Katalin hercegné őszintén beszélt a rákkal való küzdelemről és a gyógyulás nehézségeiről

Katalin hercegné hosszú hallgatás után újabb részleteket osztott meg betegségéről és a kezelések utáni időszak nehézségeiről.

2024. január 16-án a Kensington-palota bejelentette, hogy Katalin hercegnének egy előre tervezett hasi műtétje volt, és legalább húsvétig nem vállal nyilvános szereplést.

Katalin hercegné
Katalin hercegné őszintén beszélt a rákkal való küzdelemről és a gyógyulás nehézségeiről
Stefan Rousseau - WPA Pool/Getty Images

Később kiderült, hogy a műtét során – amely eredetileg nem számított súlyos beavatkozásnak – rákot is diagnosztizáltak nála. A sorozatos pletykák megjelenése után 2024. március 22-én jelent meg egy videó, amelyben Katalin hercegné őszintén elmondta:

az orvosi csapatom azt javasolta, hogy vegyek részt egy megelőző kemoterápiás kezelésen. Jelenleg ennek a kezdeti szakaszában vagyok.

A bejelentés rendkívüli hatással volt a királyi családra és a közéletet is megmozgatta. Szerencsére tavaly szeptemberben sikerült legyőznie a rákot, és újra vállal nyilvános szerepléseket.

Katalin viszonylag keveset osztott meg a nyilvánossággal kezeléséről, és azóta sem szívesen beszél a betegségéről, azonban nemrégiben a Colchester Kórházban járt, ahol a rákból való felépüléséről beszélgetett más betegekkel.

A kezelés során egyfajta bátorságot, sztoicizmust mutatsz. A kezelés után azt gondolod, hogy »folytathatom, visszatérhetek a normális kerékvágásba«, de valójában az utána következő szakasz nagyon-nagyon nehéz.

Azt is megosztotta, hogy a kezelések után otthon sem képes úgy helytállni, mint korábban, és sokat jelent számára, ha van valaki, akivel őszintén meg tudja beszélni, mi zajlik a rákkezelést követő időszakban.

Újra meg kell találnod az új normális állapotodat, és ez időbe telik… és ez egy hullámvasút, nem olyan zökkenőmentes, mint amire számítasz. De a valóság az, hogy nehéz időszakon mész keresztül.

Forrásunk volt.

Címlapkép: Stefan Rousseau - WPA Pool/Getty Images


Cikkek, amik érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...