8 lusta takarítási trükk, amivel nagyobb erőfeszítés nélkül is csilloghat az otthonod az ünnepekre

Itthon kevésbé jellemző, hogy az emberek a kommentelőkre bízzák magukat, amikor a takarítással kapcsolatban kérdésük van. Pedig ebben az esetben is láthatjuk, hogy mennyire hasznos tud lenni!

Egy külföldi Reddit-csatornán nemrég megjelent egy vallomás, ami sokak figyelmét felkeltette. Az egyik felhasználó arról írt, hogy állandóan próbál egyensúlyt találni a saját lustasága és az otthona tisztán tartása között – ez pedig sokak számára ismerős volt. Hozott is erre rögtön pár tippet: például egyből a mosógépbe dobja a szennyest, és ha megtelt, csak elindítja – vagy éjszaka futtatja a robotporszívót, így kevesebb időt kell sepregetéssel és felmosással tölteni.

karácsonyi zokniban takarító nő a fa tövében
8 lusta takarítási trükk, amivel nagyobb erőfeszítés nélkül is csilloghat az otthonod az ünnepekre

A saját tapasztalatainak megosztása után pedig a többiek segítségét kérte: hozzanak még további takarítási tanácsokat. Nézzük meg a legjobbakat!

Töröljük át a fürdőt közvetlenül zuhanyzás után

Az „ahogy haladunk, úgy takarítunk”-elv itt különösen betalál. A nedves, párás, meleg fürdőben sokkal könnyebb letörölni a vízkövet vagy a szappanmaradékot a zuhanyzóról, a csapról vagy a kádról. Ráadásul ehhez olyan törölközőt is használhatunk, ami amúgy is menne a szennyesbe.

Tartsunk egy adományos zsákot a szekrényben

Ha van egy zsákunk, amibe azonnal beledobhatjuk a kinőtt, megunt ruhákat vagy kiegészítőket, akkor a nagy lomtalanítások szinte eltűnnek az életünkből.

Ha megtelt, egyszerűen vigyük el egy adománypontba.

A tisztítószereket ott tároljuk, ahol használjuk őket

Nagyon praktikus ötlet, így nem kell keresztül-kasul járkálnunk a lakásban egy flakon miatt. Ha kéznél van minden, a fürdőben vagy a konyhában is azt tároljuk, amit ott használunk, sokkal könnyebben vesszük rá magunkat egy gyors áttörlésre.

Állítsunk be időzítőt!

Ha semmi kedvünk takarítani, de muszáj lenne, egy 25 perces időzítő életmentő. Addig csináljuk, amíg nem jelez. Meglepő, de sokszor pont ennyi idő alatt végzünk mindennel, vagy legalábbis majdnem mindennel.

Ne menjünk egyik helyiségből a másikba üres kézzel

Ha felállunk a kanapéról, vigyük magunkkal a poharat, a tányért vagy a használt zsepiket. Ha fel- vagy lemegyünk a szintek között, nézzünk szét, mi mehet velünk. És az sem baj, ha valamit nem pont oda teszünk, ahová való, a lényeg, hogy legalább kerüljön közelebb a célhoz, ha úgyis arra járunk.

Használjuk ki a spontán felmosási lehetőségeket

Ha kilöttyen egy kis víz, ne csak feltöröljük: gyorsan fel is moshatjuk vele azt a részt. Egyszerű, gyors, hatékony.

Amíg fő a kávé...

A kávéfőzés ideje pont elég arra, hogy kipakoljuk a szárítót vagy a mosogatógépet, áttöröljük a tűzhelyet vagy a pultot. Mire elkészül a kávé, máris tisztább konyhával indulhat a napunk.

Mielőtt kivisszük a szemetet, álljunk meg egy pillanatra

Ha úgyis visszük ki a kukát, gyorsan nézzünk körbe a hűtőben és a kamrában, van-e valami lejárt vagy romlandó. Ha van macskánk, ilyenkor az almot is kitakaríthatjuk, és mindent egyszerre kivihetünk.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...