Mikor néhány hete fűlevest készítettem, még alig találkoztam csalánnal gyűjtögetés közben, persze az is lehet, hogy rossz helyen kerestem. Mindenesetre most már csaknem embermagasságú, vérmes bokrokba futhat bele az ember, ha igazán akarja. És miért is ne akarná, hiszen ilyentájt érdemes a zsenge leveleket gyűjteni, hogy teát, borogatást, főzeléket, mi több, levest készítsünk belőle.
A csalán nagyon egészséges növény, ez mind az ő szuperképessége:
- Vizelethajó
- Méregtelenítő
- Tisztítja a veséket
- Emésztésserkentő
- Keringésjavító
- Meggátolja a vesekő képződését
- Enyhén élénkítő hatású
- Vértisztító
- Gyulladáscsökkentő
- Sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, pl. vasat is
És a külsőleges alkalmazás hatásairól még szót sem ejtettünk.
Azt nem mondom, hogy a csalán ízét olyan könnyű lenne tolerálni. Sokan kifejezetten elutasítják, tapasztalatom szerint ők többnyire hímneműek egyébként, de nincs ebben semmi diszkriminatív, egyszerűen csak finnyásabbak (persze nem). Szerintem teának kifejezetten finom, viszont itt jön a buktató, mert aki a natúr csalántea ízét kedveli, annak valószínűleg meglepő lesz a sós-fokhagymás csalánleves élménye, de azért hozzá lehet szokni. Az az illat pedig, amit a vajon piruló aprított csalán áraszt magából, egyszerűen felülmúlhatatlan.
Amit sose felejtsünk el csalángyűjtés és feldolgozás előtt, az a gumikesztyű, mégpedig az inszemináló fajtája. Én voltam olyan béna, hogy csak egy egyszerű nejlonzacskót húztam a kezemre csalánszedéshez, amin egyrészt simán átszúr a növény, másrészt csuklótól fölfelé is csupa dagadt pirosság lettem. Természetesen mindezt csak azért, hogy a külsőleges alkalmazással is felerősítsem a csalán jótékony hatásait.
Ha minden kötél szakad, persze szárított csalánlevelekből is főzhetünk levest, de miért tennénk, ha egyszer gyönyörű az idő és az erdők-mezők tele vannak csaláncsoportokkal, sőt, bandákkal, akik csak arra várnak, hogy jól összecsipkedjék az arra járókat. Tiszta haszon, ugye.
