Több magyar iskolában is bevezetik: szabadszedéses lesz a menza, kevesebb lesz a maradék

Őrsi Gergely, a budapesti második kerület polgármestere így is igen nagy népszerűségnek örvend, most pedig újabb előre mutató döntést hozott: szabadszedéses lesz a menza több kerületi iskolában is, ennek pedig nem egy előnye van.

Szabadabb döntések, szubjektív ételválasztás, több boldog gyermek, szó nélkül engedélyezett repeta és jóval kevesebb ételmaradék - ez a szabadszedéses sulimenza lényege, amit Őrsi Gergely, a második kerület polgármestere fog bevezetni, egyelőre három iskolában, írja a 444.

Kisgyerekek a sulimenzán
Több magyar iskolában is bevezetik: szabadszedéses lesz a menza

A rendszer alapeleme, hogy mindig van választási lehetőség, és mivel maguknak szednek, kevesebb ételmaradék termelődik, nem alakul ki az ebédlőben nagyobb torlódás, így hamarabb jutnak ételhez, és több idejük marad azt elfogyasztani, nem kell a szünet nagyobb részét sorban állással tölteni

- írja Facebook-bejegyzésében a második kerület polgármestere, Őrsi Gergely.

Egyelőre három iskolában vezetik be a szabadszedéses menzát

A tervek szerint már 2025-ben bevezetésre kerül a szabadszedéses menza, egyelőre három iskolában:

  • először a Móricz Zsigmond Gimnáziumban
  • majd a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban
  • illetve a Klebelsberg Általános Iskola és Gimnáziumban

– ezekben az intézményekben az önkormányzat felel a közétkeztetésért..

Azokban az iskolában, ahol ez a rendszer már működik:

  • az ételmaradék mennyisége töredékére csökkent
  • a gyerekek illetve szüleik is elégedettebben veszik igénybe a menzák szolgáltatásait

– tette hozzá Őrsi Gergely.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Limoncello egyszerűen

A Limoncello Dél-Olaszország napsütötte citromligeteiből származik, ahol az óriási, friss citromok héját alkoholba áztatták, majd cukorsziruppal lágyították. Ha találunk a piacon vagy ...

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Chowder, az ír halleves

A chowder a világ egyik leghíresebb hallevese, amely egyszerre tengerészétel, paraszti fogás és komfortkaja. Ebben a sűrű raguban mindenféle kockázott zöldség társaságában fő omlósra ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...