Főzőiskolánkban a francia konyhát most az olasz követi. A pesto után egy újabb tavaszváró finomsággal készültünk: itt a minden ízében olasz, villámgyors töltött lepénykenyér, a piadina!
{ GALÉRIA = title:Piadina%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l%20l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10 }
Az olaszok lepénykenyérben nagyok – igaz, hogy minden nép gasztronómiájában megtalálható az erjesztetlen lepénykenyér, de mégiscsak az olaszoké lett a leghíresebb szerte a világban. A piadina pedig igen közeli rokonságban áll a pizzával – csak míg az egyik hivatalos születési helye Nápoly, addig a piadináé a jóval északabbi Emilia-Romana régió. Eredetileg mindketten egyszerű népi ételek voltak, és csak a legszegényebb rétegek csillapították vele az éhségüket, lisztből és sertészsírból gyúrták, kínálták kocsmákban, utcákon és kikötőkben. És hiába lehet egy olaszt ma halálra rémíteni egy zsíros deszkával, évszázadokon keresztül fűszeres sült zsírral kínálták. Semmi olívaolaj-csurgatás, meg különleges fűszernövények. Szerintünk a piadina azonban még úgy is finom lehetett!
Ennek a régiónak amúgy rengeteget köszönhetnek az olasz konyha szerelmesei: a piadina töltött változata mellett ugyanis innen származik még a párnai sonka, és a Parmiggiano Reggiano is. A sima lepénykenyeret Olaszország-szerte kínálják éttermekben előételek mellé, vagy csak úgy ropogtatni, amíg az ételre várunk. A töltött piadinát azonban először Emilia-Romanában kezdték árulni. Autentikus recept nincs, kerülhet bele minden, amit megkívánunk: sonka, különböző sajtok, hajszálvékonyra vágott kolbász, tonhal, rukkola, spenót vagy bármilyen más zöld levél. Mi most egy pármai sonkás-ruccolás verzióval készültünk, némi mozzarellával és aszalt paradicsommal. Bárhogy döntötök is, egy pikk-pakk elkészíthető friss, finom különlegesség kerül a tányérra. Vigyázat, szigorúan forrón kell fogyasztani!
