Ez a fagylaltköltemény nyert idén!

A belga csokoládéból készült, mogyorósostya-törmelékkel, fehér csokoládéval rétegelt opera royal elnevezésű fagylalt érdemelte ki Az év fagylaltja 2015. címet Soltvadkerten.

Az év fagylaltja 2015. címet hétfőn több mint 80 alkotás közül ítélte oda a zsűri a legjobb versenyzőnek a soltvadkerti Szent Korona Cukrászdában.

A győztes fagylaltkülönlegességet Mohácsy Tünde, a pátyi Caffe Trevi Cukrászda tulajdonosa és Mányoki Krisztián cukrászmester közösen készítette. A versenyt 18. alkalommal rendezte meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, idén 41 csapat nevezett 2-2 fagylalttal. Ebben az évben a kötelező íz a sárgabarack volt, emellett egy szabadon választott ízt választhattak a cukrászok.

Csuta Zsolt csákvári mestercukrász, a zsűri elnöke kiemelte, hogy "soha nem látott ízkombinációk" jelentek meg, ami egyébként a verseny kiírásában feltételként is szerepelt. Az volt a cél, hogy a verseny a szakma fejlődését segítse elő, ezért újdonságokat kellett bemutatni – mondta a mestercukrász. Fontosnak tartotta, hogy a győztes fagylaltok receptúráját a szakmai berkeken belül közreadják, így mindenki elkészítheti és árulhatja az édességeket, amelyekhez az ország minden szegletében hozzá lehet majd jutni.

A kötelezően készített, sárgabarack ízesítésű fagylaltok is óriási ízválasztékkal vonultak fel. Nem mindegy, hogy a gyümölcs honnan származik, hogy mennyit tesznek belőle a fagylaltba, vagy milyen kiegészítő anyagokat adnak hozzá – hangsúlyozta. A mestercukrász szerint a magyar fagylaltkészítők legjobbjai fel tudják venni a versenyt a világ élmezőnyével.

Csuta Zsolt korábban már kétszer megnyerte a versenyt, harmadszor a kötelező kategóriában lett első, így a vándorkupát is hazavihette. A zsűrinek tagja volt többek között Ákos énekes-előadóművész, Cseh László úszó, Lehoczki Ferenc, a város polgármestere, Frittmann István borász, valamint Liptai Klaudia televíziós személyiség.

A fagylaltok versenyével párhuzamosan zajlott a Magyarország tortája versenyre nevezett sütemények előzsűrizése is. Az idén 31 tortával neveztek, és közülük négyet juttatott tovább a zsűri a következő fordulóba, amely a lajosmizsei Tanyacsárdában lesz június 29-én.

(via MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

40 éves lett az IKEA legendás húsgolyója, mi pedig kimentünk...

Aki életében járt már IKEA áruházban, minden bizonnyal kóstolta a legendás húsgolyójukat is, sőt, elképzelhetőnek tartom, hogy otthonra is vásárolt belőle. Azt azonban kevesen tudják, kinek köszönhetjük ezt a mára ikonikussá vált fogást, hogy mit testesít meg a tányérra halmozott golyó, szósz, borsó, krumplipüré és áfonyalekvár, vagy hogy mennyi idő és milyen sok munka szükséges ahhoz, hogy az IKEA éttermeiben új étel kerülhessen a vásárlók tányérjára. Az IKEA Magyarország jóvoltából egy háromnapos sajtóúton kaptunk választ ezekre a kérdésekre.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...