A tésztához a tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük, beletesszük a cukrot, ezzel is még tovább verjük, míg a cukor el nem olvad. Amikor kemény, beletesszük a tojás sárgákat, ezzel is egy kicsit tovább verjük. A lisztbe belekeverjük a sütőport és fakanállal óvatosan a habba keverjük. Sütőpapírral kibélelt tepsiben megsütjük.
Míg a piskóta sül és hűl, elkészítjük a krémet: a tojás sárgákat összekeverjük a liszttel és a tejjel, összefőzzük. A margarint habosra keverjük a porcukorral és a kihűlt krémehez keverjük.
A piskótát megkenjük a baracklekvárral, a babapiskótát a rumos kávéba mártjuk és szépen egymás mellé rárakjuk a lekváros piskótára, majd ráöntjük a krémet.
A habhoz a tojásfehérjéket acukorral gőz fölött kemény habbá verjük és a krém tetejére simítjuk.
Én is húsvétra készítettem el , és nagyon nagy sikerem volt vele. A kávé keserűsége ellensúlyozza az édes krémet, ami egyébként isteni, meg az édes lekvárt, úgyhogy a végeredmény egyszerűen fantasztikus. Köszönet a receptért, mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!
Kedves Böbe!
Köszönöm a receptet. Tegnap, húsvét szombatján készítettem el.
Viszonylag rövid idő állt rendelkezésemre, és még picit langyos volt a süti, amikor kész lett. Ettől a szeletelés sem lett túl sikeres. Végül kanállal adagoltam, ami az ízén viszont semmit nem rontott. Nagyon finom!!!!! Ha legközelebb készítem biztos, hogy egy nappal előbb állítom össze és tálalásig hűtőben "érlelem".
A cukorból én is kevesebbet használtam. ;)
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon! http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
csajok ez nem túl csömör édes??:)a lekvár a krém meg a hab is mindd cukor és cukor..
azért érdeklődöm,mert már hasonló repertet elkészítettem,és az olyan émelygősen édes volt nem is ízlett megmondom őszintén.
köszönöm szépen a választ!:)
Kedves Böbe!Szeretném megköszönni ezt a csodás süti receptet:)Elkészítettem és valami felséges lett és nagyon egyszerű megcsinálni.A családom rajongott érte:)Mégegyszer köszi,bekerült a kedvencek közé.)Szép napot kívánok!
Sziasztok!
Ezt a sütit édesanyám is rendszeresen készíti, mivel a kisfiaim nagy kedvence. Nekem sajnos nem jön be szegényke, a baracklekvár és a kávé íze együtt...brrr. Ezért nem is igyekeztem megszerezni a receptet.
Ma reggel viszont mindketten ezt kérték délutáni nasinak.
Sebaj, fő a család, ma én is megsütöm Nekik! Remélem összejön nekem is! :-)
Köszi a receptet!
Andi
Szia!
Tegnap megcsináltam, óriási sikere lett a családban. Annyit változtattam csak, hogy a tetejére a habba nem raktam csak 4 ek cukrot. Bőven elég volt. Gratulálok a recepthez.
Szerintem az lehetett a gond, hogy a liszt-es cukor mennyisege a roppant egzakt "evokanal"-ban vannak megadva. En is befurodtem vele, az en tesztam meg alig par millimeteres lett (de biztosan kevesebb, mint 1 cm). Megirnatok esetleg ti, akiknek sikerult, hogy az a 4-6 evokanal mennyi GRAMMBAN?
Nekem meg az a fura, hogy a leírt tepsimérethez képest 6 tojásból ilyen lapos lesz a piskótatészta?
Nekem ennél nagyobb tepsiben 6 tojásból kábé 5-6 cm magas lesz.
Sziaa..:) most csináltam meg a recepted, a krémet és a habot is külön külön kostoltam, ugy nagyon finom mindkettő...remélem együtt is minden klappolni fog.:) a rumot kihagytam belőle, mert a boltban nem adtak, mivel még nem vagyok 18..:( Bizom benne, hogy a családnak is elnyeri a tetszését...külsőleg is nagyon jó formája van.:) köszi a receptet!.
Szilvi
Szia Böbe!
Elkészítettük a sütit, nagyon finom és könnyű.Köszi a receptet!
Annyit írnék még kiegészítésként, hogy szerintem túl sok a 3dl kávé, ahhoz, hogy beforgassuk a b.piskótát, elég 1.5dl is.Ja és a barack lekvárból sem kell egy üveggel.:)
Még egyszer nagyon köszi a receptet, örülök, hogy megosztottad velünk!
Sziasztok
Most lett kész a sütemény, kinézetre isteni,ebből torta lett. Hogy milyen az ize azt majd holnap elmondom.
Én is kisporoltam a cukrot.
Köszi a receptet.
Sziasztok!Elöször a recept megosztójának:köszönöm szépen!!!Ez a világ legjobb receptje!Megcsináltam és rögtön ez lett a család kedvence a saját készítésű túrótortám után!Bár Én itt-ott kispóroltam a cukrot,mert sztem túl sok!
Tényleg guszta és eszméletlen finom!!!Üdv Heni
Kedves Kata,
bocs a tájékozatlanságért, de kérdezném , hogy Norbis cuccokat hol lehet venni? Nálunk faluhelyen nincs a boltban, de ha városban járok, beszerezném...
Szia! Én karácsonyra sütöttem meg. Isteni lett. Kipróbáltam gluténmentes változatban is, azaz rizslisztből készítettem el a piskótát és a krémet is ebből a lisztből főztem meg, annyi változtatással, hogy kevesebb tejet tettem hozzá. Még a babpiskótára nem találtam ki semmit, de ami késik az nem múlik:))
Köszönöm és ajánlani fogom másoknak is:)
Isteni a recept, na meg a sütiről nem is beszélve!!!
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtalálhattam.
A fiam rendelései között már többszörösen szerepelt, pedig csak 5 éves!
Kedves Böbe!
Én is húsvétra készítettem el , és nagyon nagy sikerem volt vele. A kávé keserűsége ellensúlyozza az édes krémet, ami egyébként isteni, meg az édes lekvárt, úgyhogy a végeredmény egyszerűen fantasztikus. Köszönet a receptért, mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!
Kedves Böbe!
Köszönöm a receptet. Tegnap, húsvét szombatján készítettem el.
Viszonylag rövid idő állt rendelkezésemre, és még picit langyos volt a süti, amikor kész lett. Ettől a szeletelés sem lett túl sikeres. Végül kanállal adagoltam, ami az ízén viszont semmit nem rontott. Nagyon finom!!!!! Ha legközelebb készítem biztos, hogy egy nappal előbb állítom össze és tálalásig hűtőben "érlelem".
A cukorból én is kevesebbet használtam. ;)
Ez a piskóta valami páratlan puha és finom!!!:) Kösziii!
Kedves Szakácsunk!
Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
http://www.facebook.com/Nosalty
Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
NoSalty.hu csapata
Hát ,ez nagyon finom .Köszönöm !
Megcsináltam, osztatlan sikert aratott! :)
Szia Böbe!
Megsütöttem ma ezt a süteményt!! Nagyon finom lett! Köszönöm szépen a receptet!
csajok ez nem túl csömör édes??:)a lekvár a krém meg a hab is mindd cukor és cukor..
azért érdeklődöm,mert már hasonló repertet elkészítettem,és az olyan émelygősen édes volt nem is ízlett megmondom őszintén.
köszönöm szépen a választ!:)
Kriszta.
A krémbe elég 16dkg cukor,a lekvár nálunk házi baracklekvár,és az nem édes,inkább picit savanykás,és együtt nagyon-nagyon finom!Imádjuk!
A krémbe tehetsz kevesebb cukrot is, egyébként meg nagyon finom süti.
Kedves Böbe!Szeretném megköszönni ezt a csodás süti receptet:)Elkészítettem és valami felséges lett és nagyon egyszerű megcsinálni.A családom rajongott érte:)Mégegyszer köszi,bekerült a kedvencek közé.)Szép napot kívánok!
Nagyon köszönöm örülök! SZÉP NAPOT MINDENKINEK!
Kedves Böbe!
Gratulálunk receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon: http://www.facebook.com/NoSalty .
NoSalty.hu csapata
Sziasztok!
Ezt a sütit édesanyám is rendszeresen készíti, mivel a kisfiaim nagy kedvence. Nekem sajnos nem jön be szegényke, a baracklekvár és a kávé íze együtt...brrr. Ezért nem is igyekeztem megszerezni a receptet.
Ma reggel viszont mindketten ezt kérték délutáni nasinak.
Sebaj, fő a család, ma én is megsütöm Nekik! Remélem összejön nekem is! :-)
Köszi a receptet!
Andi
Kedves Böbe!-elkészítettem,álomszép lett és nagyon fincsi.Sikert arattam vele-köszi!:)))
Én is megsütöttem,de a tojáshab helyett 0,2 dl tejszínhabot tettem! Nagyon finom!A receptért köszönet!
Szia!
Tegnap megcsináltam, óriási sikere lett a családban. Annyit változtattam csak, hogy a tetejére a habba nem raktam csak 4 ek cukrot. Bőven elég volt. Gratulálok a recepthez.
Magenta 99. Nekem 40x 25 -ös tepsiben lett 2.5 centis. Nem létezik, hogy olyan magas legyen, vagy varázsló vagy :)
Szerintem az lehetett a gond, hogy a liszt-es cukor mennyisege a roppant egzakt "evokanal"-ban vannak megadva. En is befurodtem vele, az en tesztam meg alig par millimeteres lett (de biztosan kevesebb, mint 1 cm). Megirnatok esetleg ti, akiknek sikerult, hogy az a 4-6 evokanal mennyi GRAMMBAN?
Nekem meg az a fura, hogy a leírt tepsimérethez képest 6 tojásból ilyen lapos lesz a piskótatészta?
Nekem ennél nagyobb tepsiben 6 tojásból kábé 5-6 cm magas lesz.
Holnap vendégek jönnek. Ezt a sütit fogom megcsinálni, nagyon tetszik és nem tűnik olyan nehéznek. Előre kíváncsi vagyok ,milyen lesz! :)
Sziaa..:) most csináltam meg a recepted, a krémet és a habot is külön külön kostoltam, ugy nagyon finom mindkettő...remélem együtt is minden klappolni fog.:) a rumot kihagytam belőle, mert a boltban nem adtak, mivel még nem vagyok 18..:( Bizom benne, hogy a családnak is elnyeri a tetszését...külsőleg is nagyon jó formája van.:) köszi a receptet!.
Szilvi
őszinte elismerésem a boltos hozzáállásához!
sajnos a legtöbb helyen nem igazán foglalkoznak vele, hogy kined adnak el cigarettát vagy alkoholt...
Ez nálunk Részeges Izidor néven fut! Isteni finom süti, már nagyon sokszor készítettük, és még fogjuk is ;)
Szia Böbe!
Elkészítettük a sütit, nagyon finom és könnyű.Köszi a receptet!
Annyit írnék még kiegészítésként, hogy szerintem túl sok a 3dl kávé, ahhoz, hogy beforgassuk a b.piskótát, elég 1.5dl is.Ja és a barack lekvárból sem kell egy üveggel.:)
Még egyszer nagyon köszi a receptet, örülök, hogy megosztottad velünk!
Sziasztok
Nagyon finom lett, mindenkinek nagyon izlett. Köszi mégegyszer.
Kíváncsian várom a véleményed, szép napot, kellemes ünnepeket! Üdv Böbe
Sziasztok
Most lett kész a sütemény, kinézetre isteni,ebből torta lett. Hogy milyen az ize azt majd holnap elmondom.
Én is kisporoltam a cukrot.
Köszi a receptet.
Sziasztok!Elöször a recept megosztójának:köszönöm szépen!!!Ez a világ legjobb receptje!Megcsináltam és rögtön ez lett a család kedvence a saját készítésű túrótortám után!Bár Én itt-ott kispóroltam a cukrot,mert sztem túl sok!
Tényleg guszta és eszméletlen finom!!!Üdv Heni
Elkészítettem,Norbis változatban.Norbi lisztet használtam,édesítőt és diabetikus lekvárt, babapiskótát. Isteni lett. Nagy kedvenc! Köszönöm!
Kedves Kata,
bocs a tájékozatlanságért, de kérdezném , hogy Norbis cuccokat hol lehet venni? Nálunk faluhelyen nincs a boltban, de ha városban járok, beszerezném...
Sziasztok! Nagyon örülök, hogy ízlett! Köszönöm a kedves hozzá szólásokat! További sok sikert mindenkinek!
Szia! Én karácsonyra sütöttem meg. Isteni lett. Kipróbáltam gluténmentes változatban is, azaz rizslisztből készítettem el a piskótát és a krémet is ebből a lisztből főztem meg, annyi változtatással, hogy kevesebb tejet tettem hozzá. Még a babpiskótára nem találtam ki semmit, de ami késik az nem múlik:))
Köszönöm és ajánlani fogom másoknak is:)
Nagyon finom lett, mindenkinek csak ajánlani tudom, köszi!!!! :o)
én is meg akarom csinálni nagyon jól néz ki ez a süti és biztos finom is!köszi a receptet!!!
Szívesen Erzsike! Örülök hogy ízlett
Múlt hétvégén megsütöttem, nevéhez méltóan valóban kincsesbánya. Nagyon finom, és szép is lett, ahogy a képen is látható !!!
Köszönöm,
Erzsike
Szia radmel! Nagyon örülök, hogy ízlik, és megoszthattam veled a receptet! Üdv Böbe
Szia Böbe!
Isteni a recept, na meg a sütiről nem is beszélve!!!
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtalálhattam.
A fiam rendelései között már többszörösen szerepelt, pedig csak 5 éves!
Üdvözlettel,
radmel
Szia hópárduc! Nagy gáztepsiben szoktam sütni mérete 33x34 cm jó sütést! Üdv Böbe
Szia Böbe!
Szeretném megkérdezni, hogy a sütid alap piskótáját mekkora sütőben kell sütni. Előre is köszi a válaszod!
Szia Tmea! Köszi hogy megírtad, tuti legközelebb így fogom csinálni amúgy is imádom a gesztenyés sütiket. Még egyszer köszi az ötletet üdv Böbe!
Tegnap ettem ilyen sütit, csak annak az alja gesztenyemassza volt piskóta helyett. Nagyon fini, érdemes úgyis kipróbálni egyszer...
Szia Renike! Örülök hogy ízlett, és annak is hogy sikered lett vele! Köszönöm hogy írtál. Üdv Böbe
Kedves Böbe!! Nagyon szépen köszönöm a receptet.Névnapomra készítettem el a kolleganőimnek.Isteni finom lett!
Köszönöm a visszajelzést, boldog vagyok, hogy sikerült, és hogy ízlett! Szép napot,üdv Böbe.
Szia Böbe!Jól sikerült a süti,isteni finom lett!
Szia namira! Drukkolok neked remélem ízleni fog! Sok sikert! Várom a véleményed. Üdv Böbe
Szia Böbe!Ma én is elkészítem ez a sütit,remélem sikerülni fog!
Nagyon örülök, nálunk is nagy kedvenc a családban. Szép napot!