Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Xilofon, üveggolyó, Buci baba és röppentyű - gyerekkorunk karácsonyi ajándékai, amiket már majdnem elfeledtünk

Emlékszel, milyen volt a röppentyű, és mekkora zajt csaptunk a xilofonnal? Sokunk karácsonyi kívánságlistáján szerepeltek, azóta pedig a padláson várnak egy szebb jövőre.

A Pedálos Moszkvics és a Moncsicsi diadalmenetét ugyan egy játéknak sem sikerült überelnie, azonban volt még néhány játék, amiért odavoltunk, és jó eséllyel a te gyerekszobádban is helyet kapott.

Buci baba

Az egyik legfurcsább baba kétség kívül a Buci baba volt. Azon talán túl is léptünk, hogy a szépség egy különös oldalát jelenítette meg a gyártó a baba arcán, de a szemeibe nézve nem biztos, hogy nyugodtan telt az álmunk éjszaka. Nem lepődnénk meg, ha Buci babáról kiderülne, hogy a horrorfilmek gonosz főszereplőjével, Chucky-val áll rokonságban. A furcsa tekintetű baba ennek ellenére – vagy pont ezért – nagy népszerűségnek örvendett.

Xilofon

Sokan éreztük úgy gyerekkorunkban, hogy muzikális alkatok vagyunk, így rendszerint minden háztartásban volt egy xilofon. A kis méretéből egy laikus azt gondolná, még mindig jobban jártak a szülők, mintha egy hegedűt kértünk volna, de valójában a xilofonnak is éppen elég erős hangja volt ahhoz, hogy megzavarja a Szomszédok teleregény zavartalan követését. A xilofonhoz tartozó ütőkkel szakadatlanul játszottuk a Boci-boci tarka és a Süss fel nap című örökzöld slágereket – pont addig, amíg a szüleink idegrendszere is berezonált a kis faütők koppanására.

Zenélő doboz

Akinek nem volt elég a xilofon, kérhetett mellé zenélő dobozt is. Bár, a zenélő helyett a zajongó elnevezés jobban megállta volna a helyét, mivel az a hang, ami a tekergetés hatására kijött a dobozból, mindenre hasonlított, csak zenére nem. De gyerekként valamiért mégis tetszett a hangja, és képesek voltunk napjában többször, hosszú percekig tekergetni.

Diáksakk

A mágneses sakk – hivatalos nevén diáksakk – része volt az utazókészletünknek, ugyanis a Trabant hátsó ülésén is játszhattunk vele. De nyáron a kempingekbe, év közben a nagyszülők látogatásához is bepakoltuk: ha a sakkot meguntuk, megfordítottuk, és malmozhattunk is.

Üveggolyók

Talán a mai gyerekek már nem is értik igazán, mit lehetett szeretni az üveggolyókban, pedig minket lenyűgöztek. A lehető legegyszerűbb módon: a földbe vájtunk egy apró lyukat, és abba igyekeztünk beletalálni, vagy pedig egyik golyóval próbáltuk eltalálni a messzebb lévőt. A legcsodásabb mégis az volt, amikor egymás mellé tettük őket, és csak gyönyörködtünk bennük.


Röppentyű

A rendszerváltás előtt nem volt olyan gyerek, akinek ne lett volna minimum egy Lemezárugyár által fémjelzett játéka. A csipegető tyúk, a törpeautó vagy a röppentyű a favoritok közé tartoztak – utóbbit nagyon könnyű volt elveszíteni. A pisztolycső végére kellet rátenni a röppentyűt, majd kilőni, és erősen fókuszálni, hogy végül hol esik le. Sokszor landolt a sövény tetején, a háztetőn, és volt olyan is, hogy örök életre eltűnt. A lakásban a szüleinket hozhattuk infarktus közeli állapotba, amikor a röppentyű a csillár, vagy egy-egy nagyitól örökölt dísztárgy felé vette az irányt.

Hébó

Csodálattal néztük a reklámot, amiben a Hébót népszerűsítette egy pisszegő, lábujjhegyen járó nagyi és a tehetséges unokája, aki „alkotott”.  A készlettel készíthettünk saját tálkát, kancsót, kis vázát, majd a mesterműveket bemutathattuk a szobrászat iránt érdeklődő közönségnek – a szüleinknek és a nagyszülőknek. A Hébó szett nem volt olcsó mulatság, de az biztos, hogy egy ideig lekötötte a figyelmünket.

Ezeket olvastad már?
 

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!