Spanyol ízek várnak mindenkire az ingyenes Food Truck Show-n

Hosszú, másfél éves kihagyás után idén újra furgonokkal és jobbnál jobb illatokkal telik meg a Kincsem Park. A már megszokott módon, ebben az évben is megtartják a Food Truck Show-t, ami a Nemzetközi Lóverseny ikerprogramjaként már-már szinte elengedhetetlen része az első őszi heteknek. Hatalmas újdonság, hogy a rendezvény most először ingyenesen látogatható!

A 2021-es Food Truck Show lesz az első a rendezvénysorozat történetében, amit belépő nélkül, ingyen látogathatnak majd az érdeklődők. És lesz is mi iránt érdeklődni, ugyanis a több mint 50 ételt és italt felszolgáló autó a spanyol gasztronómia különleges ízeit és fogásait hozza el a Kincsem Parkba, szeptember 10. és 12. között.

Spanyol ízek várnak mindenkire az ingyenes Food Truck Show-n

Újult erővel

A járványidőszak miatt másfél éves kihagyásra kényszerült a rendezvénysorozat, azonban éppen emiatt idén újult erővel csaptak bele a lecsóba a szervezők. Ráadásul szó szerint, ugyanis a kínálatban többek között igazi spanyol paprikából főtt lecsó is lesz.

A korábbi években is mindig egy külföldi ország ízei kerültek főszerepbe, ezeket felhasználva készültek a food truck-ok a fesztiválra.

Spanyol ízek a főszerepben

„Minden évben szeretnénk motiválni a magyar streetfood-osokat, hogy kimozdulva a saját világukból, alakítsák át a meglévő termékeiket, vagy találjanak ki egy újabb fogást a vendégek tiszteletére."

Idén a guruló éttermek a spanyol konyha ízeivel dolgozva, az ország tradicionális ételeivel vagy tálalási formáival indulhatnak a megmérettetésen, amelynek eredményhirdetését vasárnap 18.00 órakor tartjuk

mondta V. Horváth Zoltán főszervező.

Az érdekes kísérletből minden évben elképesztően finom fogások születtek, és ez idén sem lesz másképp. Kóstolhatunk majd jamón sonkás gofrit, vaslapon sült spanyol véres hurkát és baconös-chorizós babragut is, ami mellé pedig sangriát kortyolhatunk.

A desszertek közül érdemes lesz kipróbálni a karamellel töltött churrost vanília fagylalttal. A felsoroltakon kívül persze még rengeteg ételkülönlegesség lesz a Food Truck Show-n, hiszen közel 50 résztvevő étterem és bisztró sorakozik majd a Parkban.

A felszolgált ételeket egy szakmai zsűri és a közönség is értékelheti majd, így az éttermek különböző díjakban részesülhetnek.

A Némó Fish&Chips pealla-ja / Fotó: Némó Fish&Chips

Néhány étterem, akik miatt biztosan megéri majd ellátogatni a rendezvényre:

  • Szürkeharcsa Halbár: ropogós pontyfalatok és patatas bravas friss korianderrel, aiolival és salsa brava szósszal
  • Mexikói Büfé: spanyol chorizo kolbásszal töltött tekercs mustáros szósszal
  • Paneer: tortillában grillezett hamburgerhús wasabis majonézzel, friss zöldségekkel és füstölt sajttal
  • Zing Burger: hasábburgonya-kosár Manchego-sajttal és chiliszósszal
  • Zabáljcsak!: Pulled Pork Gazpacho
  • Némó Fish&Chips: spanyol paella kagylóval, patagóniai tintahallal és garnélával

A szeptember 10-12. közötti Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show idén először ingyenesen látogatható! További részletek az esemény oldalán találhatók.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

7 magyar étterem, ahol fantasztikus szezonális spárgás fogásokkal várják a...

Kevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.

Kormos Lili

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...