Kiderült, a gladiátoroknak nem is volt mesés felsőtestük, ráadásul fura diétát követtek

Bár tökéletes testtel ábrázolták őket, valószínűleg kissé kövérkések voltak az ókori harcosok, és mindez ráadásul egy tervezett diéta eredménye volt.

A gladiátorokat izmos, erős felsőtestű "csodaférfiaknak" képzeljük, nyilván azért, mert így ábrázolja őket az összes történelmi film a Gladiátortól a Spartacusig, ám most a Gastro Obscura minden álmunkat összetöri. Szerinte az arénák harcosainak testét nem izom, hanem vastag réteg zsír borította. A következtetést különböző archeológiai kutatásokból vonták le, amelyek arra mutatnak, hogy a gladiátorok étrendje szénhidrátokra, főleg olyan ételekre épült, mint a bab vagy az árpagyöngy.

Csontokból étrend

A gladiátorok fizikumát egy bécsi orvosi antropológus csoport kutatta, akik egy több, mint 2000 éves gladiátorsír feltárása alapján jutottak ezekre a következtetésekre. A csontokon és a fogakon egy olyan analízst végeztek, amely ásványi anyagokat mutatott ki, például kálciumot és cinket, ebből tudták rekonstruálni az étrendjüket. A maradványokból kimutatott ásványi anyagok arányából arra következtettek, hogy nagyon kevés állati eredetű élelmiszert fogyaszthattak, és sok szénhidrátban gazdag hüvelyest ehettek. A kutatás eredményeivel összefüggenek olyan szöveges emlékek is, amelyek “árpagyöngy-evők”-ként hivatkoznak a gladiátorokra.

via GIPHY

Nem spórolás, hanem tervezett diéta

Érdekes módon úgy tűnik, nem azért ehettek olyan kevés húst, mert szegények voltak. Bár sokan valóban rabszolgaként álltak a küzdőtérre, olyanok is bőven akadtak, akik önszántukból választották ezt a sorsot maguk számára. Ebből arra következtettek a kutatók, hogy nem spórolás céljából vonták meg a húst a gladiátoroktól, hanem más céljuk volt a szénhidrát gazdag étrenddel. A bécsi antropológusok szerint a cél az volt, hogy a testüket egyenletes, puha háj fedje be, így az idegvégződéseik kevésbé legyenek kitéve a fájdalomnak, ütéseknek, a kisebb vágások pedig kevésbé voltak életveszélyesek a számukra.

Az ókor dietetikusai

A legérdekesebb az egészben az, hogy az ókorban már tudták, milyen fontos kapcsolat van az étrend és a teljesítmény között, és szándékosan hizlalták fel küzdésre szánt rabszolgáikat. A gladiátorok birtoklása óriási érték volt, ezért a tulajdonosaik meg is becsülték őket, vigyáztak rájuk, komoly elit orvosi felügyelet alatt tartották, edzették, fürösztötték, fűtött helyiségekben laktatták őket. A cikk szerint csakúgy, mint a mai testépítők, ők is kaptak étrend-kiegészítőket: ezek olyan italok lehettek, amelyeket csontokból nyert hamuval készítettek, hogy feltöltsék a kalcium készleteiket.

Ezt olvastad már?

13 étel, ami segít megnyugodni és legyőzni a stresszt

Ókori photoshop

Na de ha a gladiátorok mégsem voltak olyan tökéletes felsőtesttel áldottak, miért ábrázolták őket mégis izmosnak és szálkásnak? Mert az ókoriak épp olyanok voltak, mint mi most, éppúgy idealizáltak, ahogyan ma a címlaplányokat photosoppolják - szebbeknek, mint amilyenek a valóságban.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...