Megvan az Év Kutyabarát munkahelye, cukrászdája és étterme

Kiderült, melyek voltak idén a leginkább kutyabarát vendéglátóhelyek. Az idén 12. alkalommal megrendezett Év kutyabarát helye kampány keretében a közönségszavazáson túl zsűri- és különdíjakat is kiosztottak a szállások, vendéglátóhelyek és munkahelyek kategóriájában.

Az Év kutyabarát helye kampányban való részvételi szándék idén is megmaradt töretlenül, sőt több új kutyabarát szálláshelyet vagy vendéglátóhelyet ismerhettek meg a kutyabarátok az idei kampánynak köszönhetően. Idén a tavalyi kampányhoz képest is több kutyabarát szállás és vendéglátóhely induló volt.

Nő kutyával
A díjátadó est háziasszonya az állatszeretetéről is ismert Barabás Évi volt
Fotó: Kutyabarát.hu/Berki Balázs

12 éves az „Év kutyabarát helye” kampány

A Kutyabarát.hu, az első kutyabarát szolgáltatásokat és helyeket népszerűsítő portálként, valamint a kutyabarát turizmus úttörőjeként online felületein már 2012 óta, a nyomtatott formában országszerte elérhető ingyenes Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát turizmust. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a minden évben megrendezésre kerülő Év kutyabarát helye kampány.

A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden évben egy hónapra kiemelt figyelmet kapjon a kutyabarátság, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítése.

Ebben a Kutyabarát.hu az összes hazai kutyás szolgáltatót, szereplőt megszólítja, aktivitásra buzdítja, bevonva a kutyatartó, állatszerető embereket is, akik szavazataikkal támogathatják kedvenc kutyabarát helyüket. A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén is a Kutyabarát.hu felelős kutyatartási projektjét támogatta a kampány.

Két ember egy kutyával
12 éves az „Év kutyabarát helye” kampány
Fotó: Kutyabarát.hu/Berki Balázs

„Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy még 12 év után is változatlanul töretlen az érdeklődés és jelentkezés az Év kutyabarát helye kampányra. A kampány elindulásának évében még az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyabarátságra, bevonjuk a kutyabarát szolgáltatásokat annak érdekében, hogy együtt népszerűsítsük a kutyabarát turizmust és vendéglátást. Idén is bebizonyosodott, hogy a kampány azóta már túlnőtt önmagán, és népszerűsége töretlen a szolgáltatói szektorban, illetve a kutyás társadalom körében egyaránt. A kutyabarát turizmus fejlődésének, a kutyabarát szolgáltatások mennyiségi és minőségi növekedésének köszönhetően egyre többen szeretnék megmutatni, hogy kutyabarátok. A mi küldetésünk ebben pedig az a kezdetektől, hogy folyamatos segítséget, kommunikációs lehetőséget biztosítsunk ezeknek a helyeknek, szereplőknek, hiszen ezzel közösen, hatékonyan járulhatunk hozzá a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez is.” – mondta el Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu egyik alapítója, az Év kutyabarát helye és a Kutyabarát Balaton kampány projektvezetője.

A közönségdíjon kívül Kutyabarát.hu zsűridíj és Kutyabarát Balaton különdíjak is kerültek kiosztásra, valamint a Kutyabarát.hu partnerei is adtak át díjakat.

Az Év kutyabarát helyei 2025-ben

Munkahely kategória

Közönségdíj – Tettye Forrásház Zrt. (Pécs)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Microweb Internet (Szombathely)

Cukrászda kategória

Közönségdíj – Damniczki Cukrászda (Székesfehérvár)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Kemenes Cukrászda Madárhegy (Budapest)

Kutyabarát Balaton különdíj – Márton Cukrászda (Balatonlelle)

Kávézó kategória

Közönségdíj – StarDogs Kávézó (Budapest)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Cafe Frei Gödöllő

Kutyabarát Balaton különdíj – Kotyogós Kávéterasz (Tihany)

Nestlé Purina különdíj – Füge Fagyiudvar és Kávézó (Veszprém)

Étterem kategória

Közönségdíj – Hari Kebab (Budapest)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Stube Étterem (Pilisvörösvár)

Kutyabarát Balaton különdíj – Nyomda pizzát! (Veszprém)

Street Kitchen különdíj – Sulyom Tájétterem (Sarud)

InfoPont Magazin különdíj – Vegan Garden (Budapest)

Panzió/vendégház kategória

Közönségdíj – Margaréta Garden (Eger)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Erdővölgye Vendégház Mecsek (Mecseknádasd)

Kutyabarát Balaton különdíj – FalkaPajta (Ádánd)

Turizmus Online különdíj – Pro Village – Franciska Major (Sopronkövesd)

Elanco különdíj – Fészek – Étel és Hotel – (Zánka)

Infopont Magazin különdíj – Hercegasszony Birtok (Mezőtúr)

Purina Nestle különdíj – Tavirózsa Kemping

Szálloda kategória

Közönségdíj – CE Plaza Hotel (Siófok)

Kutyabarát.hu zsűridíj – Öreg-tó Hotel és Rendezvénytér (Tata)

Kutyabarát Balaton különdíj – Szépalma Hotel (Porva-Szépalmapuszta)

Turizmus Online különdíj – Hotel Sopron

Infopont Magazin különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort**** (Harkány)

Utazz kutyáddal különdíj – Tornácos Hotel Superior (Hegykő)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Villámgyors láva cake

A láva cake, más néven csokiszuflé vagy láva süti kevés alapanyagból készül, percek alatt összedobható, mégis olyan hatást kelt, mintha órákig szenvedtél volna vele. A titka az ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezt az 5 étkezési szokást fogadd meg a lassabb öregedésért

Az egészséges öregedés nem egyik napról a másikra történik: apró szokások összessége, és érdemes időben elkezdeni foglalkozni vele. Ezt rögtön az ébredés utáni tevékenységekkel is megalapozhatjuk. Lássuk, mi az az 5 szokás ébredés után, ami lassíthatja az öregedést.

8-szor egészségesebb, mint a zöld tea – A halhatatlanság növényének...

A ginzeng, a gingko, a maté vagy a zöld tea is sokak által ismert (gyógy)növények, melyeket nem kevesen fogyasztunk, reménykedve az egészséges életben, az általános jóllétben. Van azonban egy növény, amit alig ismerünk, pedig a kínaiak már rég felfedezték maguknak, és nemes egyszerűséggel a halhatatlanság füvének is nevezik. Ez pedig a jiaogulan.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Tejfölös-sajtos csirkecomb

A csirkecombot már előző este befűszerezhetjük, így az ízek jól átjárják a húst, másnap pedig csak a sütéssel kell majd foglalatoskodnunk. Én barna rizsből készült rizibizivel ...