A hagyomány szerint ugyanis vízkeresztkor Konc király szerzi meg a hatalmat, és elkezdődik a farsangi dőzsölés, mulatozás, ami kitart húshagyó keddig. Akkor azonban Cibere vajda legyőzi őt, és hosszú böjti időszak következik. Még nem tartunk itt, de a hústalan jövőre gondolva, most, amíg tehetjük, áldozzunk a királynak és a vajdának is, és mi más lenne erre alkalmasabb, mint egy finom cibereleves, bőségesen telipakolva húsgombóccal!
Mielőtt még a levesről szólnék, a Mi az a cibere? című írásomban megígértem, beszámolok arról, sikerült-e ciberét előállítanom. Jelentem, sikerült! Még visszatérek erre, és most jöhet a húsgombócos cibereleves, amit csorbalevesnek titulálunk.
Nem szeretnék botcsinálta nyelvész lenni, de a csorbaleves kifejezés tautológia, mivel ugyanazt ismétli meg, hiszen a román ciorba, vagyis csorba szó tartalmas levest jelent. Úgyhogy maradjunk inkább a cibereleves húsgombóccal elnevezésnél. A receptet Annától tanultam, akiről már volt szó a szederszüret kapcsán. Saját bevallása szerint Erdélyben is többféleképpen készítik ezt a fajta levest, és az, amiről írok, az egyik változata. Mi így szeretjük. Eddig különféle savanyítási technikákat alkalmaztam. Az egyik a savanyú káposzta leve. Ebből az volt a legfinomabb, amelyik cirka 15 órát utazott szintén Erdélyből, és Anna anyukája küldte. A másik módszer a kovászosuborka-lé, a harmadik a citrom, a negyedik ugyan kicsit snassz, de az ecet. Az ötödik a Bors magic – legutóbb a kolozsvári szupermarketben táraztam be néhány zacskónyit belőle –, ami pedig nem más, mint porított cibere. Erre utal a zacskón díszelgő gabonakalász és a lekötött befőttes üveg, amiben a ciberét erjesztik. A hangzása megtévesztő, mert a borshoz sok köze nincs, sokkal inkább a borscsféle leveseket varázsolja savanyúvá. És persze a ciberelevest.
Most azonban nem használtam semmilyen mágikus kelléket a leves készítéséhez, hiszen akinek van saját búzaciberéje, az azzal savanyít. Márpedig nekem lett! Igaz, két napig semmi különös nem történt a ciberémmel azon kívül, hogy naponta kétszer megkavartam, és kicsit besűrűsödött, olyasféle állagú lett, amilyennel Nagyszékelyen Karcsi barátunk etette malackáit. Nem véletlenül, hiszen leforrázott korpa került a vályúba. Ez a felismerés kicsit elbizonytalanított, de nem adtam fel! Jól tettem, az idő engem igazolt, mert negyedik napon már magam is meglepődtem, mert kiváló, savanyú lé képződött, így aztán késznek nyilvánítottam a ciberémet. Leszűrtem, másnap pedig elkészítettem vele a levest.
Jól sikerült az időzítés is, mert Anna unokám éppen megérkezett téli nyaralásából, és miközben vígan kanalaztuk a farsangi király levesét, azt is elmesélte, milyen jelmezt visel majd a farsangi bálon, én pedig Cibere vajda és Konc király történetével szórakoztattam őt. Aztán annyit mondott: nem is királyi, hanem isteni finom ez a gombócleves!
Mari nagyi
