Szinetár Dóra még tinédzserként kezdett kísérletezni a fogyókúrával – mindössze 14 éves volt, amikor belevágott első diétájába. Mint sokan mások, ő is gyors és látványos eredményeket szeretett volna elérni, ezért többféle népszerű „csodamódszert” is kipróbált az évek során. Utólag már pontosan tudja, mennyire veszélyesek lehetnek az olyan megoldások, amelyek nem természetes alapanyagokon alapulnak.
Ma már tudom, a legveszélyesebbek az olyan módszerek, amelyeknél laboratóriumokban állítanak elő valamiféle táplálékot, mert a benne lévő hordozóanyagok emésztési, bélrendszeri problémákat okoznak.
Nekem is csak a szerencsémen múlt, hogy nem borult fel teljesen a szervezetem egyensúlya.
A színésznő mára kizárólag egészségi szempontokat tart szem előtt, ha szóba kerül bármilyen étrendi változtatás. Szerinte az öncélú koplalás vagy divatdiéták többet ártanak, mint használnak – ilyen például a sokak által kedvelt dinnyediéta is, amely nála ijesztő következményekkel járt.
„Ilyen a dinnyediéta is, amelyről korábban magam is azt hittem, nem teszek majd rosszat a szervezetemmel, ha nyáron jótékony gyümölcscukrot tartalmazó, lédús idénygyümölcsöt fogyasztok majd. Két hétig ettem felváltva kizárólag sárga- és görögdinnyét, és mint böjt, látszólag valóban jól is működött."
A pozitív kezdet után azonban hamar komolyra fordult a helyzet.
Ám egy idő után gyakorlatilag hallucinálni kezdtem. Azon kaptam magam, hogy egyre többször látok és hallok olyasmit, ami valójában nincs.
És amikor egyszer csak én, aki egyébként imádom az ízeket, imádok enni, már azon gondolkodtam, miért is kellene egyáltalán bármit is ennem, megijedtem.
Ez egy olyan drámai pillanat volt számomra, amely segített visszazökkenni a valóságba, és rájöttem, ez a diéta nekem nem tesz jót, ahogy egyik sem, ha nincs mögötte tudatosság.”
A történtek hatására Dóra még inkább elköteleződött a tudatos, megelőzésre építő szemlélet mellett – különösen, mint édesanya. „A megelőzésben hiszek. A gyerekeimet a születésük óta úgy nevelem, hogy beszélünk arról, senki nem értéktelenebb attól, mert más a testalkata.
Ugyanakkor mindig is odafigyeltem arra, hogy egészséges ételeket tegyek eléjük, aminek több jótékony hatása is van amellett, hogy senki sem küzd nálunk túlsúllyal. Persze ettől még őket is érik az iskolában bizonyos hatások.”
Büszkén mesélte el, hogy lánya mennyire tudatosan áll az étkezéshez – olyannyira, hogy ezt választotta témául iskolai munkájához is.
De a lányom a maga 17 évével olyan tudatosan táplálkozik, hogy éves munkájának is ezt a témát választotta, a kamaszok és a táplálkozás kapcsolatáról ír könyvet. Remélem, az ő generációja a sok információból már bölcsebben választ magának életmódot, diéták helyett.”
Címlapkép: Schumy Csaba
Még több friss cikk: