„A lustaság a legnagyobb ellenfelem" - interjú D. Tóth Andrással

Kevesen gondolnák róla, de nem is olyan rég még a lucullusi lakomák rajongója volt D. Tóth András. Aztán életmódot váltott.

Szerencsés az RTL Klub népszerű híradósa, D. Tóth András, aki talán épp a rendszeres sportnak és a munkájával együtt járó folyamatos szaladgálásnak köszönhetően akkor sem hízott meg, amikor kicsit sem figyelt a kalóriákra.

„Imádtam sokat enni! Édesapám szakács, istenien főz, és én bizony képes voltam kétszer is vacsorázni.” – vallotta be a tévés, aki ma már lényegesen visszafogottabb életmódot követ: „Feleségemmel együtt most már nagyon odafigyelünk az étkezésünkre, lényegesen több zöldséget és gyümölcsöt eszem, és törekszünk arra, hogy minél természetesebb, kevésbé feldolgozott élelmiszer kerüljön az asztalra.”

D. Tóth András, amikor csak teheti, teniszezik

A tenisz, a futás és a lustaság

Amikor csak teheti, teniszezik, amihez remek partnere van, hiszen felesége, Tóth-Pákai Adrienn valamikor versenyszerűen játszott: a fiatal házaspár épp így, egy kaposvári tenisziskolában, kisgyerekként találkozott először, több mint húsz évvel ezelőtt.

A teniszezés persze időigényes sport, és a tévésnek nagyon kevés szabadideje van, mivel meglehetősen hektikus munkarendben dolgozik. „A híradós műsorvezetés mellett a Fókusz riportere is vagyok. Ezért ma már inkább futok. Szerencsére nemrégiben parkosabb környékre költöztünk, ahol még egy futópálya is van, ide a tél kezdetéig rendszeresen kijártunk kocogni. Várom a tavaszt, hogy újra kezdhessem, teszi hozzá a tévés, akinek a legnagyobb kihívást mindig az elindulás jelenti: „Nehezen szánom rá magam az első lépésre. Be kell vallanom, hogy bár a sport egész életemben fontos szerepet játszott, valójában a lustaság a legnagyobb ellenfelem” – mondja nevetve a híradós, akit azonban egy ügy mindig képes mozgásra bírni. „Azonnal, gondolkodás nélkül igent mondok a jótékony célú sportrendezvényeken való részvételre. Fantasztikus kezdeményezésnek tartom a Bátor Tábor Alapítvány Élménykülönítményét, nemrégiben egy jótékonysági teniszversenyen is részt vettem az ő szervezésükben, és egy kisfilmet is készítettünk róluk” – meséli D. Tóth András.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...