba. Hanem mert nem filézett halat iszonyúan macerás enni a kicsikkel, például az egészben sütött pisztrángot. Különösen, ha az ember egyedül van épp a gyerekekkel. Ez ugyanis úgy néz ki, hogy mint a sasmama a fiókáinak, előre széjjel kell trancsírozni minden apró falatot, hogy a legkisebb szálkáktól is megszabadítsuk a húst. Két gyerek esetében ezt gyakorlatilag lehetetlen olyan tempóban csinálni, mint ahogy az éhes szájak elpusztítják a már biztonságosra pépesített falatokat. Ilyenkor az emberben fel se merülhet, hogy esetleg ő maga is megkóstolná azt a halat, ha már egyszer ott illatozik előtte a tányéron. Csak szétnyomkod, szálkát kiszed, élesen csipogó szájat betöm. Egy kistestű pisztrángot így kb. egy óra alatt lehet felprédáltatni a csemetékkel. De utána legalább megadatik az a pillanatnyi kellemes elégedettség, hogy most valami egészségeset ettek. Ha pedig nem akarjuk a heti egy ebédünket így elkölteni, akkor a pisztráng, busa, kárász, ponty helyett időnként válasszuk inkább a kevésbé szálkás harcsát. Csak válasszunk valamit, mert halat enni nemcsak fontos, hanem jó is!
