Több oka is van, miért nem kellene nyitva hagyni a mosógép ajtaját

A mosógép majdnem minden háztartás része, hiszen jelentősen megkönnyíti az életet. Rendeltetésszerű használata azonban nemcsak a gép helyes beállítását jelenti, hanem azt is, hogy a mosás lejárta után az ajtaját becsukjuk-e. Mai Otthon Tippünkben eláruljuk, miért nem kellene nyitva hagyni a mosógép ajtaját hosszú órákra, napokra.

A mosógép ajtaját rengetegen nyitva hagyják nemcsak a mosás lejárta után, és nemcsak rövid időre, hanem a használaton kívüli időszakra is. Ezt azonban érdemes átgondolni, mert több oka is van annak, hogy ez miért nem tesz jót a gépnek.

Mosógép
Több oka is van, miért nem kellene nyitva hagyni a mosógép ajtaját

A fránya zsanérok

Azt gondolhatjuk, hogy logikus lépés a mosógép ajtaját nyitva hagyni, hiszen így kisebb a kockázata a penész kialakulásának. Ez részben igaz is, hiszen így könnyebben kiszárad a dob mosás után, azonban ezzel újabb problémákat idézünk elő.

Az egyik ilyen az, hogy a nyitott ajtó sokkal jobban terheli a zsanérokat, melyek idővel meglazulhatnak.

Ez akár milliméternyi elmozdulást is jelenthet, ami később a nyitásnál, zárásnál, tömítésnél, de még az ajtózár működésénél is gondot okozhat.

Energiafogyasztás

A nyitva hagyott ajtó még a gép belső mechanikájára is hatással lehet, ez még inkább igaz a szenzorokkal ellátott, újabb modellekre.

Érzékenyek a külső hatásokra, és a hibás érzékelés a szárítást is befolyásolhatja, ezzel együtt pedig az energiafogyasztást is.

A penész ellen több módon is védekezhetünk, például ecetes öblítés lefuttatásával vagy mosogatógép-tablettával való fertőtlenítéssel.

Ha pedig mindenképp ragaszkodunk a nyitott ajtóhoz, akkor a mosás lejárta után rövid ideig hagyjuk csak nyitva, amíg ki nem szárad, aztán le is csukhatjuk.

Forrásunk volt.


Még több okos tipp neked:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...