Készíts hamis rizottót napraforgómagból

Ne a héjas szotyira és a sózott, pörkölt magokra gondoljatok. Hántolt, natúr változatban is kapható napraforgómag. Ebből készül a nem mindennapi, rizottóhoz hasonló köret.

Sok csonthéjas gyümölcs magjáról tudjuk - mint például a manduláról és a dióról – , hogy nem csak darálhatóak, sütibe keverhetőek, hanem főzhetőek, párolhatóak, és növényi tej is készíthető belőlük. Ugyanígy alkalmazhatjuk a napraforgó magját is. Gazdaságos, nem kell hozzá kukta vagy hosszas áztatás, mivel aprószemű.

Hamis rizottó naprafogómagból recept

Eszméletlen egyszerűen rizottószerű köretet készíthetünk belőle. Hogyan? Egy éjszakás áztatás után a magok felét leturmixoljuk, hogy vastag, habos krémet kapjunk belőle. A másik felét hagymával, fokhagymával kb. 20 perc alatt összepároljuk, majd összekeverjük és átmelegítjük az egészet egy magasabb serpenyőben. Ennyi volt, ne várjatok többet!

Hamis rizottó naprafogómagból recept

Na, jó a cikknek azért még nincs vége, hiszen most jön a lényeg! Mivel tálaljuk? Ha hetente te is tartasz egy húsmentes napot, akkor készíts mellé párolt idényzöldségeket vagy salátát. A húsimádók pedig süssenek mellé egy vaskos steaket, szűzpecsenyét vagy tepsis csirkét, és szafttal locsolják a tetejét.

Az első variációnál maradva – mert rá akarlak beszélni titeket – azt javaslom, menjetek ki a piacra, és kutassátok fel a legszebb zöldségeket. Oké, most nincs tavasz, de higgyétek el, megéri. Retket, sárgarépát, brokkolit biztosan találtok. Csapjatok mellé pár köteg friss leveles salátát, mint madársali vagy rukkola, sőt egy csomag retek vagy brokkolicsíra is very welcome – szóval jöhet!

Hamis rizottó naprafogómagból recept

A zöldségeket nem kell főzni, csak blansírozni, tehát tisztítás, hámozás után pár percre forró, majd hideg vízbe dobni. A brokkolit azért szedjük apró rózsákra! Ha maradt még egy kis adag fagyasztott borsód, azt is kiengedheted és hozzáadhatod a zöldségfelhozatalhoz. Én most gyors vacsiként az egyszerűbb, salátás megoldást választottam, de legközelebb az előzőekben ajánlott zöldséges verziót is elkészítem.

Ugye milyen egyszerű? Egy tál frissesség! A krémes és egyben roppanós, mogyoró illatú köreten üde zöldségkavalkád kacsint rád a tányérból. Így leírva is megkívánod, de vess egy pillantást a képekre!

Jövő héten egy narancsoscsirke-recepttel jövök, addig találjátok ki, szerintetek milyen feltét passzol leginkább a szotyirizottó tetejére!

Gréti

Ez is érdekelhet!

Szuper pirított ázsiai rizstészta, amit te is könnyen elkészíthetsz!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?