Majdnem ilyen skandináv áfonyatortát készítettünk a főzősuli múltkori rendezvényén, elkészítettem újra, sok szeretettel ajánlom Nektek.
Mesterszakácsunk még akkor tanulta, mikor évtizedekkel ezelőtt Finnországban dolgozott. Svédül Blåbärskaka (ne tessék röhögni, ez a neve) finnül mustikatkakku (ez sem kevésbé röhejes). Vékony tésztaréteg, azon habos állagú áfonyás krém, tetején áfonyazselével.
Figyelem, ez a mennyiség egy 18 cm-es cuki zsúrtortához elég, ha nagyobbat szeretnénk, a mennyiségeket arányosan növelni kell.
(Megj.: én az esetek 99%-ában csökkentett szénhidráttartalmú liszttel és édesítővel/fruktózzal sütök, így is elkészíthető, a mennyiségek ugyanazok. A tésztába porrá őrölt fruktózt tegyünk porcukor helyett. A képen szereplő diétás verzióban készült :) )
Kedves Fozotarsak,
Mivel rengeteg afonyank szokott lenni, gyakran keszitek afonya tortat. Egy kedves norveg szomszedom receptjet szoktam elkesziteni, de gondoltam ezuttal kiprobalok mas receptet is, igy esett valasztas erre a receptre. Azonban en sajnos nem talaltam meg benne azt az izt, amit kerestem, pedig tomerdek mennyisegu erdoben termett afonyat tettem bele. Tovabba a teszta valami miatt rettenetesen kemeny lett. Lehet, h az en hibam. Kivancsi lennek masok velemenyere is, hatha megtudom belole, h mit csinaltam rosszul. Szeletelni nem is lehetett, hanem csak a kes hegyevel torni. Ez alkalommal meg aprora tort mandulat sem tettem a tesztaba, de javaslom a kiprobalasat. :)
A krem ize az en izlesemhez "lapos" es unalmas volt. Hangsulyozom, ez teljesen szubjektiv velemeny. Nem volt rossz, de sokkal jobb es uditobb is lehetne. Talan ha a tejszin vagy mascarpone egy reszet natur joghurtra cserelnem? Majd kiprobalom.
Annyit tanacsolnek, hogy az afonyazsele keszitesenel ne fozzetek az afonyat, mert az osszes ertekes vitamin es antioxidans akar mar egy pici hevites hatasara is elillan. Kar lenne erte. En megcsinaltam a kocsonyat, majd mikor meg keverheto es folyos volt elegge, beletettem az afonyat is es szetteritettem a torta tetejen, igy megmaradt benne minden foldi jo. A kocsonyat javaslom edesiteni egy picit es izesiteni egy kis citromlevel.
Amugy a 2000 Ft/kg lisztre az en alternativam egy magyar teljes kiorlesu tonkolybuza liszt 400 Ft/kg-os aron, mely szinten az altalanosnal magasabb feherjetartalommal rendelkezik. A szenhidrat ugyan nem olyan alacsony mint a fentiekben ajanlott szuper draga lisztben, de azt lehet kompenzalni egy kellemes esti setaval vagy egy vasarnapi kirandulassal a kozeli erdoben. :)
Kellemes sutogetest!
Sungolyo
Továbbra is imáááádooom, a tortát, a képet, az egészet!!!! Jajj nekem!
Ja és nekem is van ilyen gyönyörű talpas tortatálam, Nagyikámtól örököltem...
Szia Juci!
Már csak ismételni tudom a többieket, de azért elmondom, hogy nagyon tetszik a recepted, nálunk a mascarpone mindig nyerő! Csodás a fotó, a torta és az a csokor.... Gratulálok!
Szeretettel, Edit.
A fogyasztok azert nem ennek meg a szurke hust, mert az elelmiszergyartok es -forgalmazok belejuk vertek, hogy csak a tokeletesesen (=muen) kinezo cuccokat vegyek, azaz elenkpiros hust, gigantikus meretu es tukorfenyesre suvickolt zoldseget-gyumolcsot. Nagyon sikeres volt, ugyanis bevallom, mar en is kicsit fanyalgok a picurka, fonnyadtka biozoldsegeken. Azonkivul idohiany miatt egyre ritkabban vasarlunk, ezert midennek sokkal tovabb kell tartania, tehat tele kell nyomni tartositokkal. Gyerekkoromban pl. a zacskos tej 1-2 napig allt el. A mostani??
Kedves Strawberry!
Tiéd lett 2011. február 23. legnézettebb receptje!
Gratulálunk! :)
Nosalty.hu csapata
Kedves strawberry!
Hát, én is irigykedés miatt vettem 6 éve áfonyát(fekete és vörös is!:-)),szedret, piros ribizlit,fehér ribizlit,piszkét, málnát,, és azóta nem csak szép lett, hanem gazdagon elkezdett teremni.:-))) Az eper, nagy szemű és mézédes, és vérpiros, az anyuékhoz került, nekik nagyobb a helyük:-))
Ha sok van rajta figyelni kell, akármelyiket, mert a lányom "letámadja" és ott helyben "lelegeli:-)))))"
Amióta tavaly májusban beléptem közétek, azóta figyel a dolgokra, és mindig kérdezi, hogy akarok-e főzni-sütni belőlük, mert akkor nem eszik annyit,....aranyos:-))
Tavaly iszonyat hosszú tél és a sok hó, meg a sok tavaszi eső, meg a nyári eső, hát nem tett jót nekik, a bokrok nem igazán adtak termést.A talajvíz az egekbe,majdhogynem,....:-(( Remélem, idén jobb lesz.:-)))))
Szép napot! Éva-Anyóca
Szia Juci, en pedig a fozosuliert irigyellek:-)) A fenykep termeszetesen csodas es nagyon izleses. Gratula! A csokkentett szenhidrattartalmu lisztnek (ugy latszik, ez sokmindenkinek megmozgatta a fantaziajat) megnezned, legyszi az osszetevoit, hogy mibol keszul? Csak szojaliszt?
szia!
Update 1 liszt: kukorica rost, búzafehérje, búzaliszt, szójafehérje, pálmaolaj, aszkorbinsav, tejsav, alfa amiláz, hemicellulóz.
Ezek vannak benne. 100 g-ban 23,8 g fehérje, 34 g szénhidrát, 7,7 g zsír, 24,5 g élelmi rost (ez jó sok) A sima lisztben tudtommal minimum 60 g szénhidrát van és közl se ennyi fehérje. Mondjuk nagyon drága, egy fél kiló 1000 Ft, de kevés kell belőle, nekem egész sokáig kitart. Annyi szemetet akarnak velünk megetetni, pl. a nátrium nitrites felvágottakat eszik az emberek tonnaszám: a múltkor végignéztem egy nagy hiperben rengeteg felvágottat, MINDEGYIKBEN volt, kivéve a pármai sonkában, szerintem az egészséges dolgokra ne sajnálja az ember a pénzt. Sőt, néha nem is pénz kérdése, a Lidlben vettem 100 g-os pármai sonkát, 500 Ft se volt, összetevők: sertéshús, só. :)Csak venni kell a fáradtságot és elolvasni a papírt.
Kedves Strawberry, én nagyon javaslom a magyar élelmiszerek vásárlását, a Lidl-ben leginkább külföldi termékek vannak. Ha a forgalmazó nem elég pontos, akkor bizony lemaradhat a só elől a "pác" előtag, ami megint csak egyenlő a nitrites pácsóval. A fogyasztók sajnos nem ennék meg a megszürkült felvágottat, sonkát, a szürkülés ugye a húsérés természetes velejárója, ezért a gyártó bele kell tegye a nitrites pácsót, amitől a mioglobin szép rózsaszín tud maradni. Tehát valahol a fogyasztó igényeit elégítik ki a sok adalékanyaggal. Gondoljunk csak bele, hogy mutatna a húspultban, vagy csemegepultban a szürke hús, felvágott? Ugye hogy senki nem venné meg? Pedig vágás után az állat húsában lezajló biokémiai folyamatok természetes velejárója a hús szürkülése. A nitrit ezt csak akadályozza, olyan sokat meg úgysem eszünk belőle, hogy ártson. A pármai sonka különleges eljárással készül, elég drága, de nálunk is vannak kiváló minőségű húskészítmények. Persze itt nem a Tesco márkás szójatuningolt cuccokra gondolok, amiket még a kutyának sem adnék. Hozzáteszem, ezeket is külföldön gyártják.
http://www.youtube.com/watch?v=MR3_FH0i5JY
De ez csak az én élelmiszermérnöki véleményem! :-))) Üdv, Zsuzsa
Gyönyörű a torta a kompozícióról nem is beszélve!!!
Minden elismerésem!
Szia,
Ági
A torta gyönyörű és guszta, és tutira finom is:-)))
A háttérben az a színes csodacsokor,...hú a tavasz jöhetne már,Te is várod, ahogy nekem a képről lejön.:-)))
Alig várom, hogy elkészíthessem, ugyanis van áfonyabokrunk,...és nem menekül előlem,az tuti:-))
Szép estét:Éva-Anyóca
Fúúú, de irigyellek azért az áfonyabokorért...
Végre itt van! Nagy kedvencem ez a kép, a receptről már ne is beszéljünk, valami isteni lehet! :-)
Gyönyörű és pont! :-D Puszi: Éva
Igen, lemaradásban vagyok :D Köszi Éva! Pussz
Na ez nagyon ott van!!!!!!!!!
Köszi Bogikám!!!! :D
Ismét műalkottál, Juci! :-) Olyan, mint egy csendélet, és a tetejébe még biztos finom is. Hogy lehetsz ilyen galád?! Mindig olyan csinálsz, amit úgy de úgy megennék! Egy szerencséd van, a recijeidben figyelsz a fogyizni vágyókra is. :-))) Ezt is kénytelen vok elmenteni. Pussz:Gabi
jajj, nagyon köszi! Az egyik kedvenc képem. Muszáj odafigyelni, mert ez a gasztroőrület sajnos veszélyes, ha nem figyelnék, már 100 kiló lennék :)
♥♥ÓÓÓÓ de szép!! Elegáns, tavaszi, nőies. A kedvenc színeim. ♥♥
Tuti, a nap legnézettebb receptje:-D(nálam)
Szia Juci!
Hol lehet szénhidrát csökkentett lisztet kapni?Már régóta keresem.
köszönöm
Szia, Update 1 liszt. Én abban hiszek. A múltkor láttam az Auchanban "diabetikus liszt" feliratú lisztet, a tápérték adatok szerint egyáltalán nem volt szénhidrátcsökkentett, szóval egy átverés, nem is tudom, miért nevezik annak. :(
kedves stawberry!
Meseszép ez a torta! A fénykép se semmi!Én már enném.Ki lesz próbálva,addig is mentve!
Szeretettel üdvözöllek:Olaszné Anci.
Kedves Juci, hol veszed a csökkentett szénhidráttartalmú lisztet? Üdv, Zsuzsa
Update 1 liszt :) nekem nagyon bevált.
Nagyon finomnak néz ki!!!! Fagyasztott áfonyával is el lehet készíteni???
Szia Kristina, azzal is lehet, de frissből sokkal, de sokkal finomabb. :)
Juci, ez a torta meseszép ezzel a lilás árnyalattal!:))) A kép hangulata is csodás! Egyszer terveztem ilyet készíteni, Csíz-kék néven...:DDD szerintem tudod miért! akkor nem gondoltam, hogy ez fent északon már létező recept. Puszi: Mrs Smith
Mrs. Smith, már NAGYON várom a tavaszt, azért...:D
Szia! Gyönyörű! Aszalt áfonyával is készíthető?
Szia szuvkat, sajna aszalt áfonyával nem jó :(
Ez gyönyörű! És a kép is nagyon rendben van... :))
Üdv.
Livi
Szia Juci! Gyönyörű, szívesen ennék egy szeletet belőle:) Puszi: Erika
Köszi Erika! nagyon finom, tényleg.
Az áfonya miatt nevezed skandinávnak?
Nem az áfonya miatt skandináv, hanem csak úgy. Nem én neveztem el annak, hanem így ismert, ld. stor rész. :)