Ezért tegyél télen egy tál sót az ablakodba

A só nemcsak a konyhában elképesztően hasznos, hanem a háztartásodban is. Mutatjuk, mire használd!

A hidegebb idő beköszöntővel sokkal több a pára az otthonunkban, mely ellen nehéz megküzdeni. Pedig érdemes mindent megtenni azért, hogy eltüntessük, hiszen ahol megjelenik a pára, ott előbb utóbb a penész is megfog, mely nagyon káros az egészségre.

Ezért tegyél egy tál sót az ablakodba télen

A pára sok minden miatt keletkezhet az ablakunkban. Előfordulhat, hogy a nem megfelelő szellőztetés, a rengeteg szobanövény, a főzés vagy éppen a ruhaszárítás az oka.

Ma már rengeteg boltban kapható termék megoldás a problémára, azonban ezek többnyire nem olcsók, így ha valami filléres megoldást szeretnénk használni, akkor érdemes nagyanyáink praktikáit bevetni.

Ilyen például, hogy tegyünk sóval teli tálkákat az ablakokba, hogy megakadályozzák a vizesedést és a penészesedést

A só képes természetes módon felszívni a nedvességet a levegőből, és lényegében kiszárítja azt, így amikor érintkezik az üveggel, kevesebb páralecsapódási csepp képződik. Ez egy nagyon egyszerű trükk, amely egyáltalán nem igényel erőfeszítést. Egyszerűen töltsünk meg egy sekély tálat vagy egy kis edényt sóval - ez lehet asztali só vagy kősó. A felhasznált mennyiség az ablak méretétől függően változik. Természetesen általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb az ablak, annál több sóra lesz szükség, bár általában egy kis tálnak is jónak kell lennie. Ugyanaz a tál só pár napig maradjon. Tudni lehet, mikor kell cserélni, mert a só nedvesnek tűnik, és elkezd összetapadni.

– mondta Andy Ellis, kertszakértő.

Tehát ez egy igencsak olcsó megoldás a párára, de ha ez annyira mégsem tetszik, akkor van egy másik módszer is, melynek lényege, hogy egy tálka szódabikarbónába néhány babérlevelet tűzöl.

Forrásunk volt.


További hasznos tippek várnak itt:

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...