Ez a szabály: ha nem így vezeted el az esővizet, komoly bírságot kaphatsz

Tudtad, hogy az esővíz nem számít szennyvíznek, ezáltal az sem mindegy, hova vezeted el?

Sokan hiszik, hogy az esővíz ugyanoda folyhat a kertben, ahova a többi szennyvíz, pedig ez egyszerre szabálytalan és környezetszennyező, sőt, bírsággal is járhat – írja a Sokszínűvidék.

Esővíz hordóba gyűjtve a kertben
Az esővíz nem számít szennyvíznek, nem vezetheted őket ugyanoda

Az esővíz nem egyenlő a szennyvízzel!

Több hatályos jogszabály is egyértelműen kimondja - például a vízgazdálkodási törvény - hogy:

az esővíz a közhiedelemmel ellentétben nem számít szennyvíznek, így a csatornahálózatba sem vezethető le.

Mi ennek az oka? A túlterhelődés elkerülése

Az elvezetőrendszerek nagyobb viharok, esőzések idején ugyanis túlterhelődnének az esővíztől, a pincéket, utcákat elöntené a víz, a szennyvíztelepek működése pedig akár össze is omolhatna.

A biológiai tisztítás hatékonysága is romlana

  • a sok esővíz felhígítaná a szennyvizet, ha egy helyre folynának, így romlana a tisztítás hatékonysága
  • az esővizet teljesen felesleges szűrni és tisztítani
  • kiemelkedő mértékű energiapazarlást és többletköltséget jelentene
  • a szolgáltató és az előfizető is rosszul járna

Bírság járhat érte

Az esővíz bekötése szabálytalan, emiatt az ingatlan tulajdonosa 30 napos határidőt kap a helyzet rendezésére, különben büntetést kaphat:

Akár 100–200%-os pótdíjat is kiszabhata a hatóság, több évre visszamenőleg – ez könnyen elérheti a százezres nagyságrendet is. Ezen kívül jogi eljárásig is fajulhat egy-egy ilyen ügy.

A megoldás:

  • oldjuk meg telken belül a víz elvezetését – például szikkasztással vagy esővízgyűjtéssel
  • az esővizet felhasználhatjuk locsolásra, autómosásra vagy akár WC-öblítésre is.
  • így spórolhatunk az ivóvízzel
  • óvhatjuk a környezetünket

+Tipp: ha van a környéken csapadékcsatorna, és az önkormányzat engedélyezi, oda is lehet vezetni, de ehhez előzetes egyeztetés szükséges.

Forrásunk volt.


Még több növény itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty Heti Menü: Zöldséges levesek, gyümölcsös húsok és kevert sütik...

Finom zöldséges levesek érkeznek klasszikus, krémleves és hideg gazpacho formájában egyaránt, majd gyümölcstől friss és fanyaran édes sertéshúsos, csirkés és marhahúsos ételeket készítünk, végül gyors kevert sütik sorakoznak fel meggyes, citromos, málnás, kefires, mákos, tökös, szedres kivitelben. Ez lesz a heti menünk, gyertek velünk!

Top Receptek

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...