Kutyabarát kertek – kertbarát ebek

A kert és a házi állataink közötti kapcsolat kialakítását mindig az előbbi tervezésével kell kezdenünk. Alakítsd úgy, hogy a kedvenced és a növényeid is jól érezzék magukat!

Ne feledkezzünk meg azonban kutyánk neveléséről sem! Ha valami kárt tesz a kertben, azonnal fejezzük ki nemtetszésünket. Amennyiben hagyjuk, hogy kedvére alakítsa a környezetét, rossz szokásai hamar eluralkodhatnak rajta. A nevelés azonban csak akkor lehet sikeres, ha a szükséges feltételeket megteremtjük hozzá.

Hasznos magaslatok

Ha két-háromszáz négyzetméternél kisebb kertben kutyát tartunk, akkor érdemes lemondanunk a pázsit szépségéről. Helyette más kerti elemekkel tehetjük élvezhetővé és otthonossá házunk környékét. Gondoljunk csak bele: ha rendszeresen ekkora kertben tartózkodunk, mi magunk is kitapossuk a gyepet, így a kutyánktól sem várhatjuk el, hogy egyetlen fűszálat se görbítsen el. Ezeket a kis tereket érdemes valamilyen anyaggal leburkolnunk és a növényeket kiemelt ágyásokba ültetnünk. Mivel a kutyák természetükből fakadóan inkább sík terepen érzik jól magukat, ezért a kiemelt ágyásokba ültetett növényeket és az ágyásban lévő termőföldet is nagy valószínűséggel tiszteletben fogják tartani. Kisebb kutyafajták esetében a megemelt virágágy fizikailag is lehetetlenné teszi, hogy az eb a növények közelébe férkőzzön. A kiemelt ágyásokhoz hasonlóan fontolóra vehetjük sziklakert létesítését is. A kis domb és a kövek erős élei még akkor is elriasztják kedvencünket, ha egyébként a sziklakert lejtése vagy magassága lehetőséget adna arra, hogy megmássza.

Az a fránya kaparás

A taposásnak kitett helyeket még nagyobb kertekben is érdemes leburkolnunk. A kutyák ugyanis sokkal szívesebben kezdenek kaparni olyan helyeken, ahol a földfelszín szabadon látszik. A vakondtúrás viszont a vadászösztönt ébreszti fel kedvencünkben. A kert parányi földalatti lakójának szaga ugyanis még a több centis túráson is áthatol. Elegendő csupán egy napra magára hagynunk a kutyust egy vakondtúrta kertben ahhoz, hogy jelentős károkat okozzon a gyepben. Így mikor hazaérünk, nem lepődhetünk meg azon, ha a földalatti járat nyomvonalát követve több méter hosszú „ösvénnyel” találkozunk.

Szintén az ösztöne hajtja kedvencünket, mikor a fölösleges táplálékot elássa a kertben. Ezért mindig csak annyit adjunk egyszerre neki, amennyit egyből el tud fogyasztani. Az ösztönt a nagyobb csontok is kiválthatják, amelyeket még akkor is elás, ha már minden ehető részt lerágott róla. A frissen felásott föld is ingerli a kutyát, leginkább azért, mert könnyedén ki tudja kaparni. Ezért fordulhat elő az is, hogy nagyobb eső, vagy az öntözés után, a felázott föld hatására támad kedve átalakítani a kert domborzati viszonyait.

A kutya társas lény, így mindenáron igyekszik kapcsolatba lépni környezetével. Lábazat nélkül épített drótkerítések mellett az állat joggal hiheti, hogy a kerítés alá lyukat fúrva túljuthat az akadályon. Ha nem fedezzük fel idejében a kezdeti nyomokat, könnyen a szomszédban vagy az utcán láthatjuk viszont. Ha a kutyát mindössze egy rács választja el utcától és annak forgalmától, akkor érdemes megfontolnunk a sövény létesítését is. Ilyenkor a növényfalat legalább egy méterre telepítsük a kerítéstől, ezzel a kerítés mellett egy „járőrösvényt” alakítunk ki. Ebben a részben kedvére tarthatja a kapcsolatot a külvilággal, amikor viszont nyugalomra vágyik, a sövény mögött nem zavarják majd a külvilág történései.

Kapcsolat a külvilággal

Sok kerttulajdonos hiszi azt, hogyha elegendő tér áll rendelkezésre a ház körül, akkor a kutyát nem kell sétáltatni vinni. Ennek hiányában azonban csak erősítjük kutyusunk területvédő ösztöneit, aki állandóan ugat és fenyegetően lép fel azokkal az utcán elvonuló idegenekkel szemben, akiket soha nem érhet el. A postást és más, a ház környékén rendszeresen megforduló ismeretleneket is azért ugatják oly' ádázan az ebek, mert soha nem lépnek be a kertbe. Azt hiszik, hogy ugatásukkal riasztják el őket a ház környékéről, hiszen megérkezésük után röviddel távoznak a ház közeléből.A kutyák nem csak akkor tulajdonítanak kiemelt fontosságot egyes helyeknek, ha a szobatisztaságról van szó. Ezt a képességüket más célokra is felhasználhatjuk. Ha elegendő hely áll rendelkezésre a kertben, akkor kijelölhetünk számukra egy olyat is, ahol kedvükre kaparhatnak és áshatnak. Ez a megoldás különösen azoknál a fajtáknál jöhet számításba, amelyeknek vérmérséklete lehetetlenné teszi azt, hogy valaha is leszoktassuk őket a kert feltúrásáról.

Ha még csak most töprengünk egy új házi kedvenc befogadásán, akkor válasszunk a kertünk lehetőségeihez illő kutyafajták közül. Legjobb tanácsokkal a tenyésztő szolgálhat, de néhány kérdésben már a vásárlás előtt is tisztában lehetünk. Gyerekzsivajtól visszhangzó kertbe jó választás a labrador, a golden retriver, vagy a szetter. Bár mozgásigényes fajták, a gyerekek biztos lekötik fölösleges energiájukat. A kifejezetten nagy mozgásigényű ebek, így többek között az agarak és terrierek semmiképpen nem valók kisméretű, vagy intenzíven művelt kertekbe. Ezeknek a kutyáknak a kifárasztása sokkal több időt vesz igénybe, mint mondjuk egy bernáthegyié. Ha mégsem tudunk ellenállni az előreláthatóan sok gondot okozó fajtának, akkor különítsünk el számukra egy részt a kertből. A legjobb, ha a ház amúgy is többnyire szilárd burkolattal fedett környékét alacsony kerítéssel elhatároljuk a kert többi részétől. Így a kutya úgy látja el házőrzői feladatait, hogy közben az értékesebb növényeket sem károsítja.

Ötletek a kert védelmében:

1. Készítsünk kiemelt ágyásokat.2. Rendszeresen sétáltassuk kedvenceinket.3. Burkoljuk le a taposásnak kitett helyeket.4. Használjunk szúrós cserjéket más, értékes növények megóvása érdekében.5. Határoljuk el alacsony kerítéssel kertünk igényesebb részeit.6. Ha lehetőségünk van rá, válasszunk nyugodt természetű kutyafajtát.7. Tanítsuk meg kutyánkat a kerti „illemszabályokra”.8. Csak annyit táplálékot adjunk kedvencünknek, amit egyből el tud fogyasztani.

  • Minden kertben jól jön egy kerti csap, hát még akkor, ha kutya is van a ház körül
  • A ház teraszára és bejáratához felvezető lépcső mellett elhelyezett kiemelt ágyásban hortenziák kaptak helyet, az ágyást a nevelésükhöz szükséges savanyú talajjal töltötte fel a tulajdonos. A fedett terasz nem csak a ház tulajdonosának, de kedvencének is menedéket nyújt egy hirtelen jött nyári zápor alkalmával
  • A kert hátsó részében is kiemelt ágyásokban fejlődnek a növények. A kertnek ebben a részében a nap nagy részében árnyék honol, emiatt itt a fű itt gyéren fejlődne. Helyette fehér murvával fedték a talajt, amiben a ház őrzője sem kapar
  • A házhoz közelebb eső, gyakrabban használt területet műkővel burkolták a kivitelezők. A pihenést a hintaágy és a kényelmes kerti bútorok szolgálják. Tetszetős és olcsó megoldás volt az unalmas, nagy felületű és nem túl látványos garázsajtóra keleties hatású rácsozatot helyezni.
  • A kiemelt ágyásokban felváltva ültették a puha levelű és a szúrós növényeket. Így a kutya kétszer is meggondolja, hogy bemenjen-e a növények közé.
  • Elegendő csupán 5-6 tégla magasságban megépíteni a kiemelt ágyást. A kevésbé mozgékony kutyák már nem veszik a fáradságot arra, hogy megmásszák azt. A beültetett növények egy-két év alatt kitöltik a rendelkezésre álló teret.

Címlapról ajánljuk

További cikkek