Konyhai alapok: te is tudsz főzni!

Konyhai alapok sorozatunk harmadik részéhez érkezett, amikor végre ténylegesen is a sütésről-főzésről fogunk beszélni. 

Szalonnás rakott krumpli receptje

Saját élményeink nyomán a legegyszerűbb ételeket fogjuk itt most taglalni abból a feltételezésből kiindulva, hogy rántottát sütni azért mindenki tud. Ennek tudatában lépünk egy szintet, jöhetnek az alapételek, melyek egy gyakorlott szakácsnak meg se kottyannak, egy kezdőnek ellenben nagyon fontos tisztában lennie velük.

Élesztő felfuttatása

Ezt is ezerféleképpen magyarázzák a neten - inkább fogadd meg a tanácsunkat, és nem fogsz órákig a nyers tészta mellett strázsálni a csodában és abban bízva, hogy egy-két centit már biztosan emelkedett. A titok abban rejlik, hogy a friss élesztőt kb. fél deci langyos (nem forró!) tejben egy fél teáskanálnyi cukorral kell összekeverni. Ennek szépen fel kell jönnie. A folyadék hőmérsékletével nagyon vigyázz, mert a túl forró tejben tönkremegy az élesztő!

Tej forralása

Az előbb szó esett a tej hevítéséről - fontos megjegyezni, hogy másképpen viselkedik, mint mondjuk a víz, így semmiképpen se állj neki full lángon forralni a tehéntejet! Egyrészt mert kifut, és órákig sikálhatod utána a tűzhelyet, másrészt teljesen leég. Szépen, lassan - ez ilyen.

Burgonyapüré

Itt nagy rizikófaktor nincsen, viszonylag egyértelmű, kézenfekvő instrukciókat kell csak betartani, úgy mint: a burgonyát megfőzni, még melegen áttörni, majd a megfelelő mennyiségű tejjel és vajjal szépen elkeverni. Só, bors, netán szerecsendió is jöhet bele, de zöldfűszereket is pompásan elbír magán, a gyanútlan elfogyasztó pedig úgy fogja érezni, hogy még sosem evett jobb krumplipürét. Halkan jegyezzük meg, hogy tálaláskor egy csepp zsiradék is kerülhet a püré tetejére...hmm, jaj!

Ezeket olvastad már?

Tojásfőzés

Bár ez is viszonylag alap, mégis sokan megszenvednek vele a későbbiekben is. A lényeg: a hűtőből kivett tojást ne dobjuk már lobogó, forró vízbe! Igazából már a főzés elején beletehetjük a vízbe, és amint forrni kezdene, vegyük le a tűzről: ezen idő alatt a fehérje megfő, a sárgája pedig éppen kellemes állagúra változik. Ha megfőtt, dobjuk hideg vízbe a tojásokat, így könnyebb lesz őket megszabadítani a héjuktól.

Tésztafőzés

Vízforralás maximumon, itt nem kell óvatoskodni. Mehet bele a száraztészta, ha már felforrt, vegyük kicsit lejjebb a lángot: tíz perces művelettel elegendő számolni, nem kell szanaszét főzni sem, de aki al dente szereti, előbb leszűrheti a tésztát. Persze akadnak olyanok is, melyeket kevesebb ideig is elég főzni. Só, olaj ne maradjon ki a főzővízből.

Hús tisztítása

Mindig legyen kifejezetten húsozásra szánt vágódeszkád, és ne felejtsd el megtisztítani, azaz eltávolítani, levagdosni a fölösleges zsíros részeket, ínakat és hártyákat a húsról.

Olívaolaj, zsír

Fontos tudnivaló, hogy az olívaolajban nem szabad mondjuk rántott húst sütni, mert igazából maga az olaj is elég, és értelmét veszti a munka, a kész étel pedig nem lesz finom. Próbáld ki a zsírban sütést - alkalomszerűen megengedheted.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

George Hamilton torta

Ez is a nagy júliusi családi ünneplésre készült a rumos-meggyes puncstorta, az aszpikos sonkatekercs, a málnamisu kétféle piskótával, és a meggyes-diós-habos sütemény tejmentesen ...