Így hazudnak nekünk az ínycsiklandozó kajafotók

Mind tudjuk, a gyorsétteremben megvásárolt hamburgerek sosem úgy néznek ki, mint a hirdetőplakáton, arról viszont, hogy ezek a fotók miért olyan szépek, már alig szól a fáma. 

Pedig ezeknek az ételeknek a lefotózása, a képek megkomponálása nem kis időt, energiát és kreativitást igényelnek, nem is beszélve arról, hogy első lépésként minden fogást meg kell főzni vagy sütni, ami több órás munkát jelent a készítő számára.

Az egyes fotók azonban könnyen átverhetik a szemet, egy szép, nyúlós sajtos pizza ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy valóban sajtból készül, és a hamburger sem feltétlenül azért olyan nagy és szép, mert telepakolták zöldségekkel és hússal. Az alábbi videó most sorra veszi, hogyan és mivel csalják el a tökéletes kajafotókat.

  • Jegyezzük fel, a pizzánk sosem lesz olyan szép és nyúlós, mint ezen a videón, ha nem szögezzük és kenünk egy kis folyékony ragasztós sajtot a pizzaszelet oldalaira.
  • A valóságban egy kicsit grízes, fotón vagy videón viszont nagyon jól mutat a lávasüti akkor, ha csoki helyett egy kakaóporból, ragasztóból és folyékony keményítőből gyúrt golyót helyezünk a folyékony csoki helyére.
  • Ha fekete kávét akarunk szépen fotózni, érdemes a koffeines ital helyett szójaszószt használni (szebben csillog), a "friss kávé" habja pedig tartósabb marad, ha szappanból van kikeverve.
  • A rúzzsal lekent zöldes epret és más gyümölcsöket hajlakkal fújnak le a reklámfotókon, hogy így még csillogóbbnak és frissebbnek tűnjenek.
  • Ha SOS szükségünk van egy kis sült csirkére vagy pulykára, egy kis zsebsárkánnyal égessük meg a zsírosabb részeket (így lesz rajta egy kis természetes pirulás), majd egy kevés cipőpasztával és mártással kenjük le egyenletesen a húst. Igazi ínyencség, nem igaz?
  • A fagylalt is sokkal szebben mutat, ha nem olvad. Egy adag krumplipürét kell csak barna ételfestékkel elkeverni, ezután pedig színezett folyékony ragasztóval lekenni a fagylalt tetejét és oldalát, hogy a hatás még olvadósabb és persze gusztusosabb legyen. A videó utolsó másodperceiben egy epres fagyit láthatunk, amely kukoricaszirupól, zsiradékból és persze ételszínezékből tevődik össze.
  • Gyönyörűen habzik a pezsgő a fotón is, ha akkor kapjuk lencsevégre, amikor egy fél pezsgőtabletta még buborékosabbá teszi az italt.
  • Egy nagy adag juharszirupos palacsinta sokkal szebben fényképezhető, ha az étel szélére impregnáló sprayt fújunk, a juharszirup így nem folyik keresztül az egész ételen, hanem szépen lepereg a befújt felületen. Juharszirup helyett használhatunk motorolajat is, a palacsinták között pedig nagyobb helyet tudunk hagyni akkor, ha két szelet közé egy kis darab kartonpapírt teszünk.
  • A kakaóscsiga "cukormáza" szebb és fehérebb, ha folyékony ragasztóból készül (Amerikában a legtöbb helyen ilyen fehér ragasztót árulnak és használnak)
  • A már jól ismert hamburgerekbe fogpiszkálóval szúrják bele a salátát, sminkes szivaccsal emelik meg a buci tetejét, és olajjal kenik meg a húspogácsát, hogy az még szaftosabbnak és frissebbnek tűnjön.
  • A legszebb zabpelyhes és kukoricapelyhes tálakban egy csepp tej sincsen, csak egy nagy adag zselére öntenek némi ragasztót, majd ízlésesen elhelyezik a tejszerű felületen a müzlit és persze a gyümölcsöket is.
  • A sör habja gyorsan eltűnik, kivéve akkor, ha a pohár aljára egy kis mosogatószert nyomunk.

Így már rögtön nem tűnik akkora élménynek kipróbálni egy ilyen gyönyörűen előkészített, vegyszeres anyagokkal telerakott ételt, ugye?

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via facebook

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...