Visszatérnek! Újra a McDonald's-ban az Erős Pistás burgerek

A tavalyi, limitált kiadású Erős Pistás szelekció után idén még csípősebb kivitelben érkeznek a közönségkedvenc csirkés és marhás burgerek a McDonald's éttermeibe, de a pikáns sajtfalatokat is érdemes kipróbálni!

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva azonban idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.

A termékek alapja idén is egy marhahúsos és egy csirkehúsos burger

A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek és az ország egyik legismertebb csípős szósza között – a tavalyi év egyik nagy közönségkedvence lett. A vendégek közül azonban sokan jelezték, hogy szívesen vennék, ha a burgerek még csípősebbek lennének. Éppen ezért az étteremlánc termékfejlesztő csapata a visszajelzéseket meghallgatva alakított a termékek receptúráján.

Az időszakos termékek alapja ebben az évben is egy marhahúsos és egy csirkehúsos burger. A szezámmagos zsemlébe a hús mellett jégsaláta és paradicsom, Erős Pistás majonézes szósz, valamint panírozott Erős Pistás sajtkorong kerül.

Az Erős Pistás szendvics hús nélkül is kérhető, így a vegetáriánus, vagy húst bármely okból nem fogyasztó vendégek is megkóstolhatják, hogy mit is kínál az étteremlánc idei csípős burgere.

Azokra a vendégekre is gondoltak, akik szendvicsben nem, de snackként szívesen kipróbálnák a különlegességet, ők 4 vagy 6 darabos Erős Pistás sajtfalatot rendelhetnek, vagy akár salátafeltétként is megkóstolhatják azt.

4 vagy 6 darabos Erős Pistás sajtfalatok is elérhetők

A McDonald’s az idén is kíváncsi a fogyasztók visszajelzéseire, ezért egy csípősségfelelőssel is együttműködik a kampány ideje alatt, Linczényi Márkó személyében.

Az időszakos termékek 2024.04.16-tól visszavonásig, illetve a készletek erejéig érhetőek el. A McReggeli®-t árusító éttermekben az Erős Pistás termékek 10:30 után kaphatók, amelyek listája megtalálható itt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ez történik a testeddel, ha mindennap iszol szénsavas vizet

A szénsavas ásványvíz fogyasztása sokaknál inkább preferált, mint a mentes vízé. Arról nem is beszélve, hogy egy gyümölcslénél vagy üdítőnél mérföldekkel kedvezőbb opció, ha hidratálásról van szó. Na de nézzük, mit mondanak a dietetikusok a napi szintű fogyasztásáról!

Nem olajban sütve és nem főzve – Így készül a...

Az édesburgonya nagy népszerűségnek örvendő alapanyaggá vált az elmúlt években. Szinte már annyira kedvelt, mint a hagyományos burgonya, azonban elkészítését illetően nem mindegy, milyen módszerhez nyúlunk. Ha szeretnénk, hogy a lehető legtöbb tápanyag maradjon a tányérunkon, akkor mutatjuk mai Napi Tippünkben, hogyan készítsd el!

Top Receptek