Itt a veszélyes növények listája, több szobanövény is felkerült rá, de rákkeltő is van közöttük

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján nemrég közzétette a veszélyes növények listáját: ezen több szobanövényt is megtalálunk, amely mérgező lehet, de olyan is akad a felsorolásban, amely rákkeltő hatású.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint Magyarországon évente mintegy 200–250 növénymérgezési esetet jelentenek, de valójában ennél több, 350–450 hívás érkezik mérgező vagy annak vélt növények lenyelésével, illetve nedvük bőrre kerülésével kapcsolatban az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálathoz (ETTSZ). A veszélyes növények egyaránt megtalálhatóak a természetben és az otthonunkban, és legtöbbször az 1–4 éves korosztályt érintik az ilyen esetek, azonban a házikedvenceinkre is komoly veszélyt jelenthetnek. Ezért érdemes mindenképp tanulmányoznia a kisgyerekeseknek és a háziállattartóknak az NNGYK új listáját, amely részletesen felsorolja a veszélyes növényeket, illetve azok hatásait.

Piros flamingóvirágok közelről
A konytvirágfélék is mérgezők

Számos szobanövény is felkerült a listára

Az olyan köztudottan veszélyes növényfajok mellett, mint az angyaltrombita fajok és a csattanó maszlag, az összesen 87 növényt számláló listára felkerült számos az otthonokban is megtalálható, népszerű szobanövény. Ilyenek például a kontyvirágfélék.

A zöld növényi részek sejtjeiben kalcium-oxalát kristályok találhatók, melyek a növény rágcsálása következtében a sejtekből kiszabadulnak és égető, irritáló hatást, általában múló bizsergést, fájdalmat, duzzanatot válthat ki a szájban és ezzel egyidejűleg bőséges nyálképződést okoz

– olvasható az oldalon.

Kis mennyiség esetén helyi jellegű tünetekkel kell számolni, ám a nagyobb mennyiség akár vesekárosító is lehet. Nemcsak az embereket, de az állatokat is veszélyeztetik ezek a növények, fogyasztásuk hányást, hasmenést, szájirritációt, fokozott nyálzást okoz náluk.

Külön kiemelendő a konytvirágfélék közé tartozó agglegénypálma, mivel friss növény oldhatatlan kalcium-oxalát kristály és csípősanyag tartalma miatt erős bőr- és nyálkahártya izgató hatású, továbbá a nedve nyálkahártyára vagy szembe kerülve maró hatású lehet. Állatokra szintén veszélyes, náluk hányást, hasmenést, szájirritációt okozhat a növény.

Piros virágú pompás kutyatej közelről
A pompás kutyatej méreganyagai rákkeltőek lehetnek

Ami különösen figyelemre méltó, hogy a sok mérgező és irritáló hatású növény között egy rákkeltőt is felfedezhetünk, ez pedig nem más, mint a pompás kutyatej.

A letört szárakból és levelekből származó ragacsos, fehér színű nedv irritálja a bőrt és a nyálkahártyát. Szájba kerülése esetén égő érzést és duzzanatot okozhat az ajkakon, a szájban és a torokban, lenyelve hányinger, hányás jelentkezhet, szembe kerülve irritációt, ödémát, gyulladást okozhat.

Tudtad?

A mérgező hatásra, a várható tünetekre és a szükséges teendőkre – mint például az elsősegélynyújtás, az otthoni megfigyelés vagy a kórházi ellátás szükségessége – vonatkozóan az ETTSZ ingyenesen hívható, éjjel-nappal elérhető zöldszámán, a 06 (80) 20 11 99 telefonszámon kérhető tájékoztatás – olvasható a hatóság oldalán.

Olyan méreganyagokat is tartalmaz, melyek elősegíthetik vírus által indukált daganatok növekedését. 

Érdekesség, hogy az őszi kikerics, a lilás növény, amivel a természetjárások során gyakran találkozhatunk, szintén nagyon mérgező besorolást kapott. Mint az a leírásból kiderül, a növény minden része egy kolchicin nevű méreganyagot tartalmaz. Főbb tünetek közé tartoznak az égető érzés a szájban, garatban, nyelési nehézség, hányás, véres hasmenés. Súlyos esetben nagy vízveszteség és vérnyomásesés következik be, görcsök, felfelé haladó bénulás, légzésbénulás jelentkezhet. Néhány virág elfogyasztása felnőtteknél is halálos lehet, de ugyanúgy veszélyes az állatokra nézve is.

Ha gyakran járunk a természetben kisgyerekekkel vagy állatokkal, vagy sok növényünk van a lakásban, kertben, érdemes alaposan végigtanulmányozni a listát, de a legfontosabb, hogy odafigyeljünk, hogy ne egyenek meg semmilyen növényt.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.