A Coca-Cola és a Nosalty megmutatja, hogyan és mit csomagolj a gyerekeknek, ami nem maszatol, tápláló és még nagyon finom is! (x)
Itt a szeptember, az iskoláskorú gyerekek szüleinek pedig a mindennapos fejtörés: mit csomagoljak a gyereknek tízóraira és uzsonnára, ami finom is, tápláló is, és kellőképpen változatos, hogy ne unja meg egy hét után? A Coca-Cola MagyarországSzűcs Zsuzsannadietetikust, és aNosalty szakácsait hívta segítségül a kérdés megválaszolásához.
„A gyermekkor kritikus időszak az egészségünk szempontjából, hiszen az akkori táplálkozás megalapozza a jövőt. Amit a gyerekek magukhoz vesznek, nem csak az aktuális fizikai és szellemi teljesítőképességükre, egészségi állapotukra hat, de hosszú távú egészségükre is” – magyarázza Szűcs Zsuzsanna dietetikus. Fontos tehát, hogy átgondoltan állítsuk össze gyermekeink étrendjét.
„A gyerekek kalória és tápanyagigénye a felnőttekéhez képest arányaiban magasabb, hiszen nőnek, tanulnak, játszanak, amihez megfelelő ’üzemanyag' kell” – teszi hozzá a szakember. Mivel ebben a korban a szülői minta az egyik legfontosabb befolyásoló tényező, ezért a saját étrendünkre is érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk.
Hogyan csomagoljunk?
Ha egészséges táplálkozásra szeretnénk nevelni gyerekünket, „ne zsebpénzt adjunk neki, hogy vegyen magának valamit a büfében, hanem csomagoljunk útravalót a napirendjének megfelelően. Ha például délután edzésre megy, akkor magasabb szénhidrát tartalmú uzsonnára és plusz innivalóra van szüksége” – tanácsolja a dietetikus. Az útravaló legyen változatos, és ízléses, játékos megjelenésű – ez megnyilvánulhat akár a szeletelés módjában, a színek összeválogatásában, vagy akár egy szép csomagolásban is. Így nagyobb az esély, hogy a gyerek nem unja meg, és meg is eszi. Érdemes a kedvenceit csomagolni, ne a sulis uzsonnával akarjuk bevezetni az étrendjébe pl. a chia magot vagy a zabkorpát – hívja fel a figyelmet Szűcs Zsuzsanna.
Továbbá, az étel lehetőleg ne igényeljen hűtést, legyen könnyen elfogyasztható, ne folyjon, csöpögjön. Jó, ha kézzel meg lehet enni, és bírja a „strapát”, vagyis nem törik, morzsálódik, kenődik szanaszét a táskában (erre a célra szuperek az uzsonnás dobozok is). Profi tipp: az ételt mindig vágjuk kisebb darabokra arra az esetre, ha a gyereknek csak kevés ideje van két óra között, akkor is be tudjon kapni néhány falatot.
Profi tipp:
Az ételt mindig vágjuk kisebb darabokra arra az esetre, ha a gyereknek csak kevés ideje van két óra között, akkor is be tudjon kapni néhány falatot.
„Az ideális adagok mindig változnak a gyerek korának, aktivitásának, nemének függvényében. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása, az Okostányér energiaigény kalkulátora és képes élelmiszeradagolási útmutatója segít pontosan kiszámolni, miből éppen mennyi kerüljön az uzsonnás dobozba” – tanácsolja Szűcs Zsuzsanna.
Mit csomagoljunk?
A napi csomag mindig tartalmazzon zöldséget és gyümölcsöt, gabonafélét, változatosan sovány fehérjeforrásokat (pl. grillezett csirkemell darabok, reszelt sajt, karikákra vágott főtt tojás). Általában nagy sikert aratnak a gyorséttermi ételek egészséges alternatívái, például a sült krumpli helyett sütőben sült répa vagy cukkini hasábok, a zöldség chips, a teljes kiőrlésű muffin zöldségekkel és sajttal vagy bogyós gyümölcsökkel és mogyoróval, a quesadilla teljes kiőrlésű tortillából, csirkefalatok sütőben sütve, zabpelyhes panírban.
Az ételek mellé innivalót is feltétlen csomagoljunk! Szomjoltásra vizet, a folyadékbevitel színesítésére, alkalmanként 1-1 pohár gyümölcslevet,növényi italt vagy ivójoghurtot, teát. Ez az innivaló lehet olyan, ami finom és vitaminokat is tartalmaz - mint például a kis kiszerelésű Cappy +, vagy a gyümölcsléből és gyümölcspüréből készült Cappy Smoothie.
{ CKÉP = 273936, 6 }
Ezek könnyen beférnek a hátizsákba, vagy uzsonnás dobozba; de akár már napindításkor is jól jöhetnek a reggeli mellé. Egy iskoláskorú gyerek számára a szakértők napi legalább nyolc pohár (1,5-2,5 dl/pohár) folyadékot javasolnak, ebből minimum öt legyen víz.
Sokan követik el azt a hibát, hogy főétkezésre édességet csomagolnak, például reggelire kakaós csigát. Ezt a dietetikus nem ajánlja. Minden édességről persze nem kell lemondania a gyerekeknek: egy kiegyensúlyozott étrendbe heti maximum kétszer belefér. Arra viszont figyeljünk, hogy az édesség kis kiszerelésű legyen– pl. ne egy egész tábla csokit, csak egy 2-4 dekás szeletet tegyünk az uzsonna mellé.
Tipp: mi kerüljön mindenképp a heti nagy bevásárláskor a kosarunkba?
szezonális zöldség, gyümölcs – színesek előnyben!
teljes értékű gabonafélék– fő a változatosság: péksütemények, tortilla, bagel stb.
sovány fehérjeforrások változatosan (pl. tejtermékek, hal, tojás) - a fehérjén túl többek között a gyerekek magas kalcium és vasszükségletének biztosításához is hozzájárul. Ha laktóz vagy tejfehérje érzékeny a gyerek, figyeljünk arra, hogy értékes tápanyagokkal dúsított növényi italt válasszunk számára, mint amilyen például a kókusz, mandula és zab alapú változatban is és kis kiszerelésben is elérhető AdeZ.
A termékek címkéjének, összetevőinek értelmezésében pedig az Okoscimke.hu segít majd.
Nem kell minden nap az étkezések megtervezésével foglalkoznunk, ha előre készülünk: „tárazzunk be univerzálisan használható, előkészített alapanyagokat a fagyasztóba (pl. csíkokra vágott bepácolt csirkemellet, sült zöldségeket). A friss zöldségeket, gyümölcsöt, mogyorót, rágcsálnivalót előre adagoljuk ki apró dobozokba, zacskókba – ezeket már csak hozzá kell csapni a szendvicshez” – javasolja Szűcs Zsuzsanna.
Az is jó ötlet, ha dobozban hetekig elálló egészséges nassolnivalókat készítünk nagyobb adagokban - például házi zabkekszeket, müzli szeleteket. De hűtőben napokig eltarthatók a zöldségpástétomok vagy a hummusz is – ezek változatosan ehetők: szendvicsre, tésztaszósz alapnak, tortillába, mártogatósnak egyaránt remekek.
Ez a tortácska csak akkor lesz gluténmentes, ha olyan zabpelyhet (vagy zabpehelylisztet) használunk, melynek csomagolásán fel van tüntetve, hogy "gluténmentes".
A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. visszahívja a Stockwell márkájú, 150 grammos fekete teát, mert a termékben a megengedettnél magasabb növényvédőszer-szintet találtak.
A kutatások azt sugallják: az emberi test hőtermelése és szabályozása az ipari forradalom óta elmozdult. Az, hogy ma jobban élünk, tisztább környezetben, kevesebb fertőzéssel és kényelmesebb körülmények között, befolyásolja a testhőnket is.
Karácsony táján minden akció duplán számít, ilyenkor ugyanis hatványozódnak a kiadásaink. Ezt meglovagolva a boltok, diszkontláncok hatalmas leárazásokkal várják a vevőket. Ezúttal az ALDI trappistaakciójára figyeltünk fel.
Sok gyümölcs héja sajnos a kukában végzi, pedig gyakran ezek a részei a gyümölcsnek a leggazdagabbak tápanyagokban. Íme öt gyümölcs, amelynek a héja ehető, és akár a táplálkozásunkat is gazdagíthatja.
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...
Sokan előnyben részesítik a sós rágcsálnivalókat. Én is így vagyok ezzel, mindig a sósat részesítem előnyben. Noha azért eszem édességet is!! Ez a fajta tészta egy dobozba téve, ...