A menza népszerű fogásai régen és ma

Piskóta csokiöntettel, rizi-bizi, milánói makaróni - pár étel, ami a menzának köszönheti a sikereit. A közétkeztetésben mindenki részt vett egyszer - nézzük a történetét!

A gyermekek iskolában való étkeztetése korántsem XX. századi találmány. Eleinte ugyan nem vonatkozott a hazajárós gyerekekre, csak a bentlakásos iskolák kínáltak étkezést - nem is nagyon volt más megoldás. Mivel ezek az intézmények leginkább egyházi fenntartásúak voltak, a konyhai alapanyagokat is az adott egyház állta, na meg néhány tehetősebb szülő. Azokban a bentlakásos iskolákban, ahol a tandíj magasabb volt, a napi négyszeri étkezés volt az általános. Az állami, "bejárós" iskolák sokáig nem biztosítottak ebédet: a déli tanítási szünetben mindenki hazament, és a saját családjával evett. Délután 1-2 órára gyakran még a boltok is bezártak - a közös ebéd a boldog békeidők polgári családjának megszokott rituáléja volt. Sok családnak jelentett jövedelemkiegészítést az úgynevezett kosztos diákok tartása - a háziasszony olcsó ebédet adott olyan, általában vidéki diákok részére, akik nem tudtak hazamenni a saját családjukhoz. József Attila Mamája is így próbált pár évig egy kevés plusz pénzhez jutni.

Diákok ebédelnek egy kollégiumban

A mai értelemben működő menza csak a háború után lett általános - a "csak" háztartásbeli nők száma szinte nulla lett, részben a kor divatja, részben pedig a háborúban meghalt férfiak munkahelyi kiesése miatt. A sokszor két-három műszakban dolgozó szülők nem ebédeltek többé együtt otthon, hiszen gyakran még a közös vacsora sem volt megoldható. A mai értelemben vett iskolai étkeztetés története ekkor indult.

Ebben az időben nem tettek különbséget az iskolai és munkahelyi menzák között - ugyanazt a típusú ételt kapta a hat éves elsős, mint az ötvenes művezető. Bár az iskolai menzák ebben a korai szakaszban még saját magukra főztek - nem volt központi ebédkiszállító cég, amely egész kerületeket vagy városokat látott el - , de a változatosság már ekkor sem volt a fő jellemzőjük. Mentségükre legyen szólva, hogy eleinte, míg a fagyasztott és konzerv ételek ára relatíve magas volt, a "konyhásnénik" tésztát gyúrtak, buktát sütöttek, és megpróbálták kihozni a maximumot az éppen adódó alapanyagból. Nem meglepő módon minél kevesebb lett a feldolgozatlan alapanyag és a tennivaló a konyhán, annál jobban süllyedt a menza szintje.

Üzemi konyha egy kórházban

A nyolcvanas évek elejére, mikorra az étel még a legszegényebbek számára is megfizethető volt, az olcsó iskolai közétkeztetés szabályai is megszilárdultak. Ha valakit 2 éves korában bölcsödébe adtak, akkor az jó eséllyel az érettségiig hátralévő 16 éven át ette ugyanazt a harminc fogást, amit a menza kínált. Olyan, ma már nosztalgiát ébresztő, gyerekkor ízű fogások születtek itt, mint a milánói makaróni, amelyet olasz ételnek titulálunk ugyan, de nem az, vagy a rizi-bizi, ami egy pofonegyszerű, de a finom és krémes rizottó meglehetősen félresikerült adaptációja.

Múlt időben szidni a menzát persze nem egy nagy kihívás, és nem is túl elegáns - maradjunk annyiban, hogy illett az akkori étkezési trendbe, holott sokan otthon is rizses húson, tarhonyás krumplin, pörköltön és agyonhabart főzeléken éltek. De tegyük hozzá azt is, hogy ez a generáció még nem autóval járt iskolába, és ha szabad ideje volt, azt a játszótéren rohangálva töltötte, így lemozogta az ebédet akkor is, ha zsíros volt, akkor is, ha csak szénhidrátból állt. Hogy a menza ebben a formában a megváltozott életforma vagy étkezési szokások miatt számít-e idejét múltnak, az tulajdonképpen mindegy is. Remélhetőleg a közeljövőben sikerül úgy megreformálni, hogy a mostani gyerekek húsz év múlva jóleső nosztalgiával gondoljanak egy-egy fogásra.

Címlapról ajánljuk

További cikkek