Úgy éreztem, hogy a nyúlgerinc és a borsóleves után (talán fordított sorrendben ideálisabb volna..?) itt az ideje, hogy egy desszerttel is megpróbálkozzam Dobos C. József könyvéből. Egyáltalán nem volt könnyű a választás.
A Magyar-franczia szakácskönyv az édességek elképesztő tárházát nyújtja – ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen a szerzője egy világhírű cukrászmester volt. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az immár hungarikumnak számító dobostorta eredeti receptjével is megismerkedjem, csakhogy hiába bújtam a vaskos könyv fejezeteit, nem találtam meg a szerzőről elnevezett desszertet. Ennek elég prózai oka van: a dobostorta receptje, sőt, valószínűleg még az ötlete sem született meg 1881-ben, mikor a Magyar-franczia szakácskönyv megjelent. A világnak ekkor még három évet kellett várnia erre az akkoriban újdonságnak számító, vajas krémmel és karamelltetővel készült tortára.
A hitelesség jegyében tehát tovább bújtam a könyvet, s végül a rizs-morzsás elnevezésű desszertnél kötöttem ki. A recept eredeti szövege így szól:„280 gramm szép rizset 1 liter tejben 140 gramm czukorral, kevés fahajjal lassan főzzük, és ha félig kihült, darab fris vajjal, nyolcz darab tojás srágájával eldörgöljük. Tálalás előtt fél órával tojás habjával összekeverve, mint a liszt-morzsást megsütjük. Ily módon készül a dara-morzsás is.”Sokaknak ismerős lehet ez az étel, főleg, ha az úgynevezett liszt-morzsás elkészítését is hozzávesszük:„...Azután kasztrólba 140 gramm fris zsirt olvasztunk, a tésztát jól fölkavarva a forró zsírba öntjük, és lassú tűzön, félig betakarva pirítjuk; azután megfordítjuk s a másik oldalát is megsütve, még kevés zsírtöntve alá, a tésztát kis lapátkával eltördeljük és ha már kellően megpirult, gulaalakban föltálalva, czukorral jól meghintve, asztalhoz adjuk.”
Hiszen ez egy rizskoch tésztából készült smarni! A felismeréstől (és amiatt, hogy végre itt egy dobos-recept, amiben mindent értek) belelkesülve neki is láttam elkészíteni ezt a finomságot, hogy aztán nagyjából fél óra múlva már jóval kevésbé lelkesen szaladjak ki a konyhából kezemben a füstölgő-bűzölgő leégetett tésztával. A kárenyhítés (szellőztetés, égéstermék eltüntetése, serpenyő elsikálása) után mély levegőt vettem, és ismét nekiláttam a sütésnek. Ez valószínűleg nem történt volna meg, ha a nyers tészta fele kissé összeplöttyedve nem várta volna még a konyhapulton, hogy mi lesz a sorsa.
Az lehetett a gond, hogy túl nagy adagot öntöttem a serpenyőbe, és lévén, hogy a rizs nem búzadara (újra és újra rácsodálkozom), sülés közben a felső része még teljesen nyers volt, míg az alja szénné égett. Okulva a fentiekből, kisebb adaggal próbálkoztam újra, és nagyjából előírás szerint sikerült is befejeznem a rizs-morzsást. Ízre tulajdonképpen teljesen hozta a rizskochot, állagra viszont teljesen olyan volt, mint a császármorzsa. Finom és (ha az égetés-fiaskót kihagyjuk) gyors desszert kerekedett belőle, lassú vasárnap reggelekre ideális!
