Drága volt nyáron, drága lesz télen: ha nem tettél el meggyet, most borsos árat kell fizetned

Már nyáron is hüldezetünk a meggy árán, de úgy tűnik, az év hátralévő részében is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha meggyes finomságra fájna a fogunk: lekvárok, befőttek és a fagyasztott meggy árai is az egekben.

A 24.hu számolt be róla, hogy miután idén a friss meggy ára a csillagos égbe szökött, a belőle előállított késztermékek, lekvárok, befőttek, illetve a fagyasztott meggy piacán is komoly drágulás várható. 

Rengeteg meggy közelről

Magyarországon a meggy szezonja június elején kezdődik és nagyjából július közepéig tart. Ez a szűk hat hét áll rendelkezésünkre, hogy frissen kiélvezhessük a savanyú nyári gyümölcsöt. Idén nyáron azonban nagy meglepetés érte a meggyrajongókat a boltokban és a piacokon: átlagosan egy kiló meggyért 2000-2500 forintot kellett fizetni, de volt, ahol a 3500 Ft-t is elkértek érte.

A termény 95%-a azonban nem a fogyasztók kosarában landol, hanem a feldolgozóipar vásárolja meg alapanyagként, hogy fagyasztott meggy, lekvár vagy befőtt legyen belőle.

Miért ilyen drága a meggy?

A jelenség hátterében a már amúgy is magas termelői árak további emelkedése áll.

Tavaly a feldolgozóipari I. osztályú meggy termelői nettó ára 300-400 forint körül alakult, ami rekordnak számított az azt megelőző tíz-húsz évhez képest – viszonyításképp: az előző három évben 180-220 forint közti árakkal lehetett találkozni

- írja a lap.

Ehhez képest idén 800-1200 forint a meggy termelői ára - nyilatkozta Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke a 24.hu-nak. 

Emiatt minden meggyből készülő termék ára jelentősen emelkedni fog.  Ahogy írják, egy 680 grammos meggybefőtt ára akár 1900 Ft is lehet.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...