Gyerekek, fogmosás!

Nálatok is állandó küzdelem, sikítozás és dráma a fogmosás lefekvés előtt? Vagy a ti gyerekeitek örömmel sikálják a kis tejfogacskákat?

Fogat mosni muszáj, kell, feltétlenül szükséges. Fogmosás nélkül nincs lefekvés, és ez különösen igaz a kisgyermekekre. Ez az a kor, amikor a rendszeres gyakorlatból szokássá válhat a fogmosás, ilyenkor alapozhatjuk meg gyermekeink felnőttkori szájhigiéniáját.

Mivel mossuk?

Hogy mikor érdemes elkezdeni a fogmosást? Az első tejfogacska megjelenésével. Ebben a korban a babák még általában csak anyatejet vagy tápszert fogyasztanak, de ezek cukortartalma is le tud rakódni a kis fogakon, ezért már ilyenkor alkalmazzunk valamilyen fogtisztító eljárást. A legkisebbeknek léteznek puha, gumisörtéjű, rágókaszerű, de fogkefe alakú alkalmatosságok, sőt, olyan is, amit a szülő az ujjára húzhat, így még kíméletesebben tudja megtisztítani a baba száját. Később, mikor már több fogacska is kibújt, és az íny sem olyan érzékeny, jöhetnek az első, valóban fogkefeszerű fogkefék, azonban ezeknek még mindig az átlagosnál kisebb a fejük, és jóval puhább a sörtéjük.
A fogkrémet illetően is érdemes odafigyelni arra, hogy milyet választunk. Fontos, hogy direkt kisgyermekeknek, tejfogakhoz kifejlesztett pasztát vásároljunk, de épp ugyanilyen fontos az is, hogy gyermekünk szeresse a fogkrém ízét, így legalább egy lépéssel közelebb jutunk az örömteli fogmosáshoz. 3-4 éves korukig a gyerekek nem tudják fogmosás után kiöblíteni a szájukat és kiköpni a benne maradt fogkrémet, emiatt azonban nem kell aggódnunk, az ő fogkrémjüknek olyan alacsony a fluortartalma, hogy ennek semmi kockázata nincs.

Hogyan mossuk?

A helyes fogmosás technikája nagyjából megegyezik azzal, ahogyan mi, felnőttek mossuk a fogunkat, csak itt éppen egy kisebb, a mienktől különböző szájban kell ugyanazokat a mozdulatokat elvégeznünk.
És mi a teendő akkor, ha a kicsik ki nem állhatják a fogmosást?

Meséljünk!

Hiába a tutti-frutti ízű fogkrém, a hercegnős fogkefe, minden este 2 perc visítozás a tiszta fogak ára. Ilyenkor megpróbálhatunk mesélni a gyerekeknek arról, hogy mennyire fontos a fogak tisztántartása. Megemlíthetjük a fognyüvő manót, elmondhatjuk a Kisegér és az oroszlán című mesét. Nálunk a mocsoládi szúcsalád menekül lélekvesztve, amint meglátják a fogkefét és a fogkrémet.

Énekeljünk!

Az is jó módszer, ha kinevezünk egy dalt fogmosódalnak. Legyen elég hosszú, hogy kitartson az egész sikálás alatt, esetleg utánozza a fogmosás ritmusát. A Három szabólegények például kiválóan alkalmas erre a célra.

Utánozzunk!

Kisebbeknél, ha nagyon szorítják össze a szájukat, beválhat, ha az ő kezükbe adjuk a saját fogkefénket. Így, amíg ő a mi szánkban matat, nem figyel oda arra, hogy közben az ő fogai is tiszták lettek. Esetleg összetrombitálhatjuk az egész családot nagy közös fogmosásokra, így a gyerekek is nagyobb kedvvel fogják használni a fogkefét.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Családokra hangolva – Töretlen a Nissan SUV-k népszerűsége

Csendes siker: miért választják egyre többen a Nissan családi modelljeit? A Nissan hosszú távon építkezik a hazai piacon azzal, hogy következetesen azt kínálja, amit a családok valóban keresnek. A Qashqai és az X-Trail a családi SUV-k szegmensében évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek, mert a márka a mindennapi használhatóságot, a minőséget, a tartósságot és az innovációt helyezi előtérbe.

Hirdetés

További cikkek

3 vitamin, amit nem szabad reggelente bevenni

A vitaminszedéssel kapcsolatban sokan nincsenek tisztában azzal, hogy számít, mikor melyiket vesszük be, különösen bizonyos típusoknál. Lássuk, melyik az a három, amit nem szabadna reggelente beszedni!

Egy új tanulmány szerint ez a 3 élelmiszer segít, ha...

A rendszeres székrekedés komoly frusztrációt jelenthet a mindennapokban, azonban ezen természetes módon is segíthetünk, nem feltétlen kell drága hashajtókat venni, amik mellesleg hosszútávon ártanak is az egészségünknek. Új tanulmány szerint 3 olyan élelmiszer is van, aminek rendszeres fogyasztása segíthet visszatérni a normális mindennapokba.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...