Hihetetlen olcsó a Penny húsáruja: leves és főétel egyszerre készülhet belőle

Érdemes néha átfutni a szupermarketek akciós újságát, mert mindig akad olyan termék, aminek megörülhetünk. Mi most a Penny kínálatát szemléztük, és most már azt is tudjuk, miért fogunk betérni.

A Penny október 20-tól kínálja igen olcsón húsáruját, amit érdemes a bevásárlólistára is felvésni, hiszen egyszerre készülhet belőle ízes leves és laktató főétel.

Húspult
Hihetetlen olcsó a Penny húsáruja: leves és főétel egyszerre készülhet belőle

Talán az sem véletlen, hogy mindössze 2 napon át él az akció, hiszen október 20-21. között csaphatunk le a Penny termékére.

Az egész (hűtött) csirke kilója mindössze 979 forint lesz.

Az egész csirke azért jó választás, mert sokoldalú, gazdaságos és ízletes alapanyag. Egyetlen csirkéből többféle ételt is el lehet készíteni: például a főzés során keletkező leves nemcsak tápláló előétel, hanem a megfőtt húsból második fogást is varázsolhatunk.

Penny akciós újság
Két fogás egy termékből

Ha a csirkét egészben főzzük meg zöldségekkel, finom házi húslevest kapunk, a megfőtt húst pedig felhasználhatjuk főételként, például rizses csirkéhez, tésztás ételhez, salátához. Emellett a csontokból és bőrből kiváló alaplevet lehet készíteni, amit később más ételekhez is felhasználhatunk. Így egy egész csirke egyszerre több fogás alapját is adja, minimális pazarlással és maximális ízzel.

Receptajánló:

További akciókért látogass el az Akciós-Újság.hu oldalára!

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. ...

Tavaszidéző tonhalsaláta

Ha a nagyböjt alatt nem akarsz unalmas ételeket fogyasztani, akkor ez a tökéletes recept: friss, ropogós zöldségek, szaftos tonhal és a jóllakottságérzet kedvéért egy adag puha lencse. ...

Címlapról ajánljuk

Erősen kifogásolják ezt az új étrendi ajánlást a kardiológusok

Nemrég adták ki az új, 2025-2030-as időszakra vonatkozó amerikai étrendi irányelveket: ezek szerint a finomított gabonaféléket, a hozzáadott cukrokat és az ultrafeldolgozott élelmiszereket ajánlatos kerülni, ellenben a vörös húst és más, fehérjében és telített zsírban gazdag ételeket ajánlott a friss zöldségekkel és gyümölcsökkel hasonló mértékben fogyasztani. Utóbbi iránymutatással a kardiológusok nem értenek egyet.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...